DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Valóban - köszönöm szépen ezt az utóbbi megjegyzést is -, itt az egész társadalommal kell egyfajta párbeszédet folytatnunk, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjunk. Tehát nagyon fontosnak gondoljuk azt a társadalmi mozgást, ami a parlagfűmentes Magyarországért elindult. Számítunk ezekre a mozgásokra, és számítunk arra, hogy az észrevételeik, javaslataik javítják a helyzetet.
De még egyszer szeretném nagyon hangsúlyozottan elmondani, hogy részben a nevelési programjaink tartalmi átalakításával - ami elindul már az általános iskolától - egyfajta környezettudatos személetet kell kialakítanunk, egy másfajta környezethasználati rendszert kell kialakítanunk, amelyben nemcsak egyszerűen a parlagfűprobléma kerülhető el, hanem az emberek maguk is egészségesebbek lesznek, és a korábban kevéssé problémát okozó helyzeteken könnyebben úrrá tud lenni az emberi szervezet maga is.
(15.50)
Azt hiszem, hogy ilyen értelemben egy komplex társadalmi problémáról van szó, és köszönök minden támogatást, amit ebben a pártoktól és egyéb civil szervezetektől is megkaphatunk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés