VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a 127. ponthoz szeretnék kapcsolódni, a devizaalapú kölcsönszerződésből keletkező hitelezői követelések biztosítására a magánszemélyek tulajdonára alapított jelzálogjog szabályozását jelentő pontról van szó. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartanám azt az álláspontot tisztázni, amelyet a jelenlegi kormánykoalíció szeretne elfoglalni a devizapiaci hitelezéssel kapcsolatban, például azt, hogy a tőkét, a kamatot devizahitelek esetén szeretné-e a kormány átvállalni, ilyen módon megóvva a devizahiteleseket attól a csapda-, illetve veszélyhelyzettől, amibe most kerültek.
Emlékeztetném a képviselőtársaimat arra, hogy jellemzően jóval kisebb károkozással jár egy be nem dőlő hitel hatósági továbbélése és továbbfinanszírozása, mint azok a társadalmi költségek, amelyek egy hitel bedőlése esetén az államot és az államon keresztül azokat az adófizető polgárokat terhelik, akik az állam bevételi oldalát megteremtik.
Tehát én arra biztatnám önöket, hogy minél előbb tegyék világossá a devizahitelezéssel kapcsolatos hosszú távú kormányzati elképzeléseket. Most a PSZÁF leköszönő elnöke részéről is a középárfolyam bevezetése, illetve az átszámítási szabályokkal kapcsolatos lépések megtörténte révén pozitív kezdeményezést láttunk, a kormányzat részéről is történtek a további lejtőn való gurulás megakadályozására, a devizahitelben történő eladósodás megakadályozására kormányzati lépések, de szeretnénk látni azt is, hogy a meglévő hitelállomány tőke-, illetve kamatrészével mit szeretne kezdeni a kormányzat, hiszen láthattuk azt, hogy sajnos mennyire rugalmasan képes romlani a forint árfolyama.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(13.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés