DR. HORVÁTH ZSOLT, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a mai ülésén tárgyalta, és nagy többséggel támogatta a T/795. számú törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

A többségi vélemények szerint egy régóta jelentkező igény beteljesülését segíti elő a mostani törvényjavaslat. Lehetővé teszi, hogy a volt köztársasági elnök a hivatalának betöltését követően is közszereplő, a közélet fontos résztvevője maradjon. Ez a rendelkezés lehetőséget teremt arra, hogy a köztársasági elnökök a jövőben ne csak a mandátumuk idején, hanem azt követően is aktív részesei legyenek a közéletnek. Lehetőséget teremt arra is, hogy az ötéves megbízatásukat követően is folytassák addig végzett aktív közéleti szerepvállalásukat, folytassák programjaikat, elképzeléseiket.

A törvényjavaslat indokolásában is szerepel, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak alatt hivatali idejüket töltő államfők ismertsége, tapasztalataik, nemzetközi kapcsolatrendszerük olyan értéket jelentenek, amelyről a társadalom, Magyarország nem mondhat le. Ez a módosítás kijelöli és biztosítja az ehhez szükséges feltételeket, tehát nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is biztosítja mindezen célok érvényesülését, megfelelő infrastruktúrát, költségkeretet a törvényi előírásoknak megfelelően.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági vita után világos, hogy a T/795. számú törvényjavaslat célja kettős: egyrészt a volt köztársasági elnöknek járó juttatások időbeli korlátjának eltörlésével a magyar állam legfőbb közjogi méltóságai a mandátumuk lejárta után is aktívan tudják az ország érdekeit szolgálni, másrészt a mindehhez szükséges feltételek is a jövőben rendelkezésre állnak.

Mindezek alapján a bizottság nagy többsége általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot, és a vita után elfogadásra javasolja a parlamentnek.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu