KUKORELLY ENDRE (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! A kortárs magyar kultúra gyöngyszeme, az úgynevezett alternatív színház helyzetéről kérdezem önt. Arról, hogy kultúránknak ez az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetben lévő, lestruktúránkívülizett, olykor leamatőrözött, -dilettánsozott, nem csupán ismertségéhez és elismertségéhez képest, de abszolút értelemben is elképesztően magas szinten teljesítő része mennyire méltatlan, kiszolgáltatott helyzetbe került azáltal, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a magyar kultúrát finanszírozó Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseit befagyasztotta.
Itt véleményem szerint jóval többről van szó, mint valamely, a kultúrában működő érdekcsoport sérelméről. Hanem arról ugyanis, hogy nem túlzok: világszínvonalú társulatok lehetetlenülnek el. Nem vagyok elfogult; két évvel ezelőtt mint a POSZT - a Pécsi Országos Színházi Találkozó - válogatója tíz hónap alatt 184 magyar színházi előadást volt szerencsém végignézni. Legkevesebb, ha azt mondom: a struktúrán kívüliek, tehát a nem kőszínházak előadásai, amelyek támogatása az egész színházi szférára jutó állami pénznek amúgy mindössze körülbelül 3,5 százaléka - még egyszer mondom: 3,5 százaléka -, bőven kiállták az összehasonlítást a náluk sokkal előnyösebb helyzetben levő kőszínháziakkal. Aki nem látta Pintér Béla társulatát a Szkénében, nem vett részt például Schilling Árpád, Jeles András vagy a KoMa Társulat valamelyik előadásán, nem ismeri a Bozsik Yvette vagy a Frenák Pál Társulat produkcióit, hát nem is tudom, minimum alapvető élményektől fosztja meg magát.
Kérdésem tisztelt államtitkár úrhoz: ugye, azt képtelenségnek tartja, hogy ezek a művészek, ki tudja, miféle pénzügyi vagy aktuálpolitikai megfontolások miatt, egyszerűen kiiktatódjanak a kultúrából? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kérdezem tehát, milyen tervei vannak a minisztériumnak a mostani helyzet megszüntetésére.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés