LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Lendvai Ildikó azzal kezdte a hozzászólását, hogy meghal, hogyha érti. Hát, nem szeretném erről a szándékáról lebeszélni, de azért a mostani törvény valóban olyan céllal született meg, hogy végre az 1920 óta nagyon elhanyagolt kötelezettségeinek, amit persze néha a kényszerűség szült, próbáljon eleget tenni a magyar állam. A magyar-magyar összetartozás érzése végre fejeződjön ki konkrét tettekben is. Helyes lenne az osztálykirándulások szervezése, rendelkezésükre állt nyolc év, nyugodtan szervezhették volna az országon belül is, hogy ismerjék meg egymást, mondjuk, Somogy és Borsod gyermekei, de sajnos ennek eléggé kevésbé tudtak eleget tenni.

Most el kellene azt fogadni, hogy végre elkövetkezett az a pillanat, amikor a Magyar Köztársaság és a magyar állam felelősséget vállal a határon túlra szakadt nemzettestvéreinkért, és szeretne is valamit tenni ennek gyakorlati megnyilvánulásaként. Tehát ezért ne mindig olyan javaslatot próbáljanak beterjeszteni, ami más tárgyra irányul, hanem ami ezt a kapcsolatot tudja erősíteni, és ezen a területen eredményesen szolgálná azokat a célkitűzéseket, amelyeket ez a törvény is megfogalmazott.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu