RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A 2009. évi költségvetési tervezést és végrehajtást a következetlenség és a téves lépések sokasága jellemezte. A 2006 óta folyamatos költségkivonás 2009-ben tetőződött, eddig még nem tapasztalható hiánnyal zárt a szociális és munkaügy is.

Ahogy már a költségvetés tervezése során a Fidesz-KDNP-frakció előre jelezte, a 2009. évi költségvetés a teljes szociális finanszírozást lehetetlen helyzetbe hozza. Az előző Gyurcsány-Bajnai-kormány sokszor egymásnak is ellentmondó intézkedései a szociális, munkaügyi és családügyi ágazatot sem kímélték. Stratégiájuk kizárólag a megszorítások oldaláról közelítette meg a költségvetés tervezését, a középosztály, a családok, a szociálisan segítségre szorulók, az egész magyar lakosság kárára.

Tisztelt Országgyűlés! A Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezeti áttekintése alapján a minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal közötti tárgyi eszközök átadás-átvétele 2009. december 31-ig sem történt meg teljeskörűen. Az ÁSZ-jelentés megállapítja, hogy számos esetben a minisztérium alapfeladataira külsős megbízási szerződéseket kötöttek, jogszabályellenesen. A jelentés kiemeli, hogy több esetben a megbízási szerződést csak a munka megkezdése után, utólag kötötték meg. Míg a 2008. évben a költségvetési törvény 28 jogcímen közel 149 000 millió forintot rendelt a minisztériumhoz, addig 2009-ben ugyan 30 jogcímen, de már csak 7 millióval kevesebbet, közel 142 000 millió forintot.

2009-ben tovább folytatódott a fejezeten belül a szociális ellátórendszer alap- és szakszolgáltatásaira biztosított összegek csökkentése, jellemzően a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladataira majdnem 1 milliárd forinttal kevesebb jutott, mint az előző esztendőben. A "szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások" alcímen az eredeti előirányzathoz képest is csökkent a módosított előirányzat, de közel 500 millió forinttal kevesebb, mint az előző évi előirányzat. Jellemző módon a jelentés kitér arra, hogy a tárca nem a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló rendeletnek megfelelő időpontra kötötte meg a támogatási szerződéseket például a Magyarországi Cigányokért Közalapítvánnyal, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvánnyal, a Máltai Szeretetszolgálattal és a fogyatékosszervezetek közül kettővel.

Jellemző módon a lakossági energiaköltségekhez biztosított, előző évi maradvány - amelyre korábban kötelezettséget vállaltak - teljesítéséről nem rendelkeztek dokumentációval. Ez közel 14 milliárd forint.

Az ÁSZ jelentésében javasolta, hogy a támogatások elszámoltatására vonatkozó belső szabályozás teljes körű betartását és betartatását teljesítse. Ugyanebben a javaslatban arra kötelezte az ÁSZ a minisztériumot, hogy az azokról a pénzekről való elszámolásról, amelyekre kötelezettséget vállaltak, pontos dokumentáció készüljön.

A házi segítségnyújtás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás rendszerében a szociális célú humán szolgáltatásokból a normatív támogatás 500 millió forintját csoportosították át. Ebből az 500 millió forintból mindössze 200 millió forintot folyósítottak. A segítségnyújtásban, tehát a nappali ellátásban részt vevő szolgáltatók szerződési anomáliáira vonatkozva 300 millió forintot visszatartott a tárca.

A tárca fejezetében a 20. költségvetési cím alatt a családi pótlék előirányzata és a teljesítés között több mint 7 milliárd forint a differencia, ami annyit jelent, hogy ennyivel kevesebbet kellett családi pótlékra kifizetni. Az anyasági támogatásra az Államkincstár által teljesített kiutalások alapján több mint 1 milliárd forinttal kevesebbet fizetett ki a költségvetés. A gyermeknevelési támogatás, főállású anyaság előirányzata több mint 2 milliárd forinttal több volt, mint a tényleges teljesítés, így a főállású anyaságra kevesebb pénzt kellett biztosítani. Jellemző módon a "gyermekvédelmi pénzbeli támogatások" alcímet alultervezték, így itt közel 10 százalékkal magasabb volt a tényleges teljesítés az előirányzathoz képest.

Az életkezdési támogatás, amelyet a megszületett gyermekek részére nyitott számlákon kell teljesíteni, alultervezett volt, mert teljesülése közel 500 millió forinttal magasabb volt, mint az előirányzat. A túllépés oka az ÁSZ-jelentés szerint az ötéves állampapír kamatával megegyező kamat jóváírásából keletkezett.

A 2009. évi költségvetés benyújtását követően a családi támogatásokra fordítható kiadások összege több mint 60 milliárd forinttal volt kevesebb a visszavont kormányzati javaslatban szereplőnél. Az akkori pénzügyminiszter zsonglőrködésére jellemző, hogy az előirányzat csökkentését az infláció mértékével megegyező növekedésére fogta, és azzal magyarázta, hogy a törvényben meghatározott mértékű családi pótlék emelésére csak 2009. szeptember 1-jétől kerülhetett volna sor. Ez a 60,2 milliárdos megtakarítás valójában azért sem teljesült, illetve lett lényegesen több, mert 2009 szeptemberétől sem hajtották végre a családi pótlék emelését.

Továbbá, ugyancsak a családtámogatások fejezetében a gyermekgondozási díj részleges megtérítésére 45 milliárd forint szerepelt a visszavont javaslatban, míg a benyújtott törvényjavaslatban még az E-Alapnál jelent meg a gyed teljes körű fedezete. Nyilván itt a pénzügyminiszter az egészségbiztosítási lobbi nyomásának engedett, és így került 45 milliárd forint a fejezethez. Ez a zsonglőrködés azt eredményezte, hogy az ÁSZ ellenőrzése során az új törvényjavaslatban szereplő előirányzatok megalapozottságáról már nem tudott véleményt formálni, mert nem álltak rendelkezésre kialakításuk dokumentumai.

Az "egyéb szociális ellátások és költségtérítések" cím alatt szereplő, jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások, valamint a különféle jogcímen adott térítések alulteljesítése abból következik, hogy az ellátásban részesülők tényleges száma alacsonyabb volt, mint amit a törvényjavaslatban terveztek.

Az Állami Számvevőszék pontosan kimutatta, hogy 2008 októberében a Pénzügyminisztérium által benyújtott módosító javaslat az "egyéb szociális ellátások és költségtérítések" címnél 6,1 milliárd forinttal csökkentette az eredeti előirányzatot, amely olyan mértékű cinizmusra vall, ami eddig nem fordult elő. Hiszen a megváltozott munkaképességűek járadékát 2,8 milliárddal, a fogyatékossági támogatást és a vakok személyi járadékát 1,2 milliárddal, valamint a politikai rehabilitációt és más nyugdíj-kiegészítéseket 800 millió forinttal csökkentette. A kapkodást, a meggondolatlan módosítások világát jelzi, hogy a csökkentést alátámasztó dokumentáció itt sem állt az Állami Számvevőszék rendelkezésére.

Több tárca, így az SZMM egyes fejezeteinek esetében előfordultak az előirányzatok céljaitól eltérő kifizetések is, sőt olyan is előfordult, hogy nem lehetett megállapítani a cél szerinti felhasználást. Például a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségvetési törvényi sorában szereplő 622 millió forint állt rendelkezésre a roma tanulók 2009. évi tanulmányi ösztöndíj-pályázatára. A közkeletű néven ismert MACIKA a működési költségeinek fedezetére nyújtott költségvetési támogatás kifizetéséhez 17 millió forint összegben vállalkozási számlákat bocsátott ki, de az ezek összegének alátámasztását szolgáló költségkimutatást az ÁSZ-ellenőrök részére nem tudták átadni, így nem volt ellenőrizhető a cél szerinti felhasználás.

A tárca a támogatási rendszeren belül a magyar tanya- és falugondnoki szolgálat részére biztosított működési támogatás szabálytalan elszámolása miatt a támogatás teljes összegét, azaz több mint 23 millió forintot nem fizetett ki, illetve felmondta a szerződést.

Különösen szembetűnő, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatásokat jelentősen alultervezték, így a 2009. évi módosított előirányzatot több mint 4 milliárd forinttal kellett kiegészíteni, ugyanakkor a szociális intézményi foglalkoztatás megemelt módosított előirányzata is kevés volt a tényleges teljesüléshez képest a szociális intézményi foglalkoztatás normatív támogatása esetén.

A szocialista kormányok előszeretettel beszélnek a kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatokra biztosított költségvetési összegek fontosságáról. A zárszámadási törvény idevonatkozó adata azonban azt bizonyítja, hogy a módosított előirányzat 1,3 milliárdjából mindössze 61 százalékot, azaz 785 millió forintot használtak fel a prevencióra.

(17.20)

Az otthonteremtési támogatás, amely a gyermekotthonból, a nevelőszülői ellátásból nagykorúvá váló fiatalok lakhatási feltételeinek vagy lakáshoz jutásának támogatására szolgál, ugyancsak felültervezett volt, és annak felhasználása alig haladta meg az előirányzat 78 százalékát. 2009-ben 495 millió forint maradvány keletkezett, amelyet a tárca elvonásra ajánlott fel.

A gyermektartásdíj-megelőlegezés egy olyan gyermekvédelmi jogintézmény, amely a gyermekeiket egyedül nevelő szülők gyermeknevelési feltételeinek javítását szolgálja. Erre az előirányzott 1,6 milliárd forintból csak 1 milliárd 352 millió forint került felhasználásra, így 2009-ben 261 millió forint maradvány keletkezett, amelyet a tárca elvonásra javasolt.

A szociális célú humán szolgáltatások normatív állami támogatása az egyházi és más, nem állami fenntartású intézmények működési kiadásainak támogatására szolgál. A normatív állami támogatás 2009. évi tényleges felhasználása közel 5 milliárd forinttal több volt, mint amit a módosított előirányzat tartalmazott. Így is elmondhatjuk, hogy az elmúlt öt évben több olyan támogatás jelentős csökkentését hajtották végre, amelyek nominálisan is és reálértékben az ellehetetlenülés szélére sodorták az intézményi szolgáltatókat. Például az emelt szintű szolgáltatást biztosító intézmények normatív támogatását öt év alatt közel 60 százalékkal csökkentették, így a fenntartó önkormányzatoknak vagy egyházi intézményeknek kellett a működtetéshez többlettámogatást biztosítani a szolgáltatáshoz.

A 2009. évi zárszámadásból kiderül, hogy az ifjúságpolitikai feladatok már említett támogatásának előirányzatából működési célú kiadásokra alig az összeg felét biztosították.

A "romatelepeken élő" integrációs programra majdnem másfél milliárd forintot irányoztak elő a kiadási irányzatban, és ennek egyharmadát sem használták fel. Ugyanez mondható el a "roma integráció évtizede" program végrehajtásáról; működési célú támogatásként közel 180 milliót hagytak jóvá a költségvetési törvényben, a zárszámadási törvény számadatai szerint pedig mindössze 104 millió forintot használtak fel. A nemzeti civil alapprogram, NCA átfogó szociális programjaira 8,3 milliárd forint állt rendelkezésre, amely összegből a működési célú támogatás mindössze 5,6 milliárd forintot tett ki.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a diagnózis. És végül, bár Latorcai János KDNP-s képviselőtársam már említette, de szeretném még egyszer hangsúlyozni azt a tragikus tényt, hogy a szocialista kormányok természetesen nemhogy csökkentették, hanem még növelték is a terhességmegszakításra fordított működési célú támogatásokat. 2008-ban másfél milliárd forintot fordítottak erre a célra, 2009-ben 1,6 milliárd forintot.

A tudatos családellenes politika mintapéldája ugyanakkor, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2009-ben egyetlen fillér működési célú támogatást nem kapott a költségvetésből.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bízva a mögöttünk lévő szélhámos és romboló gazdasági stratégiák végleges lezárásában is, a törvény értelmében mégis elfogadásra javaslom a zárszámadást. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu