DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tehát a célunk az, hogy egy koherens nemzetpolitikai jövőképet alakítsunk ki. Nyilván ehhez segítenek ezek a stratégiák is minket, és szeretném azért felhívni a magunk figyelmét arra, hogy 2007-ben már éppen a nemzeti érdekérvényesítés perspektívái, vagy mondhatom azt, hogy a nemzetpolitikai stratégia keretében kialakítottuk azt, hogy hogyan tudjuk a magyar-magyar kapcsolatrendszert ösztönözni, segíteni. Nyilvánvalóan ehhez kapcsolódó az is, amit megfogalmaztunk, hogy kialakuljon egy nemzetpolitikai háló, egy anyaországi nemzetpolitikai háló, aminek nyilván megvannak a maga különböző aspektusai. Ennek az eszközrendszerébe tartoznak azok a testvérvárosi kapcsolatok, amelyeknek mi magunk is a részesei lehetünk; civil kapcsolatok, kulturális kapcsolatok, ami nélkül ez a háló igazán nem működne.

Viszont éppen e konszenzusos nemzetpolitika keretében, 2010 tavaszán a szórványstratégiában fogalmazódott meg úgyszintén az, amit szintén konszenzus övez, hogy minden magyar gyermek legalább egyszer járjon Magyarországon.

(14.00)

Ezek pontosan azokra vonatkoznak, akik ma szórványban élnek, és számukra is már megfogalmaztuk azt, hogy a magyarországi látogatást biztosítani kell. Hiszen a nemzeti összetartozást, ezt az újfajta körülmények között megfogalmazott nemzetstratégiát így válthatjuk aprópénzre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném értékén kezelni ezt az országgyűlési határozattervezetet. Ez arról szól, hogy a magyar diákok megismerjék a történelmi Magyarország emlékeit, azokat a diáktársaikat vagy a határon túli magyarság jelen körülmények közötti életét. Ugyanakkor kívánatosnak tartanám azt is, hogy valóban a szórványstratégiában megfogalmazottak figyelembevételével ők is ellátogathassanak Magyarországra. Hiszen ha azt mondjuk, hogy van egy olyan kulturális nemzetpolitika vagy van egy olyan nemzetpolitika, ami számunkra közös értéket képvisel, akkor ez lehet a cél. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Arra kérném képviselőtársaimat, hogy tényleg ennek tartalmáról és értékeiről beszéljünk, azon stratégiák figyelembevételével, amelyet az elmúlt hat esztendőben a magyar politikai erők együtt fogalmaztak meg.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu