BENCSIK JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az Európai Unión belül érvényesül az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának elve, így a tagállamok mennyiségi vagy azzal azonos hatású korlátozásokat sem közvetlenül, sem közvetve nem alkalmazhatnak.

Az egyes termékek megfelelőségét és biztonságát az adott termék vonatkozásában hatáskörrel rendelkező piacfelügyeleti hatóságok rendszeres ellenőrzéseik során vizsgálják, ezáltal biztosítva, hogy a hazai piacon csak olyan termékek legyenek megtalálhatók, amelyek biztonságosak és megfelelnek a jogszabályi előírásoknak. Az Európai Unió imént említett rendelkezéséből és a kölcsönös elismerés elvéből adódóan az Unió valamely tagállamában előállított és az ott irányadó előírásoknak megfelelő termékeknek biztonságosnak kell lenniük, és meg kell felelniük az összes közösségi szabálynak.

(17.00)

Vagyis az egyik tagállamban jogszerűen előállított vagy forgalmazott termék más tagállamban történő értékesítése nem tiltható meg, és nem is korlátozható. Ezzel ellentétes tagállami gyakorlat nem egyeztethető össze a közösségi joggal. Ugyanakkor a másodlagos élelmiszer-ellenőrzés bevezetésével tovább kívánjuk erősíteni az élelmiszer-biztonságot.

Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen más a helyzet a Közösségen kívülről érkező termékek esetében, mivel ezeknél a termékeknél sem Közösségen belüli gyártóról vagy forgalmazóról, sem márkaszervíz-hálózatról nem beszélhetünk, a fogyasztó jótállási, szavatossági igényei sem érvényesíthetők Magyarországon.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a termékek megfelelősége a vonatkozó közösségi és tagállami jogszabályok együttes alkalmazása révén biztosított, figyelembe véve, hogy a Közösségen belüli termék esetén a kölcsönös elismerés elve is érvényesül, a hazai piac esetében pedig a hatáskörrel rendelkező piacfelügyeleti hatóságok folyamatos ellenőrzései azt szolgálják, hogy bizonytalan eredetű, silány minőségű, veszélyes termékek ne kerülhessenek be.

Tisztelt Képviselő Úr! Ezzel együtt is ősszel, amikor általános, generális karbantartást kell elvégeznünk a fogyasztóvédelmi törvényen, erre a kérdésre külön ki kívánunk térni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu