ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Az előbb mondtam, hogy utoljára szólok, de Pál Béla képviselőtársam, ahhoz, hogy valaki eredményes sportoló tudjon lenni, az alapokat is le kell rakni. Ugye? Mert ha valaki olimpiára jut úszásban, az nem előtte két évvel kezdte el az úszást, hanem sokkal korábban, sokkal régebben, és ahhoz a feltételeket is mindenképpen meg kellett teremteni. Tudom és értem a politikai üzenetet, de szeretném még egyszer kihangsúlyozni: önök tudják a legjobban, hogy az elmúlt nyolc év folyamán a tömegsportra, a diáksportra és egyáltalán az intézményi testnevelésre mennyit fordítottak, és milyen mértékben lett ez lecsökkentve. Azt hiszem, önök a legjobb tudói ennek jelen pillanatban.

Nem véletlen mondtam az önkormányzatokat, a pici önkormányzatokat; Szilágyi képviselőtársam mondta, van olyan önkormányzat, ahol 115 százalékon működik egy iskola, és ma még ott tartanak, hogy az iskolából ki kell menni ahhoz, hogy az illemhelyen a dolgát el tudja végezni. De hatalmas eredményeket érnek el sportban, és nagyon sok kitűnő tanulója van az intézménynek. Csak egyetlenegy nagy probléma van, magának az intézménynek az állaga. Háromszor pályáztak az elmúlt időszakban, az elmúlt kormány időszakában, egyszer sem nyertek.

Tehát én úgy érzem, hogy el kell indulni valaminek, és az az öt év, amire azt mondtam, hogy a testnevelő tanárok képzése... - valóban meg kell majd nézni, hogy az intézményi háttér és hálózat milyen állapotban van ahhoz, hogy a valódi feltételek a mindennapi testneveléshez meg tudjanak teremtődni. És itt kell azt csinálni, hogy nem aulákat kell építeni ott, ahol korszerű intézmény van, hanem azokat az intézményeket kell elsősorban helyzetbe hozni, ahol nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy adott esetben illemhellyel rendelkezzenek az iskolán belül, vagy adott esetben tornateremmel rendelkezzenek; nem csarnokkal, tornateremmel.

Forrás: parlament.hu