RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon röviden csak az általános vitában immár egy expozéban utaltam rá, hogy nyolc kegyetlen év van mögöttünk. Tehát az, amit orvosolni kell, az nagyon fontos. A kormánynak nemcsak ebben a témában, hanem ezer más kérdésben ideiglenesen és mentőövként kell viselkednie, és teszi is, éppen a nemzeti együttműködés jegyében, mert érzi, hogy baj van. Ez a helyzet is az, tehát én a 4. és a 6. ponthoz szeretnék hozzászólni, amiben a kormány konstruktív kormányként nagyon szívesen vette a konstruktív ellenzéki javaslatot a moratórium április 15-éig tartó kiterjesztésére, amit mi nagyon támogatunk. Ez az az ideiglenes megoldás, amit ebben a helyzetben a kormány tenni tud. Ráadásul nemcsak a december 31-éig szóló eredeti kormányrendeletnek a pénzintézetekre vonatkozó moratóriumára, hanem tokkal-vonóval minden árverésre és kilakoltatásra érvényes.
Nagyon kérem, hogy ezt vegye mindenki tudomásul, hogy az eszközkezelő társaság tényleg arra való, hogy a sorsokból szőtt óriási szőnyeg, ahogy Szőcs Géza fogalmazta, az egyedi esetekben ad szintén a nemzeti együttműködés jegyében megoldást úgy, hogy mindenki jól járjon, az is, aki adta a hitelt, és az is, akinek vissza kellene fizetni.
Ez azért nagyon fontos, mert én tegnap meghallgattam a 40 perces videóanyagot, Dabasi Tamás volt szíves elküldeni nekem a budatétényi esettel kapcsolatban. Nagyon érdekes volt, mert én úgy érzem, hogy minden idegszálammal átérzem ennek a családnak a helyzetét, tudják az én családi helyzetemet, talán nem kell ezt magyarázni. Tehát nagyon átérzem. Viszont van egy érzésem, amivel nem szabad visszaélni, hogy egy családnak az érzelmi helyzetét úgy felhasználni, hogy az egy kormányellenes retorika legyen. Nekünk nagyon fontos a családok helyzete, ezért nagyon kérem, hogy ezt vegyék komolyan.
Ennyit szerettem volna egyelőre elmondani. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés