DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajátos helyzetben vagyunk, hiszen egy olyan költségvetési év lezárását kell értékelnünk - és elsősorban politikai szempontból, hiszen mégiscsak a parlamentben vagyunk -, amely az előző kormány tevékenységének képe, viszont magát az értékelést, illetve a zárszámadási törvényjavaslatot már az új kormánynak kellett benyújtania. Tehát e tekintetben egy furcsa helyzet állt elő.

Ha arra gondolunk, hogy miért is következett be 2010 áprilisában az a földcsuszamlásszerű változás Magyarországon, amely bekövetkezett, és mondjuk, egy külföldi szemével nézzük ezt, aki nem érthette, hogy mi is történt Magyarországon, akkor talán, ha a 2009-es évi zárszámadás dokumentumait, illetve az Állami Számvevőszék jelentését átadjuk neki, akkor világos képet kap arról, hogy hogyan és mi módon nem szabad egy országot irányítani, és hogyan és mi módon következett be az, hogy soha nem látott mértékű vereséget szenvedett egy kormányzó párt, jelesül a Magyar Szocialista Párt.

Úgy gondolom, ezt előrevetítve kell a 2009. évi zárszámadást értékelnünk, hiszen ennek tükrében értjük meg azokat a folyamatokat, amelyek 2009-et jellemezték.

Azt kell mondani, hogy a legsúlyosabb problémák közé tartozott az, hogy egy legyengült állapotú országot ért a válság 2009-ben. Azért legyengült állapotú, mert az a nyolc év, amit a szocialisták és szabad demokraták maguk mögött hagytak, bizony azt eredményezte, hogy Magyarország éllovasból sereghajtóvá vált ebben a régióban. Míg a többi környező ország sokáig irigykedve tekintett Magyarországra, addig bizony erre az időszakra - 2009-ről már nem is beszélve - sereghajtóvá váltunk, és mi tekintettünk Romániára, Szlovákiára, más környező országokra irigykedve, hogy ott micsoda gazdasági fejlődés volt, hogyan használták ki azt a világgazdasági konjunktúrát, ami a 2000-es évekre volt jellemző, és hogyan nem élt vele Magyarország, hogyan következett az be, hogy itt volt a legnagyobb államháztartási hiány, itt volt a legkisebb gazdasági növekedés, itt volt a legnagyobb infláció, míg a többi ország rakétasebességgel hagyott el bennünket.

Ha e szempontból tekintjük a 2009. évet, még egyszer mondom, ezek a dokumentumok világos magyarázatot adnak arra, hogy miért következett ez be. De a legnagyobb probléma, ahogy említettem, a legyengült állapot, amely így érte Magyarországot, hogy nem volt felkészülve a válságra, arra a világgazdasági válságra, amely valóban megrengette a Föld valamennyi országát. Ha azt tekintjük, hogy mit eredményezett ez Magyarországon, akkor azt kell mondanunk, hogy sokkal súlyosabb következményei voltak, mint más országokban, és ezek a következmények hosszú távú kihatással is bírnak sajnos az ország viszonyaira. És persze azt is el kell mondani, hogy 2009 vonatkozásában elhibázott, téves gazdaságpolitikát folytatott, ha egyáltalán folytatott a Magyar Szocialista Párt kormányerőként, mert azok a válaszok, amelyeket úgy gondoltak, hogy erre a válságra az ország legyengült állapotában adni kell, nemhogy csökkentették volna a bajt, hanem még fokozták is. Gyakorlatilag olyan gazdaságpolitikát folytatott Magyarország, amely tovább csökkentette a gazdasági növekedést, azaz még inkább gazdasági lassulás következett be, az államháztartási hiányt jelentősen megnövelte, és olyan intézkedések történtek, amelyek a munkanélküliség vonatkozásában sem stagnálást vagy csökkenést, hanem további növekedést eredményeztek, ez pedig összhatásában eredményezte, hogy soha nem látott nehéz, azt kell mondanom, hogy katasztrofális állapotba került Magyarország 2009-ben.

Az persze elgondolkodtató tény, hogy vagy nem tudtak, vagy nem voltak képesek kellően előre látni ezeket a tendenciákat. Persze nagyon jól emlékszem, 2008-ban épp egy interpellációs válaszra: az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc a válság apostolairól beszélt, arról, hogy nincs itt semmi baj, miért próbál itt a Fidesz olyan hangulatot kelteni, ami nem igaz, és egyébként is mit képzelünk mi.

Úgy látom vagy úgy látszott, hogy ezek a mondatok nem voltak őszinték, mert egy hét múlva már épp ő állt elő azzal, hogy óriási nagy a baj, olyan dolgok történtek itt a világban, ami nem volt előrelátható, és gyakorlatilag bekövetkezik a gazdasági katasztrófa. És a 2009-es számok mutatják is ezt. Ahogy mondottam, vagy nem akarták, vagy nem tudták kellő mértékben előre látni, hogy mi is várható.

Elhangzott már államtitkár úr expozéjában is, hogy négyszer kellett módosítani a költségvetés számait, négyszer igyekeztek eltalálni azt, hogy milyen tendenciák fognak a gazdaságban bekövetkezni. Hát, sajnos ez egyszer sem sikerült.

(11.40)

Mert hogyha 1-2 százalékos eltérés lett volna, nyilván mindenki napirendre tér, mert ennyi azért belefér, de az, hogy 10-20-170 százalékos eltérések legyenek, hát, szóval azért ez már elgondolkodtató, uraim.

Szomorú a számokat nézve, az államháztartás egészét nézve, hiszen azt kell vizsgálnunk, amelynek különböző alrendszerei vannak, van a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás alapjai, illetve az önkormányzatok részlege. Hogyha ezeket mind-mind külön, egyesével megvizsgáljuk, akkor bizony azt tapasztaljuk, hogy nagyon messze került az elképzelés a ténylegesen megvalósult folyamatoktól. Nyilván azért, mert a gazdaságpolitikában is nagyon rossz utat követtek, vagy lehet, hogy fordítva, a gazdaságpolitikában követett út eredményezte ezeket a számokat; ezt ki-ki döntse el vérmérséklete és hozzáállása szerint. Mert megítélésem szerint akkor, amikor egy világgazdasági válság köszöntött be az országra, nem további keresletcsökkentésre és megszorításokra lett volna szükség, hanem épp ellenkezőleg, gazdaságélénkítő lépésekre.

Mire gondolok itt? Azzal, hogy megszorításokat eszközöltek a központi költségvetésen keresztül, az összkeresletet is jelentősen csökkentették, amelynek az lett a következménye, hogy a tervezettnél több mint 3 százalékkal növekedett a munkanélküliségi ráta, aminek az lett a következménye, hogy a harmadjára megtervezett 1 százalékos visszaesés helyett 6,3 százalékos gazdasági csökkenés következett be, ez pedig önmagát gerjesztő folyamattá vált. Nyilvánvalóvá vált, hogy az a hiánycél, ami fétisként mindenki szeme előtt kellett hogy lebegjen, nem teljesült csak 3,9 százalékra, s gyakorlatilag 300 milliárd forinttal szállt el a költségvetés az eredetileg tervezetthez képest.

Ez jelentős problémát okoz, és rámutat arra, hogy az a gazdaságpolitika, amit önök folytattak, az idevezet, és ezért volt fontos a 2010-es áprilisi választás, hogy erre ráébresztette az országot. Új utakat kell keresni, ezt nyilvánították ki a választópolgárok, annak érdekében, hogy ez a gazdaságpolitika ne működhessen tovább, hiszen ez sehová nem vezet, ez gyakorlatilag társadalmi rétegek és csoportok végleges leszakadásához, végleges elszegényedéséhez és gyakorlatilag az ország kilátástalan helyzetbe jutásához vezet, ezért kell ezen módosítani, ezért kell ezen változtatni. Nagyon nehéz, hiszen olyan örökséget kaptunk, amelyet talán még 1990-hez sem lehet hasonlítani, hiszen talán még akkor is egyszerűbb volt a helyzet. Ekkora államadósság például nem terhelte Magyarországot, mint amennyit önöknek sikerült az elmúlt pár évben fölhalmozniuk.

Ezen gondolatok után nézzünk egy kicsit részletesebben is a számok mögé! Ahogy említettem, a központi költségvetést értékelve az látszik, hogy még véletlenül sem sikerült a bevételi és a kiadási oldalt eltalálni. A központi költségvetésnek a legnagyobb tételei a különféle adók. Többféle adó az, amely a költségvetés bevételeit jelenti, jelezheti, így a nagy adónemek: a társasági adó, a személyi jövedelemadó és ehhez kapcsolódóan más, kisebb jellegű adók, a társas vállalkozások külön-, a magánszemélyek különadója, és nyilván az áfáról sem lehet megfeledkezni mint a legnagyobb tételről. Ezek rendkívül nagy eltérést mutatnak az eredeti előirányzatokhoz képest.

Egyedül talán az általános forgalmi adó vonatkozásában lett némileg magasabb a tervezet, de csak azért, mert jelentős áfanövekedést léptettek életbe; emlékezzünk a 20-ról 25 százalékosra növelt áfakulcsra, ami azért volt elhibázott, ahogy említettem, mert azt a gazdaságpolitikát jelenítette meg, amit követtek. Tehát lényegesen csökkentették ezáltal a belső keresletet, ahogy említettem, a munkanélküliséghez rendkívüli módon hozzájárult, ami további adó- és járulékbevételek elmaradását eredményezte. De ugyanez figyelhető meg a társasági adónál, ahogy említettem, a személyi jövedelemadónál, ez mind-mind következménye, ezek az elmaradások. 155 milliárd forint például a társasági adónál, 188 milliárd a személyi jövedelemadónál, mind-mind az elhibázott, katasztrofális szocialista gazdaságpolitika következménye. A kisebb jellegű adók esetében is, például a regisztrációs adónál csaknem 50 milliárd, az illetékbevételeknél több mint 16 milliárddal maradtak el a bevételek.

Tehát mindez azt bizonyítja, hogy valami nagyon nagy probléma keletkezett itt a tervezés során, a végrehajtásról nem is beszélve. Tudjuk jól, hogy a kiadások oldalán is igyekeztek lépéseket tenni, ami azt eredményezte, hogy a belső keresletet tovább szűkítették, amely a folyamatokat, a negatív tendenciákat tovább erősítette.

És azért én sem mennék el amellett, hogy hogyan próbáltak trükközni. A jövedéki adó témája állandó, éveken keresztül visszatérő trükközési lehetőséget jelentett, hogy hogyan hozták előre az adóbefizetés lehetőségét azon cégek esetében, amelyek jövedéki adóra voltak kötelezettek, különösen itt a dohányipar vonatkozásában, és hogyan okoztak mindig, évről évre e tekintetben kiadási gondokat a tervezetthez képest, hiszen az előrehozott, általában még kisebb adóval kellett megfizetni azt, ami a következő évek magasabb adója lett volna. Tehát e tekintetben folyamatosan megrövidítették a központi költségvetést ennek az adónemnek a folyamatos előrehozatalával. És persze nyilván úgy voltak önök ezzel, hogy utánunk az özönvíz, a 2010 pedig már végképp nem érdekelte önöket, hiszen azért azok a tendenciák látszottak már 2009-ben is, hogy ebből már sok jó nem fog kisülni 2010 vonatkozásában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elkülönített állami pénzalapok - mint az államháztartás másik nagy alrendszere - eléggé sajátos és figyelemre méltó tendenciákat jelez, különösen itt a Munkaerő-piaci Alapra kell gondolni. Hosszú vitáink voltak a tekintetben, hogy ennek az egyik legnagyobb tétele, az "Út a munkához" program, mennyiben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azt látni kell, hogy a válságra a Munkaerő-piaci Alapon is önök egy rossz választ adtak, hiszen az aktív eszközök helyett a passzív eszközöket részesítették előnyben. A passzív eszközök között - hogyha rosszmájú lennék, még a külföldi tanulmányutakat hoznám föl, de nem vagyok rosszmájú - hiába ment el biztosan nagyon indokoltan erre majdnem 3 milliárd forint, én inkább azt hiányolom, hogy az aktív eszközök vonatkozásában önök nem teljesítették azokat az elvárásokat, amelyeket joggal vetettek volna fel a munkavállalók, hogy hogyan kívánják önök megvédeni a munkahelyeket, hogyan kívánják a családok tízezreinek biztosítani a megélhetést. Sajnos, azt látjuk a 2009. évi tendenciákból, hogy önöket ez abszolút nem érdekelte, a legfontosabb az volt, hogy a Munkaerő-piaci Alapon is számolatlanul folyjon el a közpénz.

Ahogy említettem, erről az "Út a munkához" programról külön kell beszélni, mert sajnos ezt sem sikerült eltalálni se 2009-ben, de már az is látszik, hogy 2010-ben sem, hogy mennyi összeget tudtak ezáltal elkölteni. Önmagában persze sok-sok embernek ez a program időlegesen valami lélegzetvételnyi időt jelentett - nyilván elsősorban a közcélú munkára kell gondolni -, viszont összességében, eredményeinek hatásában azt kell mondanom, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a pénzek az elkülönített alapon keresztül kiáramoltak, viszont a foglalkoztatás tartós növekedéséhez, biztos munkahelyek létrejöttéhez nem járult hozzá.

Láttam olyan statisztikát, hogy az e körben foglalkoztatottaknak körülbelül csak 1 százalékának sikerült valóban a programban, az "Út a munkához" programban a valódi munkaprogramba bekapcsolódnia, visszatérni. Tehát ez egy állatorvosi ló, és az az érzésem, hogy még éveken keresztül fogják közgazdászok elemezni azt, hogy hogyan nem szabad egy válságra reagálni, milyen tévutakat követtek önök akkor, amikről 2009-ben úgy gondolták, hogy az egy nagyszerű és a válságot megoldó hatás lesz.

(11.50)

A társadalombiztosítás mint nagy alrendszer két nagy alapból áll: egyrészt a Nyugdíj-biztosítási Alapból, másrészt pedig az Egészségbiztosítási Alapból. A nevében benne van, ennek biztosítási formában kellene működnie, de Magyarországon ezt azért nem nagyon érzik azok, akik ezekbe tartoznak. Ennek számos oka van; nyilván nem a mostani szónoklat tárgya, hogy ezt részletesen kifejtsük.

De azt el kell mondani, hogy ezek az alapok - mind a nyugdíj-biztosítási, mind pedig az egészségbiztosítási - feszítő gondokkal küszködtek 2009-ben is, és azok az intézkedések, amelyeket igyekeztek meghozni, szintén nem a válság hatásainak csökkentését eredményezték, hanem tovább növelték a bajt. Különösen látszik ez az Egészségbiztosítási Alapnál, ahol több mint 140 milliárd forint volt az eredetileg tervezett és a tényleges teljesítés közötti különbség. Ez hihetetlenül nagy összeg, s mindezek mellett tudjuk jól, többek között az egészségügyi intézményeink, elsősorban a kórházak gyakorlatilag a működésképtelenség határára kerültek. Annak ellenére, hogy próbálták tömködni a lyukakat, ennek ellenére gyakorlatilag a várólisták az egekbe szöktek, tehát több hónapot kell várni annak érdekében, hogy valaki fontos műtétre kerülhessen. Látjuk azt, hogy egyáltalán milyen állapotban vannak a kórházaink, mekkora az orvoshiány, a nővérhiány, egyáltalán milyen óriási gondok feszítik a magyar egészségügyet, és emellett azt látjuk, önök semmit nem tettek ezek orvoslására, ha tettek is, az inkább ennek az alrendszernek a kárára volt.

A Nyugdíj-biztosítási Alap, annak ellenére, hogy önök megszüntették a tizenharmadik havi nyugdíjat és egyéb zárolásokat eszközöltek, bizony az eredeti tervezethez képest szintén több mint 7 milliárddal nagyobb hiánnyal zárt, amely sajnos azt jelenti, hogy nem volt kellő színvonalú a magyarországi nyugdíjasok nyugellátása. Azok, akik ebből az alapból részesültek, úgy érzik, hogy becsapták őket, és úgy érzem, joggal érzik úgy, hogy önök becsapták azokat, akik ebből az alapból jutnak a különböző szolgáltatásaikhoz.

Természetszerűleg szólni kell egy nagyon speciális körről, ez az önkormányzatok világa. Emlékszem arra, amikor a 2010. évi költségvetés előterjesztését tárgyaltuk, az akkori önkormányzati miniszter milyen büszkén mondta, hogy 120 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatok költségvetéséből, de furcsa mód, ha megnézzük a 2009. évi zárszámadást, kiderül, hogy már ebben is benne volt egy 120 milliárd forintos elvonás. Tehát nemcsak 2010-ben vontak el az önkormányzatoktól ekkora összeget, hanem már 2009-ben is megtették, csak ott csendesebben, kevésbé voltak büszkék erre az intézkedésre. Azt látjuk tehát, hogy bizony már 2009-re vonatkozóan is lényegesen megkurtították az önkormányzatok költségvetését.

Például, ha hozhatok az önök számára egy ilyen jellegű konkrét esetet is, Orosháza városa, ahol dolgozom és élek, azt tapasztalhatta, hogy 2010-ben 500 millió forinttal kevesebb jutott oktatási és egészségügyi célokra, a szociális hálózatra, tehát lényegében a működésből ennyit vontak ki a költségvetés során, ez pedig nagyon hiányzik nemcsak Orosháza város, hanem más települések költségvetéséből is. Gyakorlatilag azt láttuk 2009-ben, hogy nem volt elég az, hogy nem finanszírozták kellő mértékben az önkormányzatok működését, hanem további pluszfeladatokat is rájuk róttak, ránk róttak, természetesen költségvetési fedezet, költségvetési források nélkül. Így pedig azt a szintet, amely az emberekkel nap mint nap kapcsolatban van, ahol valóban el tudják intézni az ügyes-bajos dolgaikat Magyarország polgárai, gyakorlatilag az ő kezüket engedték el, őket hagyták magukra, ez pedig, úgy gondolom, úgy érzem, hogy megengedhetetlen.

Persze, lehet azt mondani, hogy az önkormányzati szféra miért vett fel kötvényeket, miért próbálkozott meg minden úton és módon pluszforrásokhoz jutni annak érdekében, hogy van, aki a működés egyensúlyát fenntartsa, de vannak persze szerencsésebb önkormányzatok, mint Orosháza, amely esetében igyekeztünk a fejlesztési forrásokhoz a saját erőt e tekintetben is biztosítani. Ezt persze el lehet ítélni, lehet sajnálkozni azon, hogy a magyar önkormányzati szféra hogyan, mi módon került ebbe az állapotba, de attól még tény marad, hogy azokkal a pénzkivonásokkal, amelyekről úgy gondolták, hogy az ellenzéki irányítású önkormányzati szférát büntetni lehet, gyakorlatilag ezen a büntetőhadjáraton keresztül valamennyiünk adósságává válik, amit önök éveken keresztül ezzel a szférával eljátszottak, illetve végrehajtottak velük szemben.

Természetesen ez azt jelentette, hogy például egy oktatási intézmény vonatkozásában az a központi normatíva, amely még jó pár évvel ezelőtt 70-80 százalékban is biztosította a működését, ma már ott tartunk, hogy csak 40-50 százalékban elegendő az általános iskolák - ez kötelező önkormányzati feladat - feladatainak az ellátására. Ez tehát azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak egyre nagyobb saját forrást kell biztosítani, azért, hogy a kötelező állami jellegű feladatot kellő színvonalon biztosítani tudják, a tanulóknak, illetve a szüleiknek ezt a szolgáltatást az adott településen biztosítani tudják. De ugyanez igaz a szociális ellátórendszerre, ugyanez igaz természetesen, ahogyan már említettem, sok más egészségügyi intézményre, és azokra a pluszfeladatokra - még egyszer mondom -, amelyekre önök elfelejtettek forrást adni, a lakosság pedig joggal elvárja, hogy biztosítsuk a kellő mértékű szolgáltatási színvonalat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy-két speciális dologra is érdemes még kitérnünk. Ennek egyik fontos eleme az EU-források felhasználása. Azt látni kell, hogy Magyarország 2009-ben körülbelül ötször annyi európai uniós forráshoz jutott, mint amennyi befizetési kötelezettség terhelte. Ez önmagában örvendetes dolog, azt bizonyítja, hogy az európai uniós csatlakozásunk eredménye pozitív. Viszont ha azt nézzük, milyen elmaradt lehetőségek következtek be, akkor már sokkal kevésbé lehetünk örömteliek. Több mint 100 milliárd forint az, amely lehetőségként bennragadt ebben a rendszerben. A túlbürokratizálás, a kellően át nem gondolt pályázatok kiírása, a nem kellő odafigyelés következtében körülbelül ekkora az a forrás, amely nem került be a magyar gazdaságba.

Akkor, amikor válságkezelésről szónokolunk, és önök is szónokolnak, bizony ez a forrás rendkívüli módon hiányzott 2009-ben a magyar gazdaságból, mert ez lényegesen csökkentette volna a gazdasági visszaesést, lényegesen csökkentette volna a munkanélküliség növekedését. Sajnos önöket ez nem érdekelte, hidegen hagyta, gyakorlatilag ezek a pénzek lehet, hogy többé-kevésbé már el is vesztek ebből a rendszerből. Ennek természetesen olyan következménye is volt, hogy számtalan vállalkozó, vállalkozás, aki számított rá, elnyerte a pályázatot, megkapta az értesítést, de nem kellő időben jutott a forrásaihoz, az áfát, ha elkezdte a beruházást, természetesen be kellett fizetnie, ha elindította a beruházást, természetesen a működésből kellett kivonnia azokat a forrásokat, amelyek ahhoz voltak szükségesek, hogy be tudja fejezni a beruházást, és továbbra is várja, hogy megkapja a pályázaton elnyert támogatást. Ez, uraim, óriási hiba, óriási probléma! Vállalkozások százai és ezrei mentek emiatt csődbe, hogy nem kapták meg, illetve sokszor még a mai napig sem kapták meg azokat a forrásokat, amelyeket elnyertek. Úgy gondolom, ebben sürgősen lépni kell, sürgős teendői vannak a mostani kormánynak is, hogy orvosolja ezeket a problémákat, hiszen az a legszomorúbb ebben az esetben, hogy gyakorlatilag úgy történt biztatás, felhatalmazás, hogy a kellő mértékű kifizetés nem következett be, ez pedig, ahogyan mondottam, mind a gazdasági növekedés ellen hat, mind pedig a munkanélküliség csökkentése ellenében hat.

(12.00)

Ebben nagyon sürgősen kell tenni, és e tekintetben a költségvetés világos számokat mutat részünkre.

Persze, itt vannak egyéb esetek is, az állami vagyonnal való gazdálkodás esete, ami elképesztő módon következett be, hogyan és mi módon nincsenek - ahogy itt a kisebbségi előadó is utalt rá - vagyonleltárak, hogyan nem működik az államszámvitel, hogyan folyt el közpénz, hogyan játszottak át állami vagyontárgyakat magánkézbe, gyakorlatilag gátlástalan módon és eszközökkel. Senkit nem érdekelt az ésszerű és hatékony állami vagyonnal való gazdálkodás. Ebben is kapunk támpontokat a zárszámadás számaiból, illetve az Állami Számvevőszék jelentéséből. Csak az ismert példákat soroljuk, a Sukoró-ügyet és egyéb eseteket, de a 4-es metró esete is tipikus állatorvosi ló, hogyan és mi módon kellett 50 százalékkal több kifizetést eszközölni 2009-ben a költségvetésnek azért, mert valakik nem megfelelő és nem jó szerződéseket kötöttek. Bocsánat, tévedtem, nem az állam szemszögéből vagy a fővárosi önkormányzat szemszögéből megfelelő, helyes és jó szerződéseket kötöttek, hanem valaki másnak az érdekei mentén dolgoztak, és hogyan kellett emiatt az Európai Unió döntését követően saját forrásból kiegészíteni azt, hogy a 4-es metró építése továbbra is biztosítva legyen.

Ezek azok a példák, amelyek, úgy gondolom, azt eredményezték, amit említettem is, az idegen számára is nyilvánvalóvá téve, hogy Magyarországon olyan változásra volt szükség, amely jelentős mértékű, sőt kétharmados változást kellett hogy eredményezzen, mert így nem mehetett tovább, így nem mehet tovább.

Szeretném ezen helyről is megköszönni az Állami Számvevőszéknek azt a munkáját, amelyet a jelentés elkészítése kapcsán kifejtett, világos képet kaphatunk arról, hogy milyen formában zajlottak a folyamatok 2009-ben. Nyilvánvalóan tudjuk azt, hogy nem célszerűségi, hanem szabályszerűségi vizsgálatot folytat elsősorban az Állami Számvevőszék, ezt mi értékeljük is. Úgy gondolom, hogy célszerűségi szempontból a politikusok feladata többek között az Országgyűlésben, illetve a kormány részéről is figyelembe venni azokat a megjegyzéseket, felhívásokat, amelyeket annak érdekében kell eszközölni, hogy ilyen történések ne következhessenek be, mint amilyenek 2009-ben jellemezték Magyarországot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz és szomorú 2009-es év lezárása van előttünk. Látszik az, hogy hogyan tették tönkre az országot a szocialista kormányzás idején. (Dr. Józsa István: Nem így van.) Feladatunk az, hogy 2010-ben a kétharmados felhatalmazás alapján új pályára állítsuk Magyarország gazdaságát. Ehhez mindenkinek az összefogása szükséges, függetlenül párthovatartozástól, annak érdekében, hogy végre elmozduljunk arról a helyről, végre azt a gazdaságpolitikát a sutba tudjuk dobni, ami nem eredményezett mást, csak könnyeket, vért és szenvedést.

Azt szeretném kérni valamennyi képviselőtársamtól, hogy a 2009. év tanulságait megfogadva azt mondjuk, hogy soha többet ilyen jellegű intézkedéseket, ilyen jellegű gazdaságpolitikát ne folytassunk, mert ez az ország romlását fogja eredményezni. És arra szeretném kérni az új kormányt, hogy azzal a felhatalmazással, amelyet a választóktól kapott, éljen, és azokkal a meglátásokkal, amelyeket megfogalmazott az Állami Számvevőszék és nyilván az ésszerű gazdálkodásból következik, mindenképpen foglalkozzon, és tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy végre Magyarországot növekedési és jóléti pályára tudjuk állítani.

Képviselőtársaim, köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu