BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor menjünk bele egy kicsit a részletekbe, hogy lássuk, mit is hagytak ránk a szocialisták.

Az Egészségbiztosítási Alapban a tervezett hiánnyal szemben 17-szer nagyobb, 149 milliárdos deficit képződött. Tehát az egészségbiztosítási rendszer válsága a zárszámadás adataiból is jól látható. Mint ahogy az is tény, hogy a válságjelenség kialakulásáért az előző ciklus kormányzati és költségvetési tervezési politikáját terheli a felelősség. 2006-2007-ben ennek az alrendszernek a bevételi és kiadási oldala még 1600-1650 milliárd forint körül mozgott. Ennek brutális lefaragását reformnak álcázták, és a 2008. évi költségvetés előterjesztésében és a járuléktörvényekben végezték el az ezzel kapcsolatos, mondjuk úgy, irtást, amikor is a bevételi és a kiadási oldalt egyaránt 200-250 milliárd forinttal, azaz 15 százalékos forráskivonással csökkentették egy amúgy is alulfinanszírozott ágazatban.

A forráskivonást a 2009. évi évközi járulékcsökkentéssel folytatták. Erre azonban a kiadási oldalon már nem tudtak újabb megszorítást bevezetni, mert az az ágazat összeomlását hozta volna, így ezen elhibázott politikának tudható be a 150 milliárdos deficit. Ne feledjük, hogy a 2009. évi bevétel a 2007. évi 1650 milliárd forinttal szemben pusztán 1270 milliárd forint, ami nominálértéken 23 százalékos csökkenés. A kormány és az őt szolgalelkűen kiszolgáló akkori parlamenti többség egy végrehajthatatlan költségvetést alkotott, és ennek a végeredménye a brutálisan hiányos teljesítés.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu