DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, hogy Lendvai Ildikó elhagyta az üléstermet, mert a felszólalásom elején szerettem volna több ponton reagálni rá.

Az egyik - csak hogy viszontválaszoljak távollétében -, amit én kifogásoltam burkoltan, az nem pusztán vagy nem egyszerűen az ő rendszerváltás előtti tevékenysége vagy az itt nem lévő szocialista képviselők rendszerváltás előtti tevékenysége.

Itt arról van szó, hogy június 1-je vagy május 29-e óta olyanok féltik most nagy hévvel a demokráciát a Szocialista Párt színeiben, akik május 29-e előtt egyáltalán nem voltak ennyire érzékenyek például az információszabadságra. Amikor Lendvai Ildikó a kormányülések nyilvánosságáért emel szót, elfelejti azt, hogy az ő kormányuk idején komoly perekkel sem nagyon lehetett kisajtolni a kormányzatból például állami vagyongazdálkodásra vonatkozó szerződéseket, mert még a jogerős ítéleteket sem hajtotta végre a Gyurcsány-Kóka-kormány.

Vagy: akkor, amikor - egyébként igen helyesen - Lendvai Ildikó fölszólal azért, hogy a sajtó szabadságát ne korlátozzák különféle regisztrációs kötelezettséggel a kétharmados többség képviselői, nem ártana arra is emlékeztetni, hogy Lamperth Mónika rendőrsége - ahogyan én azt már az előbb megidéztem - 2005-ben bizony ugyanezekkel a szabályokkal élve és visszaélve terrorizálta politikai riválisait. Akkor, amikor a szocialisták most jajonganak a szólás szabadságáért, azért érdemes visszaidézni azt, hogy nyolc év alatt hány olyan javaslatuk volt, ami kőkeményen és megállapítottan alkotmányellenes módon kívánta a véleményszabadságot szűkíteni. Én erről beszéltem. Ezért teszem kérdésessé a hitelességét minden demokráciaféltő szólamnak, ami itt a szocialista frakcióból elhangzik, feltéve, hogy a képviselőházban tartózkodnak.

Ami egyébként a törvényjavaslat érdemi részét illeti, a helyi nyilvánossággal kapcsolatban nem pusztán az a probléma, hogy a helyi lapok önkormányzati tulajdonban lennének. Nagyon gyakran, és én ezért kezdeményezném azt, illetve a Lehet Más a Politika ezért kezdeményezné azt, hogy a kormánypárti többség próbáljon törvényjavaslatot alkotni arra, hogy miképpen lehetne az állami-önkormányzati cégek hirdetési politikáját megregulázni, hogy mondjuk, Debrecenben, Hajdú-Bihar megyében van egy egyébként független sajtótermék, csak éppen a hirdetési bevételeinek 25 százaléka, mondjuk, a Kósa Lajos által vezetett önkormányzattól származik.

(16.00)

A többit nem folytatom. Ez már önmagában egy olyan hatalom, amivel igenis lehet egy ilyen sajtóterméknek az irányvonalát befolyásolni.

És még valami: a választási kampány során számos alkalommal - de már előtte is - szembesültünk azzal, hogy megyei lapok különböző pártok rendezvényeiről kizárólag fizetség ellenében hajlandóak tudósítani. Azt gondolom, hogy ez példátlan. Be fogunk terjeszteni arra is módosító javaslatot, hogy egész egyszerűen ne lehessen pénzért tudósításokat betenni egy sajtótermékbe. Ez egész egyszerűen ellentétes nemcsak ennek a törvénynek az absztrakt céljával, de mindazzal, amit a magyar alkotmány egyébként a nyilvánosság szabadságáról tartalmaz, és amilyen tartalmat ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság kifejtett.

Még egy dolog. Az objektív felelősség kérdésében, azt gondolom, hogy Lendvai Ildikónak viszont igaza volt: a Vékás Lajos által vezetett Ptk.-kodifikáció, amit megakasztott a korábbi kormány, tartalmazott olyan javaslatot a polgári törvénykönyvben, ami mentesíti a sajtószerveket a felelősség alól, ha ők valósághűen például beszámolnak egy ilyen purparléról, függetlenül attól, hogy ki sérti meg itt egymás között kinek a személyiségi jogát; azt le lehet egymás között rendezni. De azt a sajtószervet, amelyik egyébként valósághűen beszámol arról, hogy mondjuk, egy politikai vitában mi történik, azt nem jó dolog egyébként különböző szankciókkal fenyíteni. Erről van pusztán szó, és nem másról. Ez adott esetben védi bármelyik képviselőt, bármelyik politikust is és leginkább a magyar nyilvánosságot, hiszen a polgároknak jogukban áll arról tájékozódni, hogy adott esetben milyen, történetesen valótlan tényállítások hangoznak el egyik vagy másik frakcióból, képviselőtől vagy más közéleti szereplőtől.

A regisztrációs kötelezettséggel kapcsolatban vagy a nyilvántartásba-vételi kötelezettséggel kapcsolatban: továbbra sem értem, és továbbra sem kaptam magyarázatot ennek a létjogosultságára. Önmagában arra, hogy perelhető legyen, tehát felelősségre vonható legyen egy tartalomszolgáltató, arra épp elég az impresszumkötelezettség előírása. Bármiféle állami nyilvántartás mögé egy jogállamban lehet külföldi példákkal dobálózni pró és kontra, egész egyszerűen nem látom be, hogy miféle alátámasztás lenne. És itt nem csak az internetes tartalmakra gondolok. Ma már a nyomtatott sajtótermékek esetében is azt gondolom, hogy ez egy idejétmúlt intézmény.

Ráadásul, amikor itt a médiatartalomról beszélünk, vagy fölvetődött az, hogy a sajtótermék fogalmát hozzuk vissza - ami sok bajt okozott egyébként az utóbbi 20-25 évben -, megint csak azzal állunk szemben, hogy ezek a definíciók egyszerűen képtelenek a XXI. század valóságát átfogni. Tehát lehet, hogy oktalan volt részünkről, ellenzéki képviselők részéről az a sok felvetés, amit azzal kapcsolatban tettük, hogy itt önök már a blogtársadalmat is kontroll alá akarják vonni, az a helyzet, hogy önök olyan definíciókkal dolgoznak ebben a törvényjavaslatban, ami okkal veti fel azt a kételyt, hogy itt valamiféle gondolatrendőrséget akarnak az internetre is bevezetni. Ezek a fogalmak vagy éppen a korábbi sajtótermék fogalom nem alkalmas arra, hogy kezelje a jelenlegi nyilvánosság viszonyait.

Ehhez csak egy apró példa a hatályos joganyagból, a reklámtörvényből a sajtótermék fogalma. A sajtótermék fogalma alá nemcsak a szórólapok vonhatók akár a sajtótörvény, akár ennek folytán a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény alkalmazása során, hanem ma már reklámeszközként szolgálnak söralátétek - amire a miniszterelnök úr adóbevallást kíván szerkeszteni -, vagy például, amikor üvegekre fújnak föl különböző, mondjuk, alkoholtermékek reklámjait. A mai jogalkalmazás során ez is sajtótermék, ami teljesen abszurd.

Pusztán csak arra szeretnék rámutatni, hogy ha ezeket a fogalmakat, vagy ebben a nagyon lineáris logikában haladva más típusú fogalmakat, de ezen a logikán önök meg kívánnak szerkeszteni, az egész egyszerűen kicsorbul a XXI. század valóságán. Mondom még egyszer: én nagyon komolyan kérném, hogy ezeket a fogalomhasználatokat gondoljuk át, másrészt a nyilvántartásba-vételi kötelezettséget mint olyat felejtsék el ebből a törvényjavaslatból.

Harmadrészt: én azt javasolnám, hogy a reklámszabályozást úgy, ahogy van, vegyék ki ebből a törvényjavaslatból. Van miért átgondolni a két évvel ezelőtti reklámtörvényt, és lehet, hogy érdemes lenne a reklámszabályozásra valóban egy kódexet, egy törvényt alkotni, hogy ne egy széttagolt reklámszabályozás legyen ma Magyarországon, ami - mint ahogy az előbb említettem - egész egyszerűen a reklámpiac jó néhány szegmensét képtelen kezelni. Az indoor reklámpiacra ma egész egyszerűen nem életszerű az a reklámszabályozás, ami van. Az alapvető szabályozási terület itt, ennél a törvényjavaslatnál nem a reklámtevékenység, éppen ezért a reklámtevékenységet szerintem nem bölcs dolog és jogalkotási szempontból sem szerencsés ebben a törvényjavaslatban kezelni.

Végezetül még egy apróság ezzel kapcsolatban: én nagyon örülök, hogy itt a vitában a Jobbik egy liberális fordulatot hajtott végre. Én mélységesen egyetértek Novák Előd képviselőtársammal, tudniillik a 20. § (4) bekezdésével - hogy nem tehető közzé vallási vagy világnézeti meggyőződést sértő reklám vagy kereskedelmi közlemény - nemcsak az a problémám, hogy nem idevaló, hanem akkor kell csinálni egy új, átfogó reklámkódexet. Egy olyan bizonytalan és a szólásszabadságot aránytalan, ráadásul bizonytalan kategóriával korlátozó szabályozásáról van szó, ami egész egyszerűen elfogadhatatlan egy liberális jogállamban. Nagyon szeretném megtudni, hogy mire gondolnak. Mi az, ami a vallási meggyőződést sérti? Adott esetben képzőművészeti alkotások vannak ma már, amelyek outdoor reklámfelületeken megjelennek, nem gazdasági reklám céllal. Voltak balhék az elmúlt 15 évben, amikor ezeket el akarták távolítani - leginkább valami teokráciára emlékeztető módon - a budapesti utcákról.

Mi az, ami a világnézeti meggyőződést sérti? És egyáltalán! Még a vallás mögé lehet bejegyzett egyházakat helyezni, tehát nagyjából meg lehet állapítani, hogy mi a tartalma annak, amikor vallási meggyőződésről beszél a jogalkotó. A világnézeti meggyőződés alatt mit értünk? Kiderült a vitában, más sérti Novák képviselő úr világnézeti meggyőződését, és más az enyémet. Egy világnézetileg semleges államban viszont az államnak olyan objektív kategóriákat kell alkalmazni, amelyeknek az alkalmazása és amilyen szabályoknak a betartása nem kinek-kinek a világnézeti meggyőződésétől függ. Úgyhogy én különösen javasolom ennek a szakasznak az átgondolását. Ez így egészen biztos, hogy alkotmányellenes; és hogy egy kevésbé változó szabályegyüttesre hivatkozzam, mint az alkotmány - hiszen ki tudja, hogy holnap milyen alkotmány lesz itt hatályban -: az európai emberi jogi egyezményt is sérti egy ilyen megfogalmazás, és egész biztos, hogy egy ilyen szabály vagy egy ilyen szabály alapján végigvitt ügyek a strasbourgi bíróságon nem fognak megállni.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu