DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Lázár János a lex Borkai néven elhíresült legutóbbi alkotmánymódosításuk expozéjában - ami arról szól, hogy a katonáktól, a rendőröktől és a titkosszolgáktól hosszú távon el kívánják venni a választásokon való indulás lehetőségét - hosszan fejtegette, hogy meggyőződése szerint a magyar rendőrség mentalitásában és gondolkodásmódjában az 1963-ban a kommunisták által újjászervezett rendőrséghez képest semmilyen tekintetben nem történt változás, szinte megegyező szerkezetben és mentalitásban működik a mai rendőrség, illetve félre nem érthető kritikát fogalmazott meg a rendőrtisztek demokratikus elhivatottságát illetően.

Kérdezem tisztelt államtitkár úrtól, hogy Lázár János véleménye a kormány hivatalos álláspontja-e, miszerint a magyar rendőrség mentalitásában és gondolkodásmódjában '63 óta nem sok változás történt. Szeretném kérdezni, hogy Lázár Jánoshoz hasonlóan aggályosnak tartják-e, hogy a ma szolgálatot teljesítő rendőr- és honvédfőtisztek egy része a hetvenes-nyolcvanas években szerezte a diplomáját. Ha Lázár János véleménye egyezik a kormány hivatalos álláspontjával, akkor szeretném megkérdezni államtitkár úrtól, hogy belügyminiszter urat, aki a kilencvenes években felső vezetőként maga is szolgálatot teljesítő rendőr volt, országos rendőrfőkapitányként, az első Orbán-kormány belügyminisztereként milyen felelősség terheli a frakcióvezető úr által felvázolt álláspontok fennmaradásáért.

Ha Lázár János csak a magánvéleményét s nem a Fidesz és a kormány hivatalos álláspontját fejtette ki, akkor kérem államtitkár urat és önön keresztül miniszter urat, hogy álljanak ki a rendőrség állománya, saját egykori és mostani kollégáik védelme érdekében, emeljenek szót a hivatásos állományt becsmérlő mondatok, valamint a rendőrök és katonák állampolgári jogait szükségtelenül korlátozó alkotmánymódosító javaslat ellen.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu