DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt hiszem, a legtöbb felvetéssel kapcsolatban egyetértünk. Valóban súlyos problémáról van szó, és abban is egyetértünk, hogy a környezethasználat rendszerét kellene ahhoz átalakítani, hogy ezt a problémát meg tudjuk oldani. Valóban, a mezőgazdaságban is teendőink vannak, egy környezetbarát, az egész területre kiterjedő mezőgazdaságról, egyfajta tájgazdálkodásról kellene beszélnünk, hogy megelőzzük a problémát. A probléma utólag nagyon nehezen kezelhető; különösen azért, merthogy a környezet általános szennyeződése következtében az emberek immunrendszerét rontottuk le, ennek következtében ez az immunrendszer sokkal vehemensebben reagál arra, ami egyébként évtizedekkel ezelőtt semmi problémát nem okozott. Hát virágporfelhőben élünk, és soha semmi problémánk nem volt.
Tehát valóban, ahogy említette, a környezethasználat rendszerét kell átalakítanunk. A jelenlegi jogi környezet a tüneti kezelésre koncentrál. Tehát azt mondja, hogy ezt a szerencsétlen parlagfüvet június 30-áig le kell kaszálni mindenütt. Erre utal az élelmiszerláncról szóló törvény, az agrártámogatási törvény is, és azt mondja továbbá, hogy ezt az állapotot fenn kell az egész vegetációs időszak alatt tartani.
Erre a feladatra a kormány 350 millió forintot különített el, és valóban, a végrehajtást nehezíti az idei év, amikor nem lehet bizonyos területeket egyszerűen megközelíteni az árvíz és a belvíz következtében. Tehát kényszerhelyzet alakult ki, nem tudjuk minden területen kötelezni a gazdát, miután nem tud rámenni a területére, nemcsak parlagfűirtási céllal, hanem megművelni sem tudja a területét, nem tudjuk kötelezni, hogy irtson parlagfüvet, mert fizikailag nem tudja megtenni.
Ezért mondom azt, hogy alapvetően az egész környezethasználati rendszerünket kell valószínűleg átalakítani. Egyrészt azokat a vizes területeket, amelyek egyébként gyakran megközelíthetetlenek, és területei lehetnek a parlagfűnek is, másra kell használjuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Másrészt még egy-két gondolatot szeretnék az egy percben elmondani ehhez kapcsolódóan. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés