DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, hogy nem fogom kihasználni a teljes tizenöt percet, hiszen - ha minden igaz - lényegében a vita végéhez közeledünk, sőt talán már el is értünk oda, így az a tisztesség is elér engem, hogy némiképpen összefoglalhatok egy-két szempontot, illetve szeretnék néhány kifejezetten konstruktív ötletet és javaslatot tenni arra, hogy ezt az egész irányt - amit tulajdonképpen nagyon helyesen felvett a kormánykoalíció, és amit támogat a Jobbik is - hogyan lehetne még tovább fejleszteni. A Trianon a fejekben, tehát a mesterséges határok a fejekben lebontása a fő vezérszelleme ennek az előterjesztésnek, éppen ezért nagyon üdvözölni lehet minden részét.

A jobbikos előterjesztések egyértelműen a konstruktív javítás, a kiegészítés és a bővítés szándékával születtek, hiszen itt egy kompenzálásra, sőt túlkompenzálásra van szükség, s ezt mondjuk ki. Mert gyakorlatilag azt lehetett mondani, hogy Trianonról '90 előtt egyáltalán nem lehetett beszélni, '90 után pedig beszéltek ugyan róla, de nem nagyon sokat tettek. Most végre úgy tűnik, hogy valóban eljött a tettek ideje, s az állampolgársági törvény és a nemzeti összetartozás törvényének elfogadását követően megindulhat - ahogy Pősze Lajos képviselőtársam is mondta - egyfajta aprópénzre váltása, a gyakorlati életbe való vitele, beleszüremeltetése a magyar összetartozás alapelvének. Ugyanis - mondjuk ki - erről szól ez, és ezt már az előbb is említettem.

Miért gondolom, hogy ez nagyon fontos? Először is azért, mert ezzel visszanyúlunk a történelmi hagyományainkhoz. Ne felejtsük el, hogy a két háború között 1920 után, főleg gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri működése alatt nagyon határozott és nagyon helyes oktatáspolitikával a magyar társadalomban - amely amúgy is nagyon fogékony volt, ezt ne felejtsük el - szinte teljes konszenzus volt abban a vonatkozásban, hogy a revízió valamilyen formában szükséges, a magyar igazságot valamilyen formában diadalra kell juttatni. Ebben aztán még a legbaloldalibb körök, még az akkori illegális Kommunista Párt is bizonyos mértékben támogatta ezeket a törekvéseket. Ezért azt gondolom, hogy ezt a vonulatot kell továbbvinni.

Az újraegyesítés pedig egy nagyon jó szó, mert nem kell választ adnunk azoknak, akik esetleg izgatottan elkezdik kérdezni, hogy a határokat hogyan kezeljük ebben az újraegyesítésben. A nemzet újraegyesítésének a politikájába legalább három fő iránynak kell beleférnie, és ennek az egyik fontos pillére van most éppen előttünk. Ez az a bizonyos tudatépítési folyamat, ami azt jelenti, hogy a csonka országi magyarság számára hosszú ideig valóban egy idegen testként jelent ez meg, s ebben tulajdonképpen a rendszerváltásnak nevezett gengszterváltás sem hozott igazi áttörést, hiszen eljutottunk - többek között - 2004. december 5-éig, amikor másfélmillió igen szavazat ugyan többségbe került, és egy erkölcsi-politikai felhatalmazást adott mindarra, ami most történik, de mégsem érte el a közjogilag szükséges szintet.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy ebben a bizonyos összetartozástudat-építésben a civil szektor hihetetlen erőfeszítéseket tesz. Itt hallottunk már a Rákóczi Szövetségről példát, hallottunk sok kezdeményezésről. Jómagam a Magyar Csodaszarvas Egyesületnek voltam tíz évig elnöke, most meg tiszteletbeli elnöke vagyok. Ez is egy olyan kis hangyaszorgalmú egyesület a sok tucat közül, amely azt tűzte ki célul, hogy az elszakított területeken élő magyar közösségeket visszacsatolja a nemzet vérkeringésébe. Mert - ahogy Karinthy is írja - levágták a különböző tagjait a nemzet törzsének, s ezek a tagok egy mesterséges elszorításba kerültek, és a véráramlás valóban megszakadt, elakadt. Ezen segít a rengeteg civil szervezet. A mi szervezetünk, a Magyar Csodaszarvas Egyesület is több tucat tábort szervezett, iskolák közötti csereakciókat hajtott végre, könyvgyűjtéseket szervezett, valamint számos jótékonysági koncertet Böjte atya intézményei javára, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Nagyon helyes és nagyon jó ez a sok dolog.

Arra kérem a kormánytöbbséget, ne feledkezzen meg arról, hogy az iskolai vonal mellett a civil szektor határon túli, az elcsatolt területek felé kifejtett nemzeti összetartozást építő szorgos tevékenységét is támogassa. Ahogy Szávay István képviselőtársam utalt rá, komoly revízióra szorul a határon túli összmagyar ügyek pénzügyi forrásának jelenlegi finanszírozása. Ebben mindenképpen forrásbővítésre van szükség és egy olyan allokálásra, amely a lehető leghatékonyabb módon a legértékesebb helyi kezdeményezéseket támogatja. S megfelelő forrásokat kell rendelni az osztálykirándulások, az iskolai cserekapcsolatok elindításához, illetve bővítéséhez, hiszen enélkül az igen nehéz helyzetben vergődő oktatási intézmények nem tudnak egyről a kettőre jutni.

(15.20)

El szeretném mondani még egy személyes élményemet, Keglevich István atya, egy regnumos atya a 2000-es évek előtt, a '90-es évek közepén tűzte ki azt célul, hogy ő bizony pesti aszfaltbetyárokat fog elvinni elcsatolt területekre. Több ilyen útján vettem részt mint felnőtt, tulajdonképpen segítő, és örök életre szóló emlék marad, hogy azok a pesti aszfaltbetyár fiatalok, akik életükben csak annyit hallottak, hogy van egy olyan, hogy Románia, és aki onnan jön, az román, és amikor átértünk Csíkcsomortán falu határába, találkoztak a helyi fiatalokkal és azzal a hihetetlen vendégszeretettel - közös bográcsos főzés, utána templomba menés, tehenek behajtása a határból, és egyáltalán felmenni a Havasokba a csúcsra. Tehát megérinti, és valóban, így most, mikor kimondja az ember ezeket a szavakat, most is tényleg szinte lúdbőrzik az ember háta ezektől az élményektől, mert igenis megérinti az embereket ez az élmény.

Tehát nagyon helyes az a kezdeményezés, hogy odavinni az embereket. Egy hűvös újságolvasó vagy tévénéző ember nem fogja soha megérezni az összetartozás érzését, édes érzését ráadásul. Mert mindig a magyarságban keserűséghitet, keserűségérzést próbálnak elterjeszteni. Igenis, mi nem vagyunk egy kesergő nép, igenis győztes, tehetséges nép vagyunk, és igenis arra vagyunk kárhoztatva, hogy egymás értékeit megismerjük, és ebben a munkában nagyon sokat segít ez a javaslat.

Nyilván lehet ezt még bővíteni, cizellálni; többek között én kifejezetten az óvodák közötti kapcsolattartást is javasolnám, nyilván nem feltétlenül úgy, hogy az óvodásokat visszük el utaztatni, de az óvónőket. Én például szerveztem egy olyan akciót, egy kispesti óvoda óvónői kárpátaljai óvoda óvónőivel találkoztak kint Kárpátalján, és egy életre szóló kapcsolatrendszer jött létre, becsatolva a beregszászi főiskola óvóképző szakembereit. Tehát hihetetlen vérkeringések tudnak elindulni, és tudunk több olyan értékes kezdeményezésről, amely a szakmai vonalon, tehát az egyes szakipari tevékenységek egymásra találásában segít, tehát az elcsatolt területeken élő magyarokat és az itteni magyar közösség tagjait egy fórumba, egy szemléletrendszerbe próbálja tömöríteni.

Egy nagyon fontos szempontrendszert viszont javasolnék, ami nem jelent meg ebben a javaslatban eddig, és valamilyen formában meg kellene hogy jelenjen. Amit tapasztaltam a rengeteg tábor, és rengeteg elcsatolt területekkel kapcsolatos akció során, hogy hiányzik az egyes elcsatolt területek közötti kapcsolattartás, ami nagyon-nagyon fontos elem. Tehát amikor megkérdez egy ember egy kárpátaljai magyart, hogy jártál-e már, mondjuk, magyar területen, akkor legfeljebb azt mondja, hogy Budapesten járt, de hogy mondjuk, Marosvásárhelyen vagy Szabadkán járt volna egy beregszászi magyar, az szinte kivételes dolog.

Tehát arra nagyon buzdítanám az előterjesztőket és a kormányt is egyben - ugye, eszközzel rendelkezik ehhez -, hogy ezt a kapcsolatrendszert is erősítse. Nyilván itt az extraterritoriális hatály kérdése felmerülhet, de ha a magyar politika nem a "merjünk kicsik lenni" útját járja, hanem a bátor, egészséges, öntudatos, védhatalmi státus szintjét próbálja elérni, akkor bizony ezt is meg kell szerveznie, hogy ezek az egymástól elszakított területek egy vérkeringésbe tartozhassanak, és ezek az átszövő kapcsolatok. Ahogy szokták mondani, ahogy Nemeskürty István mondta az Európai Unióról egy nagyon elmés mondásában, hogy egy metternichi ravaszsággal szőtt brüsszeli pókháló, hát mi szőjük meg legalább ilyen ravaszsággal a mi magyar pókhálónkat, amely az egész Kárpát-medencét körbehálózza. És előbb-utóbb mindenki azon kapja magát, hogy bármit tesz, mindenütt egy magyar kezdeményezés lesz. Mindenütt lesz egy-egy olyan értékes példa, mint például Böjte atyának ez a magyar franchise-rendszere szinte, amellyel ezeket az elhagyott gyermekeket hihetetlen erővel emeli föl, és adja át tulajdonképpen az emberiségnek, az összmagyarságnak, és a Jóisten dicsőségére teszi ezt. Tehát bizony azt mondanám, hogy kiemelt célpontként akár megjelölném a dévai és egyáltalán Böjte atya hálózatának valamely végpontját - hála istennek, egyre több ilyen van -, ahol aztán végképp maximális csúcspontra járatva lehet megérezni ennek a hatóerejét, tehát az összetartozás oktatásban kifejtett hatóerejét.

És hát meg kell ismerni az elszakított területek gyönyörű emlékeit. Ki volt Dévényben a fiatalok közül - fel lehetne tenni a kérdést - a pozsonyi csata helyszínén, a Vág és a Duna összefolyásánál? Vagy ki volt Világosnál, Segesváron, Munkácson? Ezeken a helyszíneken mind végig kell menni, és lehetőséget kell biztosítani a fiataljaink számára, hogy belemerítkezhessenek a közös hagyományainkba.

Intézményrendszer. A magyarság háza jó ötlet, viszont nagyon erőteljesen javaslom, hogy ezt valóban intézményrendszerré kellene kibővíteni. Tehát ne egy-egy díszintézmény központi vízfejként próbálja kielégíteni az összes igényt, hanem akár a 64 vármegye mindegyikének a vármegyeszékhelyén lehetne egy ilyen típusú magyarság házát például létesíteni, mint minimális célt próbálom ezt megfogalmazni.

Nagyon egyetértek, és köszönöm, hogy többen képviselőtársaim megemlítették a Magyarok Világszövetségét. Úgy gondolom, ez valóban elodázhatatlan feladata az Országgyűlésnek, ezen ügy kapcsán is gondolkozzunk el rajta, hogy hogyan lehet minél hamarabb megszüntetni ezt az áldatlan állapotot, magyarul visszaállítani a költségvetési támogatást e szervezet részére, amely valóban értékes, elkötelezett munkát végez 1938 óta.

Szalay Ferenc képviselőtársam bejött, és nagyon nagy örömmel mondhatom, hogy tegnap a sporttörvényről szóló vitában örömmel fogadta azt a felvetést, hogy a sport területére is át lehetne vinni ezt az összmagyar gondolkodást. A Kű Lajos által kiválóan működtetett összmagyar Kárpát-medencei bajnokságok hihetetlen sikerrel működnek, és nagyon örülnék, ha itt a különböző részterületek nem szétszabdaltan, hanem összhangban működnének egymással.

Tehát bizony az itthoni nemzettestvéreink tudatának erősítése, az elszakított területeken élő magyar testvéreink pozíciójának fenntartása, erősítése, és emellett bizony a magyar politika, külpolitika nagyon határozott, nagyon kemény, védhatalmi státust megcélzó, nemzeti önrendelkezést követelő politikájának a hármassága teheti igazán reálissá, kézzelfogható közelségbe ez hozhatja a nemzeti újraegyesítés lehetőségét a határokon túl, mellett, fölött, alatt, bárhogy, ahogyan tetszés szerint mondjuk.

Végül, mivel egy stílszerű zárásnak gondolnám, ha felidézném a mindannyiunk által - gondolom - nagyon jól ismert és szeretett idézetet, amelyet bizony a két háború közötti magyar iskolába járó fiatalok - szerintem még Horváth János képviselőtársunk biztosan maga is többször elmondta - elmondtak az oktatási napok elején Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna szerzeményét, a Hiszekegy első négy sorát, amelynek a szellemiségében kell, úgy gondolom, mindannyian tevékenykedjünk. Ennek szellemében is zárom szavaimat: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában / Hiszek egy isteni örök igazságban / Hiszek Magyarország feltámadásában. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu