DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Ön most egy olyan képviselővel áll szemben, aki 21 éve azért kezdett el politizálni, hogy ebben az országban végre demokrácia legyen. Most érzem azt, hogy eljutottunk oda, amiért annak idején olyan sokan belevetettük magunkat a politikába, holott korábban semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztünk. Hiszen az országban most nyílt ki az a változtatási lehetőség, amivel egy igazi demokráciát, egy igazi jogállamot fel tudunk építeni. Nagyon aktuális valóban, hogy a demokrácia nemzetközi napján tudunk beszélgetni erről a kérdésről, tudok hangot adni annak a véleményemnek, hogy teljesen érthetetlen az ön aggodalma és a demokráciaféltése egy olyan választási törvény módosítása kapcsán, amelynek révén egyszerűbbé, gyorsabbá, átláthatóbbá vált az önkormányzati választás, rövidebb lett a kampányidőszak, és a jelöltek változatlan törvényi szabályozás, törvényi keretek mellett indulhatnak, élhetnek azzal a jogukkal, hogy jelöltté válhassanak.
Ami változott, mindössze annyi, hogy némely esetben nőtt az ajánlószelvények mennyisége, amit a törvény előír; ez is három esetben. Aki szeretne Budapest főpolgármesteri címéért elindulni, annak a választók 0,5 százalékának ajánlásához képest most a választók 2 százalékának ajánlása kell. Ugye, nem erre gondolt akkor, amikor a demokráciát féltette vagy a választás demokratikus jellegét kérdőjelezte meg? A másik változás, hogy a 10 ezer lakos feletti települések esetében és a fővárosi kerületeknél a kompenzációs lista állításához az egyéni választókerületek több mint felében kell jelöltet állítani. Nem hiszem, hogy ez is bármilyen módon a demokrácia létét kérdőjelezné meg. Egy másik változás a megyei közgyűlések listaállítási joga. Itt is a 0,3 százalékról 1 százalékra emelkedett az ajánlások törvény által előírt száma, valamint a Fővárosi Közgyűlésben 6 kerület helyett 12 kerületben kell kompenzációs listát állítani.
Ilyen szabálymódosítások bármikor előfordulhatnak egy választási törvényben. Nyilván, ha több ajánló ajánl egy jelöltet, akkor az nagyobb támogatottságot jelent, és ezek a számok még mindig rendkívül alacsonyak. Tehát, ha valaki szeretne elindulni, arra megvan a lehetősége. A képviselői helyek száma az előző választás idején, 2006-ban 29 138 volt, most 20 514 képviselői hely van. Mindössze 30 százalékos a csökkenés. A jelöltek száma négy évvel ezelőtt 83 400 volt, most 66 300, tehát 25 százalékkal csökkent mindössze a jelöltek száma. Ez is azt mutatja, hogy nagyon sok jelöltnek volt lehetősége arra, hogy elinduljon. Ön súlyos szavakat használ, pedig most került be az Országgyűlésbe. De érzékelnie kellene azt a különbséget állampolgárként, ami az elmúlt 20 évben az ön életében is tapasztalható volt, mondjuk, a demokráciadeficit kapcsán ebben az országban, és most, amikor valóban olyan törvényeket hozott az újonnan megalakult Országgyűlés, amelyek történelmi léptékkel is egészen rendkívülinek mondhatók.
Az LMP indulásával kapcsolatban: ha az LMP adataiból indulunk ki, akkor 4-5 százalékon mérhető a támogatottsága ennek a politikai szerveződésnek, és ehhez képest főpolgármester-jelöltet is tudtak állítani. Összesen 1189 jelöltjük verseng, és 26 polgármesterjelöltjük is van. Nem tudom, hogy kinek vagy miért, vagy hogyan csorbulhatott volna az indulási joga. Arról pedig tájékoztatom, hogy az MSZP nem nagy párt, kis párt, és a törvény ugyanúgy vonatkozik erre a politikai erőre is, mint bármelyik másikra.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés