KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt nyolc év teljesítése után, a 2009. év teljesítése után és a mai teljesítmény után nem gondolom azt, hogy a szocialista képviselőinknek ehhez akármilyen teljesítményt kellett nyújtani - vastag arcbőr kellett.

(17.40)

Valószínűleg ez úgy sikerült, hogy Veres János táskájának a vízibivaly-bőre ugrott fel az arcukra. Azért azt le kell szögezni, hogy önöknek sikerült több mint 5 millió embert nyomorba dönteni ma Magyarországon, hogy azért óriási hitelt vettek föl, igaz? Ha egy magyar család, akár Angyalföldön vagy bárhol fölvesz hitelt, mert bajba kerül, és így költi el, ahogy ezt önök költötték el, akkor az biztosan tönkremegy. Önök, kedves képviselőtársaim, szocialista képviselőtársaim, különösen Göndör elvtárs, ezt a pénzt részben kitalicskázták, nagyrészt, fele részben kitalicskázták, másik fele részben pedig elherdálták. Engem igazol ugyanis a Hunvald elvtárs esete, a többi szocialista képviselő esete a magyar igazságszolgáltatással, úgyhogy erről ennyit.

Önök megtaposták a kisembereket Magyarországon, a nyugdíjasokat, a gyerekeiket nevelő családokat, megtaposták a fogyatékkal élőket, és lehetne még sorolni. Önök tehát ne várják el tőlünk az ilyen népítélet után, ami volt április 11-én, ne várják el tőlünk, hogy szobrot emeljünk önöknek a Kossuth tér közepén.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz, KDNP, Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu