MILE LAJOS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő országgyűlési határozattervezet kettős arculatot mutat: egyszerre sorolható a szimbolikus természetű politikai megnyilvánulások és a szakpolitikai kérdések közé. A nemzettudat építését szolgáló szándék kimondottan a szimbolikus jelleget jeleníti meg. Hozzászólásomban elsősorban a szimbolikus elemek értékelésével fogok foglalkozni, bár óhatatlanul olykor a többi területet is érinteni fogom.

Az előterjesztés illeszkedik a kettős állampolgárságról, valamint a nemzeti összetartozás napjáról meghozott jogszabályokhoz - mint a vonatkozó jogalkotási folyamat harmadik eleme -, s mint ilyen, egy koherens szemlélet és szándék támogatandó megnyilvánulása.

Nem szabad az előterjesztés elemzésekor megfeledkezni arról a tényről, hogy egy országgyűlési határozattervezet van az asztalunkon, amelynek elsődleges feladata az irányok felmutatása, a jogalkotói akarat orientálása, a politikai aspektus rögzítése. A tervezet első hangsúlyos pontja annak megfogalmazása, hogy a nemzeti összetartozás napja legyen emléknap a közoktatásban.

A szocializmus évtizedeinek elnemzetietlenítő törekvései, már-már tragikus tudatromboló hatásai után az elmúlt húsz esztendő felemás kísérletei, ügyetlenségei, káros politikai manipulációi után támogatandó az a szándék, ami a nemzettudat újraépítését, az összetartozás érzésének erősítését akarja szolgálni. Ha zavartalanul, szervesen továbbfejlődik az a sokféle jó szándékból, spontán magánemberi érdeklődésből, civil szervezetek, települések, pártok kezdeményezéséből született folyamat a kapcsolataink erősítésére, amely a politikai rendszerváltás idején, a '80-as, '90-es évtized fordulóján olyan biztató lendülettel megindult, ma, húsz évvel később talán fölösleges lenne erről országgyűlési határozatot hozni.

A magyarországi politikai közösségben a határokon túli magyarsághoz való viszonyról sem alakult ki nemzeti konszenzus.

(13.00)

A személyiség kialakulásának egyik meghatározó összetevője a közösségi élmény, a hovatartozás élményének, tudatának kiépülése, átélése, befogadása. Az egészséges, tehát a beteges kishitűségektől, identitásbizonytalanságtól és a nacionalista túlzásoktól egyaránt mentes nemzeti tudat, nemzeti érzés kialakítása, megőrzése, megújítása az újabb és újabb nemzedékekben ugyanúgy feladata az oktatási-nevelési rendszernek, mint sok más tudattartalomé és érzelmi viszonyé.

Az egyén és a közösség, a nemzet szempontjából is meghatározó dologról beszélünk tehát. Épp ezért nagyon kell vigyázni arra, hogy az iskolai események ne váljanak külsődleges kényszerré, merő formalitássá, hiszen a központilag előírt rendezvények mindig magukban hordozzák az eltávolodás, a hárítás, esetleg a szembenállás veszélyét, különösen nálunk, amikor még sokunkban eleven él az ismétlődő április 4-ék, március 21-ék taszító emléke, a nov. 7-éről nem is beszélve. És itt óvnék a jozefinizmustól, az aufklérista hevülettől és a népnevelő túlbuzgóságtól is. Különös körültekintést, kreativitást, innovációs képességet igényel az esemény megszervezése, lebonyolítása a pedagógusoktól, de a családoktól, a felnőtt-társadalom egészétől is.

A következő fontos elem annak előírása, hogy minden magyar gyermek iskolai évei alatt legalább egyszer ellátogathasson a határokon kívül élő magyarokhoz. Valóban, a megismerés az átélés egyik leghatásosabb közege, lehetősége, ha a fiatalok a személyes kapcsolatokon, a környezet, az élethelyzetek feltérképezésén keresztül jutnak fontos tapasztalatokhoz, az együttlét, a közös élmények hatására alakulnak ki a kötődések, formálódik világlátásuk. A látogatások, közös akciók szervezésénél fokozottan figyelni kell a gyerekek, az iskolai közösségek önálló kezdeményezéseire, saját elképzeléseire.

Nem torzítja az előterjesztés eredeti szándékát, ha a kirándulások alkalmával a gyerekek ismeretekhez juthatnak az adott külhoni magyarokat helyben környező tágabb világ sajátosságairól, a művészeti, kulturális, életmódbeli értékek jelenlétéről, az együttélés viszonyrendszerének jellegzetességeiről. Világképük alakításában nagy a felelősségünk, hogy óvjuk őket az egyoldalúságoktól, az érzelmi-indulati megközelítésektől, az előítéletektől. Ehhez nyújthat nagy segítséget, ha szélesítjük a szellemi horizontot, a kitekintés lehetőségeit bővítjük. Ennél a pontnál javasoljuk a viszonosság elvének követését is, nevezetesen nagy szükség lenne arra, hogy a határainkon kívül élő gyerekek szervezetten vehessenek részt hazai oktatásban, nyári táborozásokban, képzésekben, különösen igaz ez a nehezebb sorban élő magyar gyerekekre. Valóban használható, konkrét ösztöndíjakra, igazi támogatásra van tehát szükség.

A magyarság háza intézmény létrehozása szintén támogatható elképzelés. Itt azért pontosan tisztázni kell, hogy mennyiben lenne múzeum az adott intézmény, és hogy milyen is lesz a viszonya más múzeumokkal, jelesül a Néprajzi Múzeummal, a Nemzeti Múzeummal, hiszen tudomásom szerint a Nemzeti Múzeumnak jelenleg is van a határokon túli magyar hagyományokat, értékeket bemutató része, kiállítása. Igen, szervezési, módszertani feladatai is lesznek az indoklás alapján a magyarság házának, sok múlik feladatkörének precíz leírásán.

Az LMP javasolja, hogy a látogatók azt is megismerhessék, a környező népek kultúrája hogyan jelenik meg egy-egy határainkon kívül élő magyar közösség szellemi életében, a tárgyi világ kialakításában, miként látható a kisebbségi magyarság kultúraközvetítő szerepe, milyen kölcsönösségi viszonyok jelennek meg a sajátos léthelyzetből fakadóan. Itt annak bemutatása sem érdektelen, hogy az adott országban élő kisebbségi magyar közösség hagyományai, művészi-kulturális alkotásai hogyan hatottak, hogyan hatnak a többségi társadalom különböző szellemi-kulturális irányzataira, a szokásokra. Kisebbségben élni az értékteremtés egy sajátos, gazdag lehetősége is. Itt is fontos szempont a kitekintés bővítése.

Nagyon örültem az indoklás azon kitételének, amely az önsajnálattól, a múlton való kesergéstől kíván megóvni bennünket. Valóban, ez az elővigyázatosság fontos eleme annak, hogy egy valóban előremutató, korszerű nemzetkép alakulhasson ki, és talán létrejöhessen a nemzeti konszenzus ebben az oly fontos kérdésben. Ám ehhez elfogulatlanságra, tárgyilagos megközelítésre, a tárgyszerű ismeretek objektív közvetítésére is óriási szükség van.

Módosító indítványt fogunk beadni, amely határozottan rögzíteni kívánja, hogy sem az iskolai rendezvények, sem a látogatások, közös akciók, sem a magyarság háza működése soha nem szolgálhat ideológiai, aktuálpolitikai, ne adj' isten, pártpolitikai érdekeket. Ha a jelzett befolyások alól nem sikerül kivonni az elképzelés gyakorlati megvalósulását, akkor bizony hiába a jó szándék, az előterjesztők és a támogatók jóakarata, akkor bizony csak egy torzszülöttet segítünk világra, akkor bizony végképp elmulasztjuk a nemes cél megvalósulását, az egészséges nemzettudat, az összetartozás élményének kialakulását.

Bizony eljött az ideje a nemzetpolitikai kérdések újszerű, higgadt megközelítésének. A XX. század második fele hemzseg az olyan hozzáállásoktól, amelyek a nemzettudat eltorzításához vezettek. Sajnos a mögöttünk lévő húsz esztendő sem mentes az ilyen természetű hibáktól. Óriási tévedése a baloldali pártoknak, néha szinte az egész baloldalnak, hogy idegenkedik a nemzetpolitikai kérdésektől, esetlenkedik azok kezelésében, olykor idegenkedik a problémák felvetésétől is, túlzásokkal álellentmondásokat kreál, sietősen félrebeszél, szociális demagógiába, közhelyek kusza halmazába menekül, és onnan igyekszik visszatámadni. A hazai liberális politikai gyakorlat pedig legtöbbször gyanakodva, sőt félelmeket gerjesztve, viszolyogva tekint a nemzetpolitikai kérdésekre. A baloldal leírt mentalitása, a liberálisok viszolygása pedig fölerősítette a szélsőséges megközelítések esélyeit. Ugyanakkor óvnék a dagályosságtól, a patetikus túlzásoktól, az emelkedett szólamok, zengzetes retorikai alakzatok tartalmatlanságaitól is. Új politikai keretezésre van tehát szükség, a higgadt, tárgyszerű, mértéktartó, realista megközelítések kereteire, a közmegegyezést ígérő megoldások tervezeteire, a vállalható megállapodások eléréséhez vezető viták, egyeztetések kulturált beszédmódjára. A Lehet Más a Politika ehhez adja a támogatását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu