ROGÁN ANTAL (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem fogom kimeríteni ezt a 25 perces időkeretet, mert azt gondolom, hogy a nap folyamán még amúgy is lesz mód arra, hogy a részleteket egy kicsit alaposabban is megvitassuk.
Kezdjük talán azzal, hogy mi az a törvényjavaslat, amely most ide, a tisztelt Ház elé került egy vitára. Ez a törvényjavaslat nem konkrétan egyes médiákhoz tartozó területek szabályozásáról szól, hanem ez egy átfogó szabályozási javaslat. Egy olyan átfogó szabályozási javaslat, amely lényegében az egyébként már eléggé elavult 1986-os sajtótörvény felváltására irányuló első lépés, és előkészítése egy új, átfogó médiatörvénynek, amely majd a részletszabályokat is tartalmazni fogja.
Ennek megfelelően az a törvényjavaslat, amely a Ház elé került, egy úgynevezett médiaalkotmány, tehát egy átfogó szabályozás, de egy átfogó szabályozás alapelveinek a gyűjteménye. Ezeknek az alapelveknek az a célja, hogy kimondja, hogy a magyar sajtóban azokra a meghatározó orgánumokra, amelyek egyébként az emberek számára, tehát az állampolgárok számára a tájékozódás lehetőségét adják, és a tájékoztatást nyújtják, átfogóan egységes szabályok vonatkozzanak.
Ezek az egységes szabályok - én azt gondolom - ebben a médiaalkotmányban, amely elénk került, alapvetően három területet céloznak meg. Egyik oldalról általános kötelezettségeket írnak elő, itt gondolok a tájékoztatás kötelezettségére. Másrészt általános és egységes szabályokat alkotnak arra nézve, hogy miként lehet a médiumokban esetleg megjelenő hamis hírekkel szemben helyreigazítást kérni, illetve helyreigazítást kapni. Ezt tartalmazza a válaszadás joga a médiaalkotmányon belül. És végül a harmadik terület, amiről beszélünk, az pontosan újságírók, tehát a médiumok munkatársainak a védelmét szolgáló intézkedések, például az oknyomozó újságírás védelme, a szerkesztői szabadság védelme vagy éppenséggel az információforrások megvédésének a lehetőségét nyújtó szabályozás.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék akkor talán először azzal foglalkozni, hogy mi az, amire kiterjed maga a törvényjavaslat. Amire kiterjed a törvényjavaslat, kezdjük azzal, hogy egyik oldalról jelenleg is a sajtótörvény hatálya kiterjedt értelemszerűen az elektronikus médiumokra, és kiterjedt a nyomtatott, tehát a print sajtó területére. Ez a javaslat kiterjeszti ezt a területet abban az értelemben, hogy kiterjeszti a lekérhető tartalmakra, audiovizuális, illetve hangsorozatokból álló tartalmakra. Itt megjegyezném, hogy ez egyébként az Európai Unióval kapcsolatos kötelezettségünk is, hiszen az Unió ezzel kapcsolatos irányelve idevonatkozóan előírja szabályozás megalkotását és kiterjesztését. A másik oldalról kiterjeszti internetes orgánumokra, de itt az alapvető internetes hírszolgáltatást végző nagy portálokra. Ez egy örök vita, hogy erre ebben a formában szükség van-e.
Tisztelt Országgyűlés! Én azt szeretném leszögezni önöknek, hogy ma már ezeknek a médiumoknak a szerepe meghatározó. Az általuk nyújtott tartalom azonban más kritériumok és megítélés alá esik, mint ami alá adott esetben a nyomtatott sajtóban lévő tartalmak kerülnek, vagy éppenséggel az audiovizuális médiumokban megjelenő tartalmak kerülnek. Azt gondolom, hogy ez nem indokolt, tehát itt is szükség van egységes szabályozásra.
A másik oldalról pedig szeretném leszögezni, hogy azt gondolom, ez semmilyen módon nem a szabadság korlátozására, éppen ellenkezőleg, a felelősség kérdésére helyez egy hangsúlyt a tájékoztatás oldaláról nézve, és a szabadságot nem korlátozza, hanem bizonyos értelemben tágítja is. Tágítja, hiszen ezekre az orgánumokra is kiterjeszti azokat az általános alapelveket, amelyek például az oknyomozó újságírás védelmére, a szerkesztői szabadság védelmére vagy éppenséggel az információforrások szabadságára vonatkoznak.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az internet területén már az elektronikus kereskedelemről szóló törvény volt az első, amely bizonyos szabályozási alapelveket rögzített 2001-ben. Emlékszem, még akkor a Házban éppen az informatikai és távközlési bizottság elnöki posztját töltöttem be, és akkor a törvényjavaslat kormánypárti oldalról történő vitájában én képviseltem vezérszónokként a Fidesz akkori frakcióját, és akkor is hallottam ellenzéki padsorokból nagyon sokszor azt, hogy ez egy tűrhetetlen törvényjavaslat, az internet korlátozását és szabályozását célozza.
Most eltelt kilenc esztendő az elektronikus kereskedelemről szóló törvény megalkotása óta, és legutóbb, amikor a kulturális és sajtóbizottság ülésén hallgattam végig az észrevételeket, akkor örömmel hallottam azt, hogy erre a törvényjavaslatra ma már mint olyan jó példára hivatkoznak, amelyik egyébként rendezte az internet területén a szabályozási kérdéseket. Tehát kilenc év alatt az is megszépült, és egyértelműen mutatja, hogy akkor is szükség volt rá. Én azt gondolom, hogy ma ebből a szempontból átfogó szabályozásra van szükség. Ugyanazokat az alapelveket akarjuk átemelni, amelyek az elektronikus kereskedelmi törvényben is találhatók, alapvetően a médiaalkotmány területére.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék kitérni még arra is értelemszerűen, hogy amikor ezt a törvényjavaslatot megalkotjuk, akkor ezzel kapcsolatban mit jelent itt az általános tájékoztatási kötelezettség. Szeretném leszögezni, hogy ez alapelvek gyűjteménye, tehát nem azt jelenti, hogy konkrétan bármely tartalomra vonatkozóan elő lehet írni azt, hogy az az általános tájékoztatási kötelezettségnek a része. Ilyen szándéka, én azt gondolom, senkinek nincsen. Az eddigi médiatörvény működése során is gyakorlatilag láthattuk és tapasztalhattuk, hogy erre vonatkozóan a médiatörvény is egy általános testületet hatalmazott fel, ez volt a korábbi ORTT. Majd nyilvánvalóan, amennyiben a parlament a holnapi napon elfogadja a szabályozás új elemeit, akkor egy új testület lép ennek a helyére, de konkrét részletszabályok esetében a megítélés kérdésköre odatartozik, de az általános tájékoztatási kötelezettség elve eddig is ki volt mondva még az 1986-os sajtótörvényben is.
Azt gondolom, hogy arra kell törekedni a médiaalkotmány során, hogy egy általános megfogalmazást helyezzünk el. Ez az általános megfogalmazás pontosításra került, és itt szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy amikor a vitára sor kerül, akkor tekintsék úgy, hogy az előterjesztők szándékát és akaratát tükrözik azok a módosító indítványok, amelyeket L. Simon László képviselő úr nyújtott be az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Ezeket az előterjesztő támogatja, tehát az ezekkel módosított tartalomról kérem, hogy folytassuk le a vitát. Erre vonatkozóan került sor pontosításra, például az általános tájékoztatási kötelezettség tekintetében is.
A másik ilyen inkriminált kérdés, amelyről nem egy alkalommal sor került vitára a tisztelt Ház falain kívül is meg a tisztelt Ház falain belül is, gondolok itt a bizottsági vitákra, az az úgynevezett válaszadás joga. A válaszadás jogának a tekintetében szeretném leszögezni azt, hogy ezt európai uniós elvek is előírják bizonyos tartalmak esetében, például az audiovizuális irányelv tekintetében, ott szerepel erre nézve egy általános előírás. Nyilvánvaló, hogy ennek egy pontosabb megfogalmazására van szükség. Magyarországon a sajtóval kapcsolatos jogszabályokban ilyen mind ez idáig nem szerepelt. Ez alapvetően a Ptk. keretein belül került megfogalmazásra.
Tekintettel arra, hogy itt is szeretném arra kérni a tisztelt Házat, hogy L. Simon László képviselő úr módosító indítványával együtt kezeljék ezt az ominózus tartalmat, azt kell mondjam önöknek, hogy előterjesztőként elfogadjuk azt, hogy a válaszadás jogát csak a ténybeli hazugságokra terjessze ki ez a bizonyos általános médiaalkotmány, amit most a tisztelt Ház tárgyalni fog. Ez tehát azt jelenti, hogy abban az esetben van lehetőség válaszadási jog gyakorlására, ha az adott orgánum, legyen az éppenséggel internetes felület, televízió vagy éppenséggel nyomtatott sajtó, az valamilyen bizonyíthatóan ténybeli hazugságot hangsúlyozott, illetve írt akár magánszemélyről, akár szervezetről vagy bármi másról.
Én azt gondolom, hogy ez egyébként az általános jogi normákkal, sőt csendben megjegyzem önöknek, a jelenlegi magyar bírói gyakorlattal is abszolút összhangban van. A jelenleg hatályos Ptk. nem fogalmazott meg szabályokat, például az internet területére. Csendben jegyzem meg, hogy az új Ptk., amely még nem lépett hatályba, már ezt a szándékot megfogalmazta, és pontosan azért fogalmazta meg, mert egyébként ez a bírói gyakorlatban is megjelent.
Konkrét eseteket lehet mondani, ahol például még bloggal szemben is ítéltek meg helyreigazítást ténybeli hazugság esetén annak ellenére, hogy ezt például az általunk beterjesztett szabályozás nem célozza meg, hiszen itt szeretném világossá tenni: mi az alapvető hírszolgáltatást végző nagy portálokat célozzuk meg a szabályozás tekintetében, és nem minden internetes tartalmat. Nem a tárhelyeken fellelhető minden internetes tartalmat, bár csendben hozzáteszem: nekem az a véleményem, hogy ha valaki egyébként egy blogban igazolatlan ténybeli hazugságot állít, akkor miért ne lehetne akár azzal szemben is ténybeli értelemben helyreigazítást kérni és a válaszadás jogát gyakorolni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ennek megfelelően, végighallgatva a kritikákat, az elhangzott véleményeket, és tudomásul véve azt, hogy nem igazán lehet pontos szabályozást alkotni e téren, az előterjesztők elállnak attól a szándékuktól, hogy kiterjesszük a válaszadás jogát a véleményre vonatkozóan is. Így tehát, mivel L. Simon László képviselő úr módosító indítványát támogatjuk, amennyiben a törvényjavaslat elfogadásra kerül, csak a ténybeli hazugságok esetén gyakorolható a válaszadás joga.
(10.20)
Azt gondolom, ez megegyezik - még egyszer hangsúlyoznám - a jelenlegi bírói gyakorlattal, objektív, jól körülhatárolható, és mindenképpen működőképes gyakorlathoz vezet el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Külön szeretnék még kitérni arra értelemszerűen, hogy azért ez a törvényjavaslat valóban az újságírók védelme tekintetében is nagyon fontos új jogszabályokat rögzít. Lehetővé teszi például azt, hogy az oknyomozó újságíró védelemben részesüljön. Lehetővé teszi azt, hogy információ forrását ne kelljen minden esetben föladnia, még egyébként vele szemben elindított jogi eljárások esetében sem. Nyilvánvaló, hogy ehhez egy közérdeknek kötődnie kell, hiszen csak a közérdek megléte esetén lehet azt mondani, hogy ott mindenképpen egy információforrást ebben a formában védeni kell. Magánszemélyek közötti olyan vita esetén, amiben mondjuk, közérdek nem merül fel, azt gondolom, erre vonatkozóan ezt kiterjeszteni nem lenne helyes, ennek megfelelően próbál precízebben fogalmazni az önök elé kerülő médiaalkotmány, illetve az azzal kapcsolatos szabályozás.
És végül nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni a szerkesztői szabadság védelmét, hiszen látjuk, hogy ma, a piacgazdaság világában azért alapvetően a médiumok nem egész egyszerűen csak alkotóműhelyek, ahol véleményeket fogalmaznak meg, ahol hírközlést végeznek, ahol tájékoztatást adnak, hanem nagyobbrészt üzleti vállalkozások is. És az üzleti vállalkozás esetében természetesen a tulajdonosnak mindig van egy súlya, szava.
Azt gondolom, azért kell a médiaszabályozás tekintetében is rögzíteni a szerkesztői szabadság védelmét, hogy ez adott esetben a tulajdonos szavával szemben jelentsen a szerkesztőségnek egyfajta szabadságot, lehetőséget és jogi védelmet. Az, hogy ezt az alapelvet a médiaalkotmány rögzíti, azt gondolom, ez egy nagyon fontos előrelépés, ilyen a jelenlegi szabályozásokban végül is ebben a formában nem szerepelt.
Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni a tisztelt Országgyűlésnek: a most a Ház elé kerülő médiaalkotmány azt a célt szolgálja, hogy felváltson egy egyébként elavult régi szabályozást, gondolok itt az 1986-os sajtótörvényre, és előkészítse az útját egy új médiatörvénynek, amely viszont már az átfogóbb és részletesebb szabályokat is magába fogja foglalni. Ez az alapelvek gyűjteménye, mely alapelvekben való egyetértés esetén alakítható ki majd nyilvánvalóan a következő esztendőben az új, átfogó médiatörvény.
És azt is szeretném leszögezni, hogy ennek a médiatörvénynek a módosítására mindenképpen szükség van, hiszen ne felejtsék el, tisztelt képviselőtársaim, ez a médiatörvény gyakorlatát tekintve az elmúlt több mint tíz esztendőben lényegében megbukott. Azok az elvek, amelyeket rögzíteni próbált, azok elvek maradtak, de a gyakorlatban egyáltalán nem működtek. Ezt nagyon jól mutatja a közmédiumok jelenlegi állapota, nagyon jól mutatja az, hogy nem érvényesült, bár volt szándék erre, de semmiképpen nem érvényesült az ellenzék és a kormánypártok közötti egyensúlyteremtés, hiszen nem egy alkalommal ezek a kuratóriumok működésükben ettől eltértek különféle jogi és politikai praktikák felhasználása esetén. Ebből nagyon jól látszik, hogy ha az általános alapelvek nem működnek ebben a tekintetben, akkor egy működőképes gyakorlat kialakítására van szükség.
Nyilvánvaló, hogy főleg a közmédiumoknál a működőképes gyakorlat kialakítását a többi törvényjavaslatunk szolgálta. Ez külön a közmédiumokról nem szól. Ez a most elénk került szabályozási javaslat általában és átfogóan foglalkozik a magyar sajtó világával, minden olyan jelentős orgánummal, amelyik egyébként az emberek informálódása, a ténybeli hírközlés tekintetében fontos szerepet játszik Magyarországon.
Nekem meggyőződésem, hogy ha ezt a szabályozást elfogadja az Országgyűlés, és ennek alapján indul el a részletszabályok kidolgozása, akkor alapvetően közelebb fogunk kerülni az európai normákhoz és a jelenleg Európában működő gyakorlathoz.
Végül még valamit szeretnék hangsúlyozni a tisztelt Országgyűlésnek. Itt az előterjesztő szándéka is az volt, hogy hosszabb időt hagyjunk ennek a törvényjavaslatnak a vitájára. Ennek megfelelően kértük azt, hogy bár az általános vita ma a tisztelt Házban lezajlik, lehetőség legyen arra, hogy a módosító indítványokat augusztus végéig be lehessen nyújtani az Országgyűlés elé, és akkor a szeptemberi ülésszakban már a bizottságokban van lehetőség arra, hogy egyébként ezeknek a módosító indítványoknak a megvitatásával fölkészüljünk arra, hogy esetleg új szempontokat is beemeljünk ebbe a szabályozásba, olyan szempontokat, amelyeket mondjuk, mi most nem tudtunk megoldani.
Vannak ilyen szempontok az én véleményem szerint is, például több alkalommal részben a sajtó különféle képviselőitől, részben a sajtó szakmai szervezeteitől is hallottam érveket arra vonatkozóan, hogy ha már foglalkozunk egyébként a szerkesztői szabadság védelmével, az újságírók védelmével, foglalkozunk a tartalomra vonatkozó általános szabályokkal, kötelezettségekkel, illetve a helyreigazítás, a válaszadás lehetőségével, akkor foglalkozzunk a szerzői jogoknak is egy bizonyos szintű védelmével, hiszen azokra vonatkozóan, az újságírói tartalmak és szerzői jogok védelmére vonatkozóan külön szabályok mindeddig nem fogalmazódtak meg, holott több helyen, például az európai gyakorlatban szerepelnek. Ez például egy olyan új szempont, amit én a magam részéről támogathatónak és egyébként jónak tartok, így abban az esetben, ha ezzel kapcsolatban megszületnek szöveges szabályozások, akkor készen állunk arra, hogy például ezeket az elveket esetleg itt a médiaalkotmányon belül megjelenítsük.
Én egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy képviselőtársaim részéről is megfogalmazódnak majd olyan új szempontok, amelyeket érdemes megvitatni. Én egyetlenegy valamit kérek a tisztelt képviselőktől. Azt a hozzáállást, ha lehet, akkor ne gyakorolják, hogy az lenne a legjobb, ha a médiaszabályok maradnának úgy, ahogy most vannak, hiszen látjuk, hogy az a gyakorlat, amely mind ez idáig működött, működésképtelen, nem működik és nem jó. És természetesen tudom, hogy majd mindenki megpróbál érveket és ellenérveket is felsorakoztatni, de azt gondolom - csendben teszem hozzá -, az sem helyes, hogy egyébként vannak olyan orgánumok és vannak olyan lehetőségek, amelyek néha politikai pártokhoz kötődnek, amelyek korlátlanul megtehetnek mindent, és úgy érzik, hogy rájuk nem vonatkoznak szabályozási elvek, nem vonatkoznak egyébként ugyanazok a szabályok, amelyek mondjuk, a média nagy részét már ma is kötelezik.
Azt gondolom, ez nem helyes. Az a helyes, ha mindenki, aki újságírással foglalkozik, mindenki, aki egyébként az emberek tájékoztatásában alapvető szerepet vállal, az azonos etikai elvek, azonos etikai normák, azonos jogok, azonos lehetőségek és azonos kötelezettségek mentén dolgozik és működik ebben az országban. Ezt a célt szolgálja az általunk az asztalra letett és a Ház elé most vitára bocsátott médiaalkotmány tervezete. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés