DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az első Orbán-kormány által meghirdetett Vásárhelyi-tervnek szerves részét képezte a Szamos-Kraszna közi árapasztó tározó megépítése. Az eredeti, valamennyi érintett település által támogatott terv szerint a tározó mellett az összes szükséges kiegészítő infrastrukturális beruházás is megvalósult volna. A gazdáknak 150 ezer forint/hektár kártalanítást, valamint kiszámítható jogi szabályozást ígértek. Ezt követően hosszú évekig nem történt semmi, majd a kormányzat a tározó ügyét 2008-tól erőből próbálta kimozdítani a holtpontról. Ekkorra már világosan látszott, hogy a kiegészítő infrastruktúra kiépítésére vonatkozó elképzelések teljesen elfogytak, a települések valamifajta privilegizált helyzetből pályázhatnának a kiegészítő infrastruktúra kiépítésére, de ez lehetetlen, hiszen az 5 százalékos önerőt sem tudják biztosítani ehhez.

Ettől is sokkal súlyosabb azonban a települések lakóinak kiszolgáltatott helyzete. Az emberek joggal érzik úgy, hogy róluk nélkülük döntenek. És itt nem szamosszegi, szamoskéri vagy kocsordi gazdák magánügyéről beszélünk, hanem valamennyi itt élő honfitársunkról.

A legsúlyosabb helyzet Szamosszegen alakult ki, ugyanis ha a tározót valaha aktiválni kell, akkor a talajvízszint emelkedése miatt olyan helyzet áll elő, hogy a víz nemcsak a szamosszegi földeket, hanem a lakóépületeket is elönti és tönkreteszi. A gazdák továbbá a mai napig nem kaptak megfelelő garanciákat arra, hogy milyen növényi kultúrákkal milyen korlátozások mellett foglalkozhatnak, milyen vegyszereket alkalmazhatnak, mi lesz a sorsuk, ha nem termelhetnek, miből éljenek meg.

A pályázat Brüsszelhez való benyújtása már eleve hazugságban fogant. Suchman Tamás 2008 júliusában Mátészalkán kijelentette, hogy mivel nem százszázalékos a települések támogatása, ezért nem kerül sor a pályázat benyújtására. Majd 2009 áprilisában Győrtelken azzal kellett szembesülnünk, hogy Kóthay államtitkár úr és társai közölték, hogy nem szükséges a teljes, elegendő a többségi támogatás, és a pályázatot hónapokkal korábban már benyújtották. Ezt követően a gazdák jogi képviselő útján folytatták reménytelen küzdelmüket, aki azonban mindenhol falakba ütközött.

E tárgyban Kocsord 2008. június 26-án és október 30-án, Szamosszeg pedig 2008. április 5-én hozott határozatokat. A két település tiltakozása között annyi a különbség, hogy Kocsord meghatározott feltételek teljesülése esetén hajlandó újratárgyalni, Szamosszeg viszont semmilyen körülmények között nem támogatja a megvalósítást, hiszen az a halálos ítélet aláírásával lenne egyenlő.

Az árvíz elleni védekezés közérdek, de nem várható el, hogy az itt élők fizessék meg néhány település bevédésének az árát. A megoldás tehát a nyomvonal áttervezésében rejlik.

Czomba Sándor tavaly szeptemberben azt mondta a szamosszegieknek, hogy ha a Fidesz alakít kormányt, akkor az akaratukkal szembehelyezkedve nem valósítják meg a beruházást. Államtitkár úr szavahihető ember hírében áll, ezért biztos vagyok abban, hogy szavai nem olcsó politikai húzásként értékelhetőek. Ha a hatalom ettől függetlenül rá akarja erőltetni az akaratát a helyiekre, annak beláthatatlan következményei lehetnek; ha idén tavasszal a szavazófülkékben forradalom ment végbe, akkor a helyszínen, helyben szabadságharcra kell számítani.

Tisztelt Miniszter Úr! Várom a felvázolt problémával kapcsolatos részletes indokolását is, de nagyon kérem, a józan belátás mellett nyugtasson meg minket, és határozottan igennel vagy nemmel válaszoljon arra a kérdésre, hogy ilyen előzmények után, a széles közakarattal szembehelyezkedve továbbra is az eredeti nyomvonalon kívánják-e megvalósítani a beruházást.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu