DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szándékaim szerint nem használnám ki a 10 percet sem az idő előrehaladt voltára tekintettel.

A jelen előterjesztés az 1997. évi C. törvényből, a választási eljárásról szóló törvényből adódó kötelezettségem, ahol a 23. § (4) bekezdése így fogalmaz: az Országos Választási Bizottság öt tagját és szükséges számban póttagokat az Országgyűlés választja meg, személyükre - a pártok javaslataira is figyelemmel - a választások és népszavazások lebonyolításáért felelős miniszter tesz indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek jegyében 2010. július 1-jén önöknek e-mailen, faxon, illetve július 2-án pedig futárpostával kiküldtem azt a levelet, amelyben a pártokat felkértem, hogy tegyék meg a jelöléseiket július 7-éig. Az öt parlamenti párt közül négynek sikerült teljesíteni ezt a kritériumot, egy párt volt, a nyolcévi kormányzásba belefáradt Magyar Szocialista Párt (Derültség a kormánypárti padsorokban.), amely sajnos nem tudta határidőre elküldeni a jelöltjeit. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Szégyen!) Mivel gondolom, hogy hazugnak bélyegeznének, ezért elhoztam a levelet is, július 9-én sikerült feladniuk a levelet, amely aztán csak majd egy héttel később érkezett meg.

Ennek következtében állt össze az az öt jelölt, akit most a parlament elé terjesztek. A Magyar Szocialista Párt által meghonosított szokásjog értelmében van benne ellenzéki párt által jelölt tag is, vannak benne kormánypártok által jelölt tagok is. Kérem az Országgyűlést, hogy fogadja el az Országos Választási Bizottság névsorát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu