NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vágó Gábor képviselőtársam néhány fölszólalásával korábban annak a félelmének adott hangot, hogy nem tud majd továbbküldeni Facebookon és egyéb oldalakon kuruc.info-linkeket. El kell hogy mondjam itt, képviselőként - ha ezt esetleg meg is tiltanák - arra viszont lesz lehetősége, hogy itt elmondja egy ott található érdekes hír tartalmát. Bár hangfelvételt, ahogy az előbbi levezető elnöktől hallhattuk, nem lehet bejátszani, hiszen még a jegyzőkönyvből is kitöröltette - orwelli időket idéző módon - az elhangzott felvételt is.

Azonban van lehetőség arra, hogy például számot adjunk arról, ami ma megjelent a kuruc.info hírportálon, hogy a sajtótörvényben jelenleg még hatályos, bár a Fidesz által eltörölni kívánt és jelenleg vitatott tájékoztatási kötelezettségnek hogyan szeretne az MSZP megfelelni, mégpedig egy kitűnő kommunikációs igazgatóval, amelyet ma jelentettek be, aki az önéletrajzából egyetlenegy dolgot felejtett ki, azt, hogy ő Magyarország egyik legnagyobb pornólapjának volt 2002-ben is még a főszerkesztője.

Déri Balázsnak egyébként - mert róla van szó - célkitűzései között szerepel, hogy megreformálja, felfrissítse az MSZP kommunikációját, nyitottabbá tegye a kommunikáció legújabb technikái számára a képviselők gondolkodását, szemléletét, hozzáállását. (Derültség a Jobbik és az LMP soraiban.) S végül ehhez fűzi hozzá a kuruc.info némi pikáns megjegyzésként, hogy nem tudjuk, a volt pornós hogyan képzeli el Lendvai vagy Lamperth Mónika bevonását a legújabb technikák népszerűsítésébe, de mindenesetre sok sikert kívánunk neki.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu