TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth és Ékes képviselőtársam hozzászólásaira szeretnék reflektálni. Illő tisztelettel, ami Horváth képviselőtársam életkorának és élettapasztalatának szól, azt kell hogy mondjam, hogy mindkét ügyben, amit mondott, igaza van, csak nekem más következtetések jutnak róla eszembe. Igaza van abban, hogy ez egy tanácskozó testület, meg igaza van abban is, hogy sosem szoktak teljesen kiérlelt törvényjavaslatok a parlament elé kerülni, hiszen a vita módosítja ezeket és tereli jobb irányba.

Ez a mostani módszer azonban mégis tarthatatlan, mert két dologra nem ad alkalmat: a tanácskozásra, mert rövid az idő, és rövid az elmélyülésre szánható időtartam, meg arra, hogy megpróbáljuk átgondoltan javítani ezeket a törvényjavaslatokat, mert ahhoz egy olyan szakmai munka és olyan szakmai metódus kellene, amire ez az egy-kettő vagy két és fél napos tárgyalási mód nem megfelelő. Tarthatatlan ez a mód!

Ékes képviselőtársam pontosan mondja természetesen, hogy adtunk be módosító indítványokat, megtárgyalják a bizottságok, és most tárgyaljuk ezeket az indítványokat, magyarul: tesszük a dolgunkat, amit ebben a szituációban tenni lehet. Mégis azt gondolom, hogy ha egy hosszabb, normálisabb munkamenet van - amire mind Horváth, mind Ékes képviselőtársam visszaemlékezhet, hogy volt ilyen munkamenet a parlamentben, amikor nem 3 nap, hanem 2-3 hét vagy még több idő volt egyes fajsúlyos törvényjavaslatokra -, akkor nagy valószínűséggel ezek tartalmukban lehetnek jobbak, illetve kísérletek történhetnek arra, hogy a törvényjavaslatokkal nem egyetértő képviselőcsoportok még inkább fajsúlyosabb módon fejthessék ki kritikájukat. Mert nemcsak arról van szó, hogy javítani akarjuk azt, ami javíthatatlan, hanem amivel elvileg nem értünk egyet, azt jelezni akarjuk a közvélemény és a parlament számára is. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu