KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. L. Simon László képviselőtársam mondta, hogy az is baj, ha egyeztetnek, az is baj, ha nem egyeztetnek. Én csak szeretném mondani, az LMP álláspontja az, az sose baj, ha egyeztetnek. (L. Simon László: Köszönjük szépen.)
A másik pedig, a történeti hűség kedvéért, bár lehet hogy nem voltam itt, amikor elhangzott, de azért azt tegyük hozzá: ezt a bizonyos meghallgatást, ami szerintem valóban csak egy minimális területet adott annak, hogy szakmai szervezetek elmondják a véleményüket, azért ezt az ellenzéki képviselők kezdeményezték, jelesül személy szerint én, a bizottságon belül, és örülök, hogy sikerült ezt elfogadni. De azért tényleg ne csináljunk úgy, mintha ezzel le lett volna tudva egy ilyen fontos jogszabály esetében az a fajta társadalmi párbeszéd, amire szükség lenne.
Amikor itt az önkormányzati választási rendszert átfazoníroztuk, akkor Nagy-Britanniára hivatkoztak. Nagy-Britanniában nem olyan régen volt egy hasonló szabású médiatörvénykezés, négy éven keresztül ment a társadalmi vita róla. Négy éven keresztül! Azt gondolom, lehet hogy nem négy éven keresztül kellett volna erről társadalmi vitát folytatni, lehet hogy csak egy éven keresztül, de én nem érzem azt az óriási időnyomást, ami alatt vagyunk. Itt nem arról van szó, hogy lopják ki talicskával a pénzt a különböző közszolgálati médiumoknál, itt egy alkotmányról van szó, nem hiszem, hogy ezzel ennyire kellett volna sietni.
És tényleg, a kármentés, amiben vagyunk: kármentés a módosító indítványok befogadása, kármentés, hogy végül is így-úgy mégiscsak meghallgatjuk a szervezeteket.
Még egy dolgot hadd mondjak el: szerintem a vélemények begyűjtésének a módja sem közömbös. Tehát az, hogy informálisan kikkel beszélünk - nyilván mindannyian beszélünk szakmai szervezetekkel -, szerintem az nem pótolja azt a társadalmi párbeszédet, ami a nyilvánosság előtt megy, ráadásul egy olyan témában, ami pont a nyilvánosságról szól.
Szóval, az sose baj, ha egyeztetnek. Ezt szeretném javasolni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés