DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen a fideszes képviselőtársaim nagy várakozást jelző hangjelzéseit.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szakács Imre képviselő úr hozzászólásából számomra az derült ki, hogy ő félreértette az én mondanivalómat. Én azért hoztam vissza ide és idéztem vissza a 2006-os parlamenti döntést és szavazást, mert én akkor személyesen is fontosnak tartottam, és az a kormány is, amelynek a tagja voltam, hogy a képviselők a döntésükben kifejezzék azt, hogy a testület iránt van bizalmuk. És ezt sikerült is úgy létrehozni, hogy az akkori Fidesz-frakció és az összes frakció is megszavazta, mindösszesen egy ellenszavazat és egy tartózkodás volt az akkori Országos Választási Bizottság felállításakor.
Tehát az, amit ön példaként elmondott, nem erről szólt, félreértette, amit én mondtam, és én azt gondolom, hogy ezt a törekvést fenn kellett volna tartani a mostani kormánynak is. Bár a Fidesz magatartása e tekintetben nem előzmény nélküli, hiszen amikor az első Orbán-kormány belügyminisztere terjesztette elő, egyébként ugyanilyen formálisan, néhány napos határidővel, lepapírozva a parlamenti pártok véleményének a megkérdezését (Dr. Répássy Róbert közbeszól.), akkor is hasonló problémákat jelzett az akkori ellenzék, és nem sikerült azt a nagyarányú többséget előállítani, amit négy évvel később nekünk igen.
Amit pedig még szeretnék elmondani - bár már a nyilvánosság előtt többször elmondtam, de azt hiszem, a parlamentben is érdemes ezt megerősíteni -, hogy az, amire itt többen hivatkoztak, legelsősorban talán vagy leginkább Szakács Imre képviselőtársam hangsúlyozta ezt, hogy felróják az Országos Választási Bizottságnak azt a hosszú sorban állást. Legalább önöknek, akiknek ezt a törvényt illene ismerni, hogy kinek mi a feladata, tudniuk kell, hogy ez nem az Országos Választási Bizottság dolga, hanem az Országos Választási Irodának. És miközben jóllehet egészen bizonyos, hogy itt a végrehajtásban elkövettek hibákat, és joggal kereshető felelősség azért, hogy ilyen sokan álltak sorban, de ebben a felelősi sorban a sorban állásokért nincs helye az Országos Választási Bizottságnak.
Az Országos Választási Bizottság, amelyik most leköszön, tisztességesen végezte a dolgát. E helyről is a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében Szigeti Péter elnök úrnak és a többieknek szeretném megköszönni a munkát.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés