BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a szakmám szerint szeretném a kérdést megközelíteni. Itt ugyanis óriási a tisztelt Ház felelőssége.

Amikor egy külső független vizsgálatban egy nagy céget minősítenek, akkor konszolidált éves beszámoló készül, és e konszolidált éves beszámolóról mond véleményt a független könyvvizsgáló. Az államháztartásnál ilyenre lehetőség a pillanatnyi beszámolási keretek és szabályok között nincs, hogy az ÁSZ az egészről záradékot adjon és véleményt mondjon. Ilyen értelemben a tisztelt Ház felelőssége az, hogy hogyan dönt, de itt nem minősít, hanem vagy elfogadja, vagy elutasítja a zárszámadást.

Ugyanakkor az ÁSZ megvizsgált fejezeteket, megvizsgált állami tulajdonú társaságokat, és a kiadási főösszeg 53,1 százalékáról véleményt mondott, amelyen belül az elutasító és korlátozó záradékok száma elérte az összes záradék 25 százalékát.

Ilyenkor normál esetben ki kell terjeszteni a vizsgálatot, hiszen fennáll az a gyanú, hogy olyan hiba marad elfödve, ami így feltárásra nem kerülhet. A bizottság ülésén az ÁSZ képviselője elmondta, hogy a Bajnai-kormány megkurtította a költségvetésüket, ezért további vizsgálatok lefolytatására nem volt módjuk.

Tehát például, tisztelt képviselőtársaim, a törvényjavaslat elfogadása helyett lehetne pótköltségvetést adni az ÁSZ-nak azért, hogy az elmaradt vizsgálatokat lefolytathassa, és a nem vizsgált 47 százalékról is véleményt mondhasson.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu