DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltoztatás hajnalán lényegében a jelenleg hatályos alkotmányunkat hirdették ki, negyven olyan év után, amikor volt ugyan egy formális alkotmány, de minek, illetőleg volt ugyan egy államfő, de szintén minek, mivel minden beszámítási képességgel rendelkező ember tudta, hogy a kommunista párt főtitkára az államfő, illetőleg hogy az Elnöki Tanács elnöke valójában csak egy szimbolikus jelenség.
Az az általános vélekedés, miszerint a köztársasági elnök nem arra való, hogy honpolgáraink gondolkodását befolyásolja, irányítsa a politikát, továbbá megszabja a hatalom gyakorlásának a határait, sajnálatosan napjainkig fennmaradt, mialatt a mögöttes tartalom húsz év alatt alapvetően megváltozott.
A köztársasági elnök a közösség szimbolikus megjelenítését szolgáló állami tényező lett, olyan személy, aki már több mint jó, ha van. Hazánkban a demokratikus jogállam élén a köztársasági elnök áll. Kétségtelen azonban, hogy az államhatalomban osztozó szervek hatalommegosztásában a népképviseleti Országgyűlést illeti az első hely, miközben a kormányé a legaktívabb és legsokszínűbb szerep.
A nemzet szuverenitása azonban csak egységesen értelmezhető, amelynek megszemélyesítője Magyarországon a köztársasági elnök. Ennek a helyzetnek hazánkban archaikus történelmi hagyományai is vannak. Mindannyian tudjuk, milyen volt Magyarországon a koronás király méltósága, amíg volt. Ameddig rendi világban éltünk, a köröttünk létező abszolút monarchiák között a mi nemzetünk volt egyike azoknak a ritka kivételeknek, amely a maga hordta szuverenitását maga osztotta meg az uralkodójával. Nálunk a nemzetnek volt királya és országa, nem pedig a királynak országa és alattvalói. Számunkra ez a sejtjeinkben is hordozott szabadság az önazonosságunkat jelenti, amelyért akár életünket, sőt szerelmünket is feláldoztuk, mint ahogy Petőfi is megírta a soraiban.
A szuverenitásnak ez a szabadsága tért lényegében vissza a rendszerváltoztatással. A köztársasági elnök a Magyar Köztársaság legfőbb közjogi méltósága, kifejezi a teljes magyar nemzet egységét, ezért a köztársasági elnök hivatalának betöltését követően is természetesen közszereplő marad, közszereplő és a közélet fontos részvevője. Ezen oknál fogva van különös jelentősége a T/795. számú törvényjavaslatnak.
A KDNP a fentiek alapján támogatja a törvényjavaslatot, és kérem önöket is, hogy tegyék meg. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés