PŐSZE LAJOS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Konkrétan az előterjesztéshez: mindenből annyi valósul meg, amennyi eszköz a megvalósításra rendelkezésre áll. Nagyon sok olyan iskola van, én a magam gyermekein keresztül is látom, hogy egyszerűen egy 5-10 ezer forintos osztálykirándulásra nem jön össze a pénz. Mi pedig ettől a törvénytervezettől azt várjuk, hogy egy generációkon át ható áttörést hozzon a magyarság egyesítése érdekében a következő generációkban. Ehhez pedig pénz kell. Nagy cél, nagy feladat, ehhez pénz kell, mert különben nem tudjuk elérni a célunkat.
Én végeztem egy fejszámolást itt. Kérem szépen, 20 milliárd forintot kellene évente ide allokálni ahhoz, hogy megoldjuk négy évfolyamnak az éves kirándulását fejenként 35-40 ezer forinttal számolva. Tehát ebből meg lehet oldani egy szlovák, egy erdélyi 3-4 napos kirándulást, és 20 milliárd forintot nekünk tudnunk kell erre az egész magyar nemzet jövője szempontjából alapvető feladatra áldoznunk. Gondoljunk bele, hogy mennyi pénz megy el iskolafelújításra, mennyi pénz feleslegesen megy el ilyen felújításokra, és a többi. De ha nincsen tartalék a most futó projektekben, akkor is elő kell teremteni ezt a 20 milliárdot, megéri, mert különben nem fogják tudni teljesíteni a feladatot, ezt a szép feladatot az iskolák.
Még azt is megfontolnám, hogy egy központi intézményes szerv jöjjön létre a minisztériumon belül, hiszen ne felejtsük el, 500 ezer embernek az utaztatására és 20 milliárdos minimális éves forgalomra igenis lehet egy jó árakat elérő utazási irodát, egy központi szervet létrehozni, és javaslom, hogy a kormányzat fontolja meg az ilyen értelmű további pontosítást a törvényben.
Tehát biztosítani kell hozzá a pénzügyi fedezetet, mert különben nem fognak tudni menni a gyerekek, és adni kell segítséget hozzájuk, akár szervezésben, akár utaztatásban, akár a kapcsolatok felvételében.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés