DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A közbiztonság helyreállítása ma Magyarországon a legfontosabb nemzeti ügy. Ami eddig volt, az rossz volt, ami ezután lesz, az jó lesz. Ezért van szükség alkotmánymódosításra, ezért volt szükség a büntető törvénykönyv módosítására, a három csapás törvény elfogadására, a közbiztonság javítását szolgáló törvényjavaslat benyújtására.

Tisztelt Képviselő Úr! Mi úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak új rendőrségre és új rendőrségi morálra van szüksége, ezért végérvényesen - ha húsz év késéssel is -, egyszer s mindenkorra a politikát és a rendészeti szervek világát egymástól teljesen el kell vágni, meg kell tehát erősíteni az alkotmánynak azt a rendelkezését, amely az elmúlt húsz esztendőben tiltotta a fegyveres testületeknél a szolgálatot teljesítők politikai szerepvállalását.

Tisztelt Képviselő Úr! Ennek jegyében az alkotmánymódosítás tiszta vizet önt a pohárba, elfogadása esetén egyértelműen és világosan megtiltja a politikai szerepvállalást. A modern demokráciának ezt fontos elvként kell figyelembe vennie. A rend megteremtéséhez a fejekben is rendet kell tenni. Először a politikát jogilag kell elvágni a rendvédelemtől, aztán más mentalitásra van szükség, ami világossá teszi azt, hogy aki fegyveres testület tagja, az ne végezzen politikai tevékenységet. Ez azt jelenti, hogy választójoga van, de nem választható sem polgármesternek, sem országgyűlési, sem európai, sem helyi képviselőnek.

Tisztelt Képviselő Úr! A közbiztonság megteremtése érdekében a nemzeti együttműködés kormánya a nemzeti konzultációra alapozva, az emberek véleményét figyelembe véve kormányra kerülése után konkrét intézkedéseket tett, konkrét törvényjavaslatokat, világos programot nyújtott be a tisztelt Ház elé. Bízom abban, hogy ha a rendet, a közbiztonság megteremtését ön is fontosnak tartja, akkor támogatni tudja ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu