SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter úr, én azt gondolom, hogy a válaszával itt az Országgyűlésben teljes mértékben egyetérthetünk: nem épülhet szemétégető Heiligenkreuzban, a magyar határtól, Szentgotthárd belvárosától kevesebb mint egy kilométerre. Én azt gondolom, hogy a nemzeti együttműködés kormányának olyan hatékony lépéseket kell tennie, vagyis a különböző tárcáknak - a Külügy-, a Fejlesztési Minisztériumnak, illetve a környezetvédelmi tárcának - úgy kell megfogalmazni az akciótervet arra, hogy ezt megakadályozza, hogy ne csússzanak el egymás mellett a tervek, tehát hogy összehangolt legyen ez az akció.

Én azt gondolom, tudva azt, hogy az osztrák fél eddig nem hallgatta meg a magyar tiltakozásokat - jó néhány fórumon próbálták mind a szentgotthárdiak, mind a környékbeliek ezt megakadályozni -, hogy ilyen, mondhatni azt, hogy arrogáns osztrák fellépésre megfelelően határozott és drasztikus magyar választ kell adni, ha annak az az ára, hogy a nemzeti park, illetve a szentgotthárdiak jövője, környezete biztosítva legyen. Mindenben a minisztérium támogatására lesz, úgy gondolom, az Országgyűlés.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu