ELNÖK: Most a határozathozatal következik. A határozati javaslatot és a jelöltek önéletrajzát megkapták.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/764. számú határozati javaslatot, és megválasztja-e az Országos Választási Bizottság tagjait és póttagját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 244 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében az Országos Választási Bizottság tagjainak és póttagjának jó munkát kívánjak.

Tájékoztatom önöket, hogy az eskütételre az Országgyűlés elnöke előtt holnap kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A jegyzők összeszámolták a leadott név szerinti szavazatokat. Ennek eredménye alapján megállapítom, hogy a T/360. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit az Országgyűlés 260 igen szavazattal, 86 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk az egységes javaslat módosított szövege alapján. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 244 igen szavazattal, 72 nem ellenében, tartózkodás nélkül az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása és határozathozatalok.

Először Balsai István és Navracsics Tibor képviselők mentelmi ügyének megtárgyalására kerül sor. A mentelmi bizottság H/694. és H/695. számú javaslataiban indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyekben az Országgyűlés Balsai István és Navracsics Tibor országgyűlési képviselők mentelmi jogát ne függessze fel.

Megadom a szót Varga István úrnak, a mentelmi bizottság előadójának, aki a bizottság javaslatait szóban is meg kívánja indokolni. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu