DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az én hozzászólásom karakterében szándékosan, tudatosan el fog térni azoktól a hozzászólásoktól, amiket eddig hallottunk. Ezek természete gazdaságpolitikai, politikai, mintsem költségvetési, jogi. Nem azért térek el, mert a Jobbik-frakciónak nincs véleménye ezekről a politikai vitákról, gazdaságpolitikai történésekről, netán bűnökről. Ezt a véleményünket majd lesz módunk kifejteni a költségvetési vitában.

Engedelmükkel maradnék a szakma szűkebben vett keretei között, és elsősorban abból a szempontból mondok véleményt, hogy valójában mi is itt a feladata az én meggyőződésem szerint az Országgyűlésnek. Tehát az a feladatunk, hogy minősítsük a múlt évi költségvetés végrehajtását abból a szempontból, hogy a számviteli törvény, az államháztartási törvény, más egyéb szabályoknak megfelelően lett-e végrehajtva.

Arról vitát folytatni, hogy jó volt-e a tavalyi költségvetés, azt gondolom, nem sok értelme van; mármint itt, e fórumon és ezen a napirenden. Ugyanis az a költségvetés a maga módján legális költségvetés volt, hiszen az akkori parlamenti többség elfogadta. Hogy ez jó költségvetés volt-e vagy nem, ma már inkább csak a gazdaságtörténészeknek vagy kifejezett politikai vitáknak a tárgya lehet, azt gondolom.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy rövid történelmi visszapillantást tegyek, ha már olyan megtiszteltetésben van részem, hogy itt állhatok ezen a szónoki emelvényen. Hadd emlékeztessem magunkat arra, a rendi országgyűlésnek egykoron zárszámadási joga nem volt, mint amilyen most nekünk itt van, hanem csak adómegajánlási joga volt. A magyar állam zárszámadási jogának alapját az 1848. évi 3. törvénycikk teremtette meg, aminek egy jelenete látható itt a faliképen, tőlem balra. Lehet, hogy éppen a 3. törvénycikket írja alá valamelyik egykori nagyságunk. A joggyakorlatban persze ez az 1848. évi törvény később került át - történelmi okok miatt csak 1867-ben -, amikor az Ausztriával való kiegyezésre sor került, és akkor összekapcsolódott a költségvetési jog, tehát a korábbi adómegajánlási jog a zárszámadási joggal, vagyis a parlament ellenőrzési jogával.

Ez a közjogi aktus, a magyar alkotmányozásnak ez a két igen jelentős eseménye itt a két faliképen látható; tőlem jobbra a faliképen, amikor 1867-ben Andrássy Gyula miniszterelnök Ferenc József császár fejére helyezi a Szent Koronát. Ekkortól számíthatjuk a parlament zárszámadási jogát, mert akkor lett a magyar államháztartás önálló, és ekkor vált szükségessé egy olyan magyar ellenőrző szerv felállítása, amely képes többek között a zárszámadást elkészíteni. Ebből a célból hozták létre az Állami Számvevőszéket 1870-ben, aztán 1914-ben megkapta a legfőbb jelzőt is a Számvevőszék. Arról nem beszélnék, hogy miért kapott ilyen jelzőt, ezt talán más fórumon érdemes elmondani.

A lényeg viszont az, hogy az 1870-es zárszámadás volt az első, amit a Számvevőszék készített. Ez 80 éven át így történt, ami azért érdekes, mert ma a világ mintegy 180 számvevőszéke közül már csak az osztrák számvevőszék az, amelyik maga készíti a zárszámadást - nyilván tradicionális okokból -, amit aztán a miniszterelnök terjeszt a parlament elé és nem a számvevőszék elnöke.

Az általános gyakorlat világszerte az, hogy a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást a pénzügyi kormányzat készíti el. Ő a felelős azért, hogy a zárszámadásban közölt adatok, információk valósak legyenek, hű és valós képet fessenek az állam vagyoni és pénzügyi helyzetéről. Az országgyűlés kormánytól független ellenőrző szervének, a számvevőszéknek a feladata az, hogy megvizsgálja, hogy a kormány elszámolásai korrektek-e, valósághűek-e, szakszerűek-e, törvényesen történtek-e a gazdasági események elszámolásai, és a jelentésében tájékoztassa a parlamentet, az adófizetőket, az ország közvéleményét arról, hogy valóban hiteles-e, valóban elfogadásra ajánlható-e a kormány pénzügyi beszámolója.

Tisztelt Országgyűlés! Jogállamokban a kormány, a végrehajtó hatalom a parlamentnek a zárszámadással kapcsolatban alapvetően kétféle, pontosabban háromféle felelősséggel tartozik. Először is számviteli, másodszor jogi, harmadszor politikai felelősséggel tartozik a kormány a parlamentnek és rajta keresztül a választópolgároknak. Ez egy olyan szavatoló funkció, ha tudniillik számviteli és jogi szempontból a zárszámadás rendben van és ezt a számvevőszék igazolja, ez egy szavatoló funkció, mert azt jelenti, hogy a lényeget tekintve korrekt elszámolás történt a közpénzekről, az állam vagyonáról.

(12.40)

Ez az elfogadó minősítés természetesen nem azt jelenti - mint már utaltam rá a kisebbségi vélemények összefoglalójában -, hogy hibátlan a zárszámadás. Az ellenőrzés korszerű felfogása abból indul ki, hogy nincs hibátlan beszámoló. Ahogy hibátlan ember sincs, hibátlan emberi alkotás is ritka, a pénzügyi beszámoló sem hibátlan. Nem az a feladata a Számvevőszéknek, hogy minden hibát feltárjon, és nem az a feladata, hogy a hibákat keresse, hanem az a feladata, hogy a lényeges hibákat észrevegye, és ezekről jelentést tegyen. A hibákat pedig ki kell javítani.

A Legfőbb Állami Számvevőszéket 1949-ben mint a burzsoá kizsákmányolás egyik intézményét, rendeletileg számolták fel, és 40 éven át Magyarországon nem volt számvevőszék, amely a közpénzek kezelését függetlenül ellenőrizte volna, a pénzügyminisztérium adott évente 15-20 oldalas, zárszámadásnak nevezett összefoglalókat az akkori parlamentnek.

Tisztelt Országgyűlés! Miután a magyar közpénzügyi tárgyú törvényekben, sem a számviteli, sem az államháztartási, sem a számvevőszéki törvényben a zárszámadás fogalmát a jogalkotó nem definiálta, engedtessék meg nekem, hogy egy definíciókísérletet mondjak, hogy mi is valójában a zárszámadás, amelynek a jegyében itt most a tavalyi kormánybeszámolóról véleményt mondunk. Tehát egy-egy gazdasági évet lezáró, és annak a pénzügyi eredményeit, az év végi állapotát rögzítő elszámolásról van szó. Ez a zárszámadás általános definíciója. A magánszférában is van ilyen, amit a hatályos számviteli törvény pénzügyi beszámolónak nevez.

A számviteli törvény rögzíti azokat az elveket, amelyek a beszámolókészítésre vonatkoznak. A kisebbségi vélemény megfogalmazásakor ezekre már utaltam, nem fogom megismételni ezeket a számviteli elveket. Nos, amikor a kormány számviteli felelősségét akarja megállapítani az Országgyűlés, akkor ezekhez a számviteli elvekhez kell viszonyítani a beszámolót. Nem a tervekhez, nem a múlt évi bázishoz, hanem ezekhez a követelményekhez, amiket egyébként a nemzetközi szakmai sztenderdek rögzítenek, és a korszerű ellenőrzés ezek mentén folyik. Gondoljuk arra, hogy egy vállalkozás ügyvezetője, vezérigazgatója a tulajdonosnak elszámolási felelősséggel tartozik, és a beszámoló nemcsak a tulajdonos elé, hanem az adóhivatal elé, a bankok elé, más felhasználók elé is kerül, ezért rendkívüli jelentősége van annak, hogy ez a beszámoló hű és valós képet fest-e, mármint a piaci szférában, a vállalkozói szférában. Ennek a megbízhatóságát független könyvvizsgálók állapítják meg.

A hatályos számviteli törvény szerint Magyarországon minden olyan vállalkozás tulajdonosai kötelesek könyvvizsgálót megbízni, amely vállalkozásoknak az árbevétele vagy a törzstőkéje, most pontosan nem tudom, százmillió forintnál több. Azért mondom ezt a számot, mert a központi költségvetési szervek közül még azok beszámolóinak az auditálására sincs szabály - sem az államháztartási törvényben, sem a számvevőszéki törvényben, sem a nem létező államszámviteli törvényben -, amelyeknek több tíz milliárdos az éves költségvetése. Mondjuk, az egyetemek, olyan egyetemek... - talán nem is korrekt, ha a nevüket kimondom, de azért csak volt Zrínyi-egyetemi probléma, a Pécsi Tudományegyetem, ahol volt szerencsém tanítani és így tovább. Tehát egyetemek, hivatalok, kórházak, színházak, egyéb központi költségvetési szervek, amelyek több milliárd, esetenként több tíz milliárd forinttal gazdálkodnak, évenkénti kötelező auditálására nincs törvényi előírás. Természetesen a társasági beszámolók maguk is meg a róluk szóló könyvvizsgálói vélemény is nyilvános, és cégbíróságokon ezt bárki megnézheti.

Kedves Képviselőtársaim! Magyarországon a kormány számviteli felelősségének megállapítását, mint utaltam rá, expressis verbis egyetlen törvény sem mondja ki. A Számvevőszékről szóló törvény, erre szinten utaltam, még 1989-ben született, a rendszerváltás hajnalán, azóta lényegét tekintve ez a törvény van hatályban - minden ízében elavult. Én a nyaram egy részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam egy komplett törvénytervezetet összeállítani a normaszövegtől a részletes indoklásig bezárólag. Ezt én átadtam a Számvevőszék elnökének kollegiálisan és nem hivatalosan természetesen, olyan céllal, hogy konzultáljunk róla, beszéljünk róla, több szem többet lát, és most már idestova egy hónapja várok arra, hogy majd erre a konzultációra sor kerül. Remélem, hogy lesz egy olyan produktum ebből, amit a számvevőszéki és költségvetési bizottság is megismerhet, esetleg elfogadva a parlament elé terjeszt, hogyan lehetne egy olyan számvevőszéki törvényt alkotni, amely megfelel a mai követelményeknek.

Nem kárhoztatom természetesen azokat, akik húsz évvel ezelőtt ezt a törvényt alkották, akkor erről a témáról annyit tudott a parlament, jómagam sem tudtam többet, mint azok, akik a törvényt alkották. Azóta eltelt húsz esztendő, beléptünk az Európai Unióba, az állami vagyon, ugye, lebomlott vagy eltűnt, vagy privatizálták, vagy ki milyen minősítést akar róla... (Soltész Miklós: Vitték!) Elvitték, igen, köszönöm. Az államadósság az egekig emelkedett, a GDP 70 százalékát meghaladta és így tovább. Azonban a zárszámadás szempontjából a probléma nem is ez, hanem az, hogy nincs államszámviteli törvényünk, amely megmondaná, hogy milyen elvek, milyen előírások szerint kell a zárszámadást elkészíteni, illetve ellenőrizni.

Amikor 1992-ben az államháztartási törvény megszületett - amelyre szintén ráférne egy megújítás, a szakmai közvélemény álláspontja elég egyértelmű ebben, hogy az idestova 20 esztendős államháztartási törvényt is meg kellene újítani, mert a számtalan módosítás miatt egyszerűen áttekinthetetlen -, azt mondta, hogy felhatalmazza a kormányt arra, hogy "az államháztartási, könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettség részletes szabályait rendeletben állapítsa meg". A magyar állam zárszámadási jogát tehát nem törvény, hanem kormányrendelet szabályozza. Pedig már a XIX. század második felében, 1875-ben megjelent első magyar államgazdasági tankönyvben is azt olvashatták eleink, azt olvashatjuk ma is: "Azt a rendszert, amely szerint a számviteli könyvek és számadások vezetendők, az államháztartási mérlegek, a zárszámadás elkészítendő, a törvényhozónak kell megszabnia." Én ezt a hiányosságot tartom, hogy 20 év alatt erre nem került sor, a pénzügyi jogalkotásunk eredendő bűnének, és azt tartom a korrupcióellenes harc legfontosabb eszközének, ha jó államszámviteli törvényt alkot az Országgyűlés, és ennek nyomán születhetnek meg azok az alacsonyabb rendű jogszabályok, kormányrendelet, miniszteri rendelet és így tovább, amelyek jogi úton megpróbálnak gátat vetni annak a korrupciónak, ami közismerten igen nagy mértékű Magyarországon. Nem az ügyészségen és nem a rendőrségen kezdődik a korrupció elleni harc, hanem itt, ebben a Házban, jó törvények alkotásával.

Ennek hiányában - némi túlzással - a mindenkori kormány arról ad számot, amiről akar. Ami ma benne van a zárszámadásban, az az elszámoltatásra jogosult képviselők számára, számunkra áttekinthetetlen, riasztóan hatalmas adathalmaz. Erről a bizottsági kisebbségi vélemények ismertetésekor részletesen szóltam.

(12.50)

Sarkosan fogalmazok, szándékosan. A pénzügyi kormányzat vagy nem tudja ma sem, hogy milyen információk valók egy zárszámadásba, vagy tudja, de szándékosan árasztja el a képviselőket adatok százezreivel, nehogy el tudjanak igazodni köztük, és meg tudják különböztetni a lényeges információt a ballasztoktól.

Én találkoztam olyan állami vezetővel a szakmai pályafutásom során, magas rangú állami vezetővel, akinek azt mondtam egy beszámoló kapcsán, hogy hogyan is van ez, mert nem értek sok mindent. Azt mondta, hogy hát, ez nem azért van benne, hogy te megértsd. Ez egy cinikus válasz volt, ami azt üzente, hogy nem is volt célja annak a valakinek és annak az intézménynek, amelynek a nevét most nem mondom ki, mert nincs értelme. Tehát mintha a bürokrácia hatalma túlterjeszkedne a normális kereteken, és úgymond rátelepszik a korporációra, a választott népképviseletre, és akkor, eszi, nem eszi, nem kap mást. Kapunk egy kilenckilónyi, nyolc kötetből álló óriási adathalmazt, és ember legyen a talpán, aki ebben eligazodik. 4800 oldalt annyi idő alatt, amennyi erre rendelkezésre állt, de több idő alatt sem lehetne nyilvánvalóan feldolgozni. Ebben a húsz esztendeje tartó tanulási folyamatban, azt gondolom, még a mennyiségi szemlélet dominál a pénzügyi kormányzatban, egyfajta sajátos, ötvenes éveket idéző tonnaideológia, hogy jó sok adatot adunk, aztán akkor ezzel letudtuk a feladatot. Említettem, hogy én megmértem, megmértük ezt a nyolc kötetet: kilenc kilót nyomott. Ez egy hatalmas nagy szalmakazal, amiben persze vannak fontos információk, amelyeket úgy kell kibányászni belőle. Ehhez kellene a Számvevőszék segítsége, hogy segítsen már eligazodni ebben, hogy most akkor mi a lényeg, most akkor mi mennyi.

Ezt a problémát egyébként nagyon régen felismerték, nem új keletű, amit én most megfogalmazok. Az első szociálliberális kormány sok más egyéb mellett a kilencvenes évek közepén mondta, a '94-es kormányprogramból idézek, "Az államháztartás számviteli, beszámolási és ellenőrzési rendjének korszerűsítése" - mármint hogy az következik, ha az MSZP hatalomra kerül. Azt ígérte ez a kormány, ez a kormánykoalíció, hogy kezdeményezni fogja új számvevőszéki törvény elfogadását, 1994-ben új számvevőszéki törvény elfogadását. A korrupcióellenes harc keretében azt a szándékát deklarálta, hogy az állami gazdálkodást átláthatóvá tegye. 72 százalékos parlamenti többséggel rendelkezett ez a koalíció - emlékszünk rá -, sajnos ezeket az ígéreteit nem teljesítette; ha úgy tetszik, ezeket sem teljesítette.

De nyolc évvel később a második szociálliberális kormány is többek között átláthatóságot ígért, ellenőrizhetőséget ígért az állami szervek működésében, azt ígérte, hogy "elszámol és elszámoltat a közpénzek minden fillérjével" - szó szerint. Hát, persze, mondjuk, egy ilyen kormányprogramban nem kell mindent szó szerint érteni, minden fillérrel elszámolni kicsit túlzás, de kijelentette, hogy igényli a parlament politikai ellenőrző tevékenységét. A közhivatalok tevékenységét fokozottabban kívánta ellenőrizni, üvegzsebprogramot dolgozott ki, aminek egy részében az volt leírva, hogy "kötelezik a költségvetési szerveket arra, hogy a gazdálkodásukról készített beszámolót tegyék hozzáférhetővé a nyilvánosság számára". Tisztelt képviselőtársaim, meg lehet nézni a honlapjukon, hogy hány központi költségvetési szerv mit tett ki a honlapján a közérdekű adatokból. Ajánlom mindenkinek a szíves figyelmébe, hogy böngéssze ezeket. Én időnként megteszem.

Azt ígérte a második szociálliberális kormány, hogy az 500 millió forintnál nagyobb kiadási előirányzattal rendelkező intézményeknél kötelező lesz a beszámoló auditáltatása. Hogy ez alatt mit értettek szakmailag, nem tudtam megfejteni. Az imént említettem, hogy a magánszférában, a társasági szférában a határ 100 millió forint. Itt az 500 millió forint fölötti kiadással gazdálkodó költségvetési szervekről volt szó; arról nem szólt ez a program, hogy az 500 millió alattiakkal mi történjék, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a többivel sem történt semmi sem. Látjuk az eredményét, hogy az Állami Számvevőszék - mint az elnöke is beszámolt róla - 52 intézményt és előirányzatot auditált a mintegy 800-ból, és 59-et pedig a miniszteriális ellenőrző szervek.

Kedves Képviselőtársaim! Tíz évvel ezelőtt, majdnem napra pontosan, 2000. szeptember 26-án itt állt ezen a helyen Dancsó József képviselőtársam, aki az előbb is itt volt, és rendkívül érdekes gondolatokat fogalmazott meg, mint az akkor még létező önálló számvevőszéki bizottság előadója. Dancsó képviselő úr azt mondta, hogy "Ezek a gondok" - mármint amelyekről én beszélek már vagy húsz perce - "sokszor épp a parlament mulasztásából nem lettek még orvosolva. Gondoljuk csak meg," - mondja Dancsó képviselő úr - "a mai napig nem létezik az államszámvitelről szóló törvény, immáron tíz éve hiányzik a vagyonnyilvántartás részletes szabályainak a kidolgozása, nincs törvényi előírás a zárszámadás szakmai tartalmára, az elszámolás mikéntjét nem szabályozták". Én most tíz év után megismétlem a képviselő úr szavait, és mintha a magam szavait mondanám, idézem az ő szavait: "Az a vagyonkimutatás, amely már sajnos évtizedek óta hiányzik a költségvetési beszámolókból, végre egyszer el kellene hogy készüljön. Ehhez természetesen parlamenti munkára is szükség van, hiszen törvényi felhatalmazás és törvényi instrukciók kellenek ahhoz, hogy hogyan is készítsék el a kormányzat szakemberei a beszámolókat, a vagyonkimutatást."

De nemcsak a Fidesz képviselője ismerte fel, hogy tenni kellene végre valamit. Font Sándor képviselőtársunk, aki az idő tájt az MDF-frakció tagja volt, ugyanezen a napon a következőkre hívta fel a figyelmet: "Államszámviteli törvény megalkotása válik minél hamarabb szükségessé, hiszen rendezni kellene, hogy mit is kell tartalmaznia egy zárszámadásnak, a közpénzekről adott tükörképnek hogyan kell megjelennie a képviselők előtt, milyen nyilvántartási, könyvelési paramétereket és szokásokat kellene kialakítani.

Érzékeltette a különbséget a kereskedelmi vagy vállalkozói számvitel és az államszámvitel között, amikor elmondta, hogy az a számviteli törvény, amellyel nemrég foglalkoztunk, mert akkor alkották újra, teljesen másról szól, a gazdasági élet szereplőinek nyújt egyéb információkat, mint az államszámviteli törvény, amire ekkor már mindenki ebben a Házban igényt tartott.

Még érdekesebb, tisztelt képviselőtársaim, egy idézet, amit Varga Mihály úrtól vettem át, aki akkoriban a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt. Azt mondta az expozéjában, hogy: "Az államszámvitel törvényi szabályozása koncepciójának előkészítése megkezdődött. Ennek függvényében az államháztartás szervezetei számvitelének szabályozása is törvényi szintre kerülhet." Ezeknek az ígéreteknek, reményeknek, illúzióknak éppen tíz esztendeje. Pedig Magyary Zoltán, a közigazgatási és a költségvetési jog nemzetközi hírű tudósa már 1923-ban megállapította, hogy "a számviteli rendszer szabályozását a költségvetési és zárószámadási jog szempontjából való fontosságánál fogva a törvényhozás magának tartja fenn".

Könnyen belátható, hogy ennek hiányában - divatos szóval élve - a közpénzek kitalicskázása igen nehezen gátolható meg a jövőben is. Ezért én a képviselői jogommal élve július 21-én kérdéssel fordultam Matolcsy miniszter úrhoz. Azt kérdeztem tőle, hogy nem tartja-e időszerűnek és indokoltnak az állami számvitel szabályainak mielőbbi törvényi deklarálását.

(13.00)

A diplomatikus válasz olvasható a parlament honlapján, úgy szól - érdemes idézni -: "Új alapokra helyezett, átfogó közpénzügyi és költségvetési szabályozás kialakítása szükséges, melynek előkészítését megkezdtük. Ennek az átfogó, sok részterületet magában foglaló komplex munkának a részeként kívánjuk az állami számvitelre vonatkozó szabályozást is felülvizsgálni, az új közpénzügyi és költségvetési rendszerhez igazítani."

Ezek után megkérdezem nem túl nagy számban jelen lévő kormánypárti képviselőtársaimat és a kormány illetékes tagjait: az idézett sürgetések óta, akkor, amikor még ezeket követően másfél évig kormányoztak, vagy azóta a nyolc év ellenzékiségük alatt foglalkoztak ezzel a kérdéssel? Ha nem, akkor itt az idő! Tessék előállni a megoldási javaslattal! Lehet pótolni húsz év mulasztását. Most, ha akarnak, tényleg tehetnek valamit. Most még önöké az ország, a hatalom, a dicsőség. Hic Rhodus, hic salta! - csak ne úgy, mint korábban.

Az első Orbán-kormány 1999 februárjában hozott egy határozatot, ami szerint meg kell vizsgálni és ki kell dolgozni az átfogó, elemeiben egymásra épülő, összehangolt, hatékony pénzügyi ellenőrzési rendszer kialakításának a feltételeit. Én nagyon lelkes voltam akkor a Számvevőszék alelnökeként, de 2001 júliusában lehűtötték a lelkesedésemet, mert ezt a kormányhatározatot hatályon kívül helyezték anélkül, hogy megtudhattam volna, azóta se tudom, hogy mi történt, miért helyezték hatályon kívül. Most ne ilyen módon és szellemben szíveskedjenek a törvényalkotást e téren elkezdeni és megvalósítani!

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Kedves Képviselőtársaim! A korrekt vagyonelszámolás, ami hiányzik ebből a zárszámadásból, nemcsak a számviteli törvény hiányosságainak a felhánytorgatása, hanem alkotmányos jogunkra való emlékeztetés is. Alkotmányos jogunk a közérdekű adatokat megismerni. Ha mondjuk, egy család nem tudja fizetni a felvett kölcsönök kamatait, nem tud eleget tenni esedékes törlesztési kötelezettségeinek, akkor előbb-utóbb az ingatlanait a hitelezői lefoglalják, a házát elárverezik, a moratórium előbb-utóbb sajnos véget ér, ami most, mint ismert, megvan, és akkor a család földönfutóvá válhat.

Hasonló a helyzet egy csődbe ment vállalkozással, ad absurdum az állammal is, hiszen a központi költségvetés devizában fennálló adóssága, mint közismert, 1700 milliárd forinttal, közel 8500 milliárd forintra nőtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, hogy egy alkalmi nagykoalícióban önök el fogják fogadni a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást. Ebben a politikai felelősségben a Jobbik-frakció nem osztozik. Önök a felelősek azért, ha ezeket a számviteli és jogi hiányosságokat, amelyeket a Számvevőszék is bemutatott, én magam is hangsúlyoztam, ezeket önök figyelmen kívül hagyva igent mondanak erre a zárszámadási törvényjavaslatra.

Köszönöm a figyelmüket. Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu