DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen. Itt a személyes érintettség miatt fel kell szólalnom, bár Előd a lényeget már összefoglalta.

A hírportálon megjelent hír címét valóban nem én adtam, de a közleményt vállalom, és igenis, botrányosnak tartom, hogy ilyen embert hoznak ide a Magyar Országgyűlésbe, aki nem tud magyarul.

(15.40)

Ez olyan mértékű szégyen, ami utoljára a Habsburg-abszolutizmus idejében történhetett meg. Nagyon sajnálatos, hogy önök nem a lényegi információról beszélnek, hogy ez megtörténhet ma, 2010-ben Magyarországon a nemzeti reneszánsz és forradalom keretében, hanem annak a kicsit valóban szerencsétlen elnevezésnek, ami megjelent a hírportálon. Azt már elmondtam, hogy nem én adtam be, az valóban botrány, hogy az említett képviselő úr az előre mondott szöveget nem tudta elismételni, és összevissza makogott magyarul.

Ugyan még nem hallottuk a felszólalását, de valószínűleg a következő négy évben nem is nagyon fogjuk tudni élvezni Daher Pierre úr hozzászólásait. Azt kell mondjam, alkotmányos skandalum az, hogy ez megtörténhetett, mert az lenne az alapvető, hogy olyan emberek kerüljenek ide, akik legalább a Magyar Köztársaság hivatalos nyelvét ismerik, és azok képviseljék a magyar embereket az Országgyűlésben. Ha idegen származású valaki, de teljesen elsajátította az ország nyelvét, akkor elfogadható lenne, de ilyen körülmények között semmiképpen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu