DR. HORVÁTH ZSOLT (Veszprém) (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a bizottsági vélemény elmondását követően még egy indokot, illetve megerősítést szeretnék azok közé tenni, amelyek meghatározzák azt, hogy miért van szükség ezt a törvényjavaslatot elfogadni, és megváltoztatni a korábbi szabályokat.

A mai bizottsági vita során is elhangzott, az előbb is hallhattuk a kisebbségi vélemény megfogalmazása során, hogy tud-e a kormány képviselője nemzetközi példákat arra az esetre, amikor egy ország a legfőbb közjogi méltóságai számára a hivatali idejük leteltét követően is feltételeket biztosít közcéljaik megvalósítása érdekében. Ahogy itt is elhangzott, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Rétvári Bence kimerítő választ adott erre az ellenzéki kérdésre, bemutatva európai és nem európai példákat a tekintetben, hogy hol milyen formát választanak mindezek megvalósítása érdekében.

Elmondta azt is a vita során, hogy a mi elképzelésünk egy vegyes rendszer megvalósítását jelenti majd, amely ötvözi a különböző országokban alkalmazott kedvezmények formáit. Én nagyon örültem annak, hogy a törvényjavaslat általános indokolásában ez a nemzetközi példára való hivatkozás nem szerepelt. Tudom azt, hogy az ellenzéki képviselők pontosan ezt hiányolták, hogy milyen jó lett volna, ha az általános indokolásban is hosszú sorokban bemutatjuk azt, hogy egyébként mi indokolja mindezek megvalósítását Magyarországon.

Az én álláspontom az, hogy nem azért kell ezt a törvényjavaslatot elfogadnunk, és nem azért kell a korábbi szabályt megváltoztatnunk, mert más európai vagy nem európai országokban ez már honos, és ezért nekünk kell átvenni ezeket a szabályokat, és nekünk kell megvalósítani itt Magyarországon is.

(18.20)

Az én álláspontom az, hogy nem ezért kell bevezetni. Azért kell bevezetni, ami a törvényjavaslat igazi célja, azért, hogy a volt köztársasági elnökök, ha élni akarnak ezzel a lehetőséggel, továbbra is legyenek a közélet meghatározó szereplői, azért, hogy segítsék tudásukkal, tapasztalataikkal, nemzetközi ismertségükkel és kapcsolatrendszerükkel Magyarország nemzetközi elismertségét.

A bizottsági vita során és most itt a kormány képviselője is elmondta, hogy mely köztársasági elnök mely területen fejtette ki aktív közéleti szerepvállalását, mely kérdésekben fogalmazott meg konkrét, határozott álláspontot, mely kérdésekben vállalt olyan közéleti szerepet, amely talán az alkotmányból a köztársasági elnök feladatainak konkrét meghatározása során talán nem lett volna elsődlegesen feladata. Itt szinte mindegyik köztársasági elnök tett már arra utalást munkássága során, hogy egy kicsit több akar lenni, egy kicsit többet akar vállalni ebből a szerepből. Azt hiszem, ha ez az eszközrendszer megvalósul, amely jelen pillanatban szerepel benne, ez hatékony is lehet: a törvényjavaslat igazi célja az, hogy a mandátumuk lejártát követően a köztársasági elnökök továbbra is aktív szereplői legyenek a közéletnek, tovább tudják folytatni azokat az elképzeléseiket, amelyeket a köztársasági elnöki mandátumuk érvénybe lépte után megpróbáltak megvalósítani, és talán meg tudtak valósítani, de az is előfordult, hogy nem tudták megvalósítani.

Azt gondolom, hogy ezzel csak gazdagodhat Magyarország, gazdagodhat az a közéleti kultúra, amelyben a volt köztársasági elnökök a későbbiek során is szerepet fognak vállalni, ezáltal a közbeszéd tartalommal töltődhet meg. Mindegyik volt köztársasági elnöknek lenne lehetősége arra, hogy a saját útját járva továbbra is a saját céljainak megvalósítása kapcsán, de Magyarország érdekeit figyelembe véve fejezhesse be közéleti szerepét. A törvényjavaslatban szereplő biztosítékok meglátásom szerint alkalmasak arra, hogy a volt köztársasági elnökök kollégiuma - nem én találtam ki, de tetszik az elnevezés -, szóval a volt köztársasági elnökök mindegyike megvalósíthassa elképzeléseit, és közéleti szerepvállalásaikkal továbbra is pozitív véleményformálói legyenek és maradjanak a közéletnek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu