GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Részben már Schiffer képviselőtársam az én kenyeremet elvette, mert amiért szót kértem, az annyiban Bödecs képviselő úr felszólalása volt, hogy mondhatnánk, a demagógiának az a példátlan mértéke, hogy egészségügyi szolgáltatások árával és jelenlegi színvonalával hasonlítjuk össze az államfői juttatásokat (Dr. Lamperth Mónika közbeszól.), csak azért nem példátlan valóban - ha már az MSZP részéről vannak most hozzászólások -, mert a 2002-es kampányban ők voltak azok, akik mondjuk, egy miniszterelnöki repülőutat lélegeztetőgépekben próbáltak mérni.
De úgy gondolom, előremutató lenne ennek az országnak, ha ezeket a különböző, egyébként költségvetési kiadásokkal járó juttatásokat nem ezekben a mértékegységekben mérnénk, mert itt a magyar állam méltóságáról van szó, és Sólyom László köztársasági elnök úrral nagyon egyetértettem akkor, amikor 2005-ben több alkalommal szóvá tette, hogy önmagában az a helyzet, hogy nincs megfelelő rezidenciája a köztársasági elnöknek, a magyar állam méltóságát sérti. Nem arról van szó, hogy a köztársasági elnök úrnak ne lenne biztosított ebben a helyzetben az elhelyezése, de megvan az alkotmányos értelme is ezeknek az intézményeknek. Sőt, ugyanilyen formán lenne támogatandó az, hogy mondjuk, az Országgyűlés és a kormány ne egy épületben nyerjen elhelyezést.
Ezek mind olyan kérdések, amelyeknek nyilvánvalóan vannak költségkihatásai, mint ahogyan a demokráciának is vannak, és lehet ezeknek a javaslatoknak az időszerűségét is vitatni, de úgy gondolom, legalábbis a Jobbiknak egyet kellene érteni velem abban, hogy ha az állam méltóságát tiszteletben tartjuk, akkor ilyen jellegű összehasonlítások semmiképpen nem szerencsések.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés