MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három módosítóval kapcsolatban szeretnék néhány érvet kifejteni. Az egyik az ajánlás 10. pontja, a másik az ajánlás 28. pontja, a harmadik pedig az ajánlás 36. pontja.

Elöljáróban: elég kimerítő vitát folytattunk a sporttal kapcsolatos törvényekről, lassan már tényleg ott tartunk, hogy csak tizenegyesekkel lehet eldönteni, habár nagy az erőfölény. Tehát amennyire látszik az ajánlásból, az előterjesztők abból nem hajlandók engedni egy jottányit sem, hogy a látványcsapatsportok kivételezett kedvezményezettségét bővítenék, tehát az ezzel kapcsolatos módosítók mind visszapattantak. Úgy tűnik, ez volt a premissza, ez volt az alapvetés azzal kapcsolatban, hogyan is épüljön föl ez a javaslat. Tehát úgy tűnik, miután tegnap már elég hosszasan érveltünk képviselőtársaimmal, ezt most megismételni fölösleges lenne, falra hányt borsó, talán így mondhatnám.

Viszont itt Varga képviselő úrhoz szeretnék csatlakozni, hogy kivételezett státusban akarják megtartani, legalábbis jelenleg a látványcsapatsportokat, viszont az élsportnak, ráadásul az első két osztálynak ez a fajta kiemelése végképp indokolatlan. Egyébként, ha ez így marad, több javaslat is érkezett, hogy ezt bővítsük. Volt, aki ezt három osztályra próbálta kiterjeszteni, valaki azt mondta, bármely osztályra. Én is ezek között vagyok, aki ilyen megkötést nem tenne bele a normaszövegbe, hiszen ha nincs alsóbb osztályokban, alsóbb szinten megfelelő életlehetősége, mondjuk, a labdarúgásnak - de most mondhatnám a kézilabdát is -, akkor az utánpótlás-nevelésen túl hol vannak a tartalékai az élsportnak?

Hogyha tehetséges gyerekek, labdarúgók, kézilabdások tűnnek fel megyei osztályokban vagy akár még alsóbb szinteken is, akkor az ígéretes lehetőség lehet az élsport továbbfejlődéséhez, nem beszélve arról, ha alakul bárhol egy lelkes csapat, egy labdarúgócsapat, és ott helyben lennének olyan vállalkozók, bárkik, akik tudnák ezt támogatni, akkor őket ne vegyük ki ebből a kedvezményezetti körből, azért, mert nem az első vagy másodosztályban szerepelnek. Ezt egyébként tegnap ki is fejtettem, hogy alsóbb szinteken, alsóbb osztályokban sokszor sokkal sportszerűbb küzdelmeket lehet látni, mint mondjuk, akár az első osztályban. Arra kérném az előterjesztőket, fontolják meg, hogy ne szűkítsék az első két osztályra, mert pont az élsport tartalékait, lehetőségeit csökkentik, ha ezt így hagyják.

Csak érdekességként vetem fel: volt egy olyan módosító javaslat - most nem akarok utánakeresni -, ahol helyesírási, központozási hibákat javítottam a normaszövegben, már nemcsak a filológiai és a nyelvi finnyásságom okán, hanem azért, mert értelemzavaró volt. Ez is lepattant; most nem kérdezem meg, hogy miért, nyilván majd újragépelik a szöveget.

Az ajánlás 28. pontjában, ebben az esetben csak annyiban kívántam tágítani a kedvezményezetti kört, hogy ha az illetéktörvény módosításakor arról beszélünk, ki lehet vagyonszerző, tehát a sporttelep, a sportingatlan megvásárlásakor kik kerülhetnek a kedvezményezetti körbe, akkor én ezt megint csak nem szűkíteném erre az öt sportágra. Mert ha van más sportághoz tartozó egyesület, szövetség, bárki, aki esetleg egy telepet meg tudna vásárolni, és ott sportfejlesztéseket hajtana végre, ott az ingatlantörvény módosítását mindenféle kockázat nélkül ki lehetne terjeszteni. Úgy látom, itt kicsit bizonytalan volt az előterjesztő és a kormányzat képviselője is, mert az egyik bizottságban egyetértett, a másikban nem értett egyet. Remélem, ebből az X-ből - idegenben az is jó, azt mondják - talán sikerül a végén egy támogató nyilatkozatot kicsikarni az előterjesztőkből.

Az utolsó, amivel kapcsolatban még megpróbálok küzdeni, ez megint csak a Sport Közalapítvány kuratóriumának az összetétele. Tegnap megindokoltam, miért látnám helyesnek, ha a politika megpróbálná azért mindenféleképpen távol tartani magát az ilyen természetű működésektől és kinevezésektől is, és ott, horribile dictu, végül is én nem a miniszterelnököt javasoltam a kinevezési joggal ellátni, hanem az Olimpiai Bizottság elnökét. Számomra kézenfekvő, ő talán kompetensebb ebben az ügyben, hogy döntsön; valamint én ott kibővítettem a javaslattevőiket, cseréltem egy kicsikét, hiszen ott egy javaslat úgy maradt a levegőben, hogy arra tulajdonképpen nem is tesz javaslatot senki, csak maga a miniszter, azután ő javasol a miniszterelnöknek. Én azt gondoltam, hogy mondjuk, a főiskolai, egyetemi sport sportszövetségének javára lehetne bővíteni. Én ezt mindenféleképpen szerencsésnek látnám, ha akár bekerülne ez a módosító. Szerencsés még a látszatát is elkerülni annak, hogy itt olyanfajta beavatkozás történik a kinevezéseknél a sportkuratórium életébe, ami egyébként visszatetszést keltett, vagy ne adj' isten, fölösleges gyanúsítgatásoknak lehet az alapja. Azt gondolom, ezzel ez kivédhető lenne.

Összességében az a véleményem - most nem akarok ironizálni a nyolc esztendővel és az előélettel -, hogy végül is ez az előterjesztés sokkal jobb színvonalú is lehetett volna, de azzal is egyetértek, hogy végre talán elindul valami. Itt tehát gyakorlatilag ebből a pozícióból az a dilemma, hogy azt mondja az ember, mivel alapvetően azzal nem ért egyet, hogy beszűkíti a kedvezményezetti kört, és akkor nemmel szavaz, akkor annak az ódiumát veszi magára, hogy nem támogat egy olyan kezdeményezést, ami végre elindít egy támogatható folyamatot a sportban.

(19.00)

Mi nem így nyúltunk volna hozzá, önök így kezdték el ezt a folyamatot. Ha még további finomításokra is van esély, akkor végül is azt gondolom, jó szívvel mondhatom azt, hogy támogatni fogjuk ezt a javaslatot azzal a kikötéssel természetesen, hogy minden olyan ígéretet, ami ebben az anyagban is szerepel és ami elhangzott a vitában, tehát hogy ez a kör bővíthető lesz, hogy a szabadidősportra, az utánpótlás-nevelésre, egyáltalán a sportfinanszírozás egészére vonatkozóan, az iskolai, a közoktatási részre vonatkozóan átfogó koncepcióval fogunk találkozni, méghozzá nem is valamikor a távoli jövőben, nagyon szigorúan számon fogjuk kérni itt a Házban is és a nyilvánosság előtt is.

De azt a választ adjuk erre a mostani feladványra, hogy támogatni fogjuk, mert valóban a sporttal most már valamit kezdeni kell, csak legközelebb egy kicsikét tessenek körültekintőbben előkészíteni a javaslatokat, hogy ne legyen ennyi okunk a kötözködésre.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu