HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztérimi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szociális biztonsági rendszerek koordinációját szabályozó európai uniós jogszabályok változására tekintettel a területre vonatkozó magyar jogszabályok jogharmonizációs célú vizsgálatának elvégzése indokolt volt. A munkát a kormány elvégezte. Mivel a területtel érintett magyar törvények a korábbi rendeleteket 2010. május 1-jétől felváltó rendeletekkel összhangban állnak, jogtechnikai jellegű szükségszerűségként jelentkezik azon törvények módosítása, amelyek merev hivatkozást tartalmaznak az e téren érvényesülő korábbi közösségi rendeletekre. Jelen törvényjavaslat ezt a jogalkalmazást megkönnyítő feladatot végzi el.
A rendeleti szintű belső szabályozással kapcsolatos jogharmonizációs feladatokat a kormány elvégezte. Tekintettel arra, hogy a jelen előterjesztéssel érintett törvények több miniszter feladatkörébe tartoznak, a törvényjavaslatot a szociális biztonsági koordináció hazai szintű összehangolásáért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium terjeszti elő
A törvénymódosítás több korábbi törvényt érint és módosít több ponton, egész pontosan 9 törvény módosításáról, jogtechnikai célú módosításáról van szó. Ilyen például a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény vagy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény, a családok támogatásáról szóló törvény vagy a rehabilitációs járadékról szóló törvény. Ezek kerülnek most a tisztelt Ház elé.
Az elmondottak alapján ismételten kiemelve törvényjavaslat jogtechnikai jellegét, kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot megtárgyalni, majd pedig elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen a figyelüket. Köszönöm a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés