DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Iváncsik úr megihletett engem, eszem ágában nem volt hozzászólni, de nem tudok parancsolni a véremnek, hogy valamilyen módon ne reagáljak.
Azt hiszem, mindannyian, mi, országgyűlési képviselők is jobban jártunk volna és Magyarország is, ha a jó nevű rokonához hasonlóan inkább a kézilabdát választja, és nem a politikai pályát.
Azt szeretném megkérdezni, tisztelt képviselőtársam, nagy tisztelettel: amit ön elmondott, azt melyik pizsamában álmodta? Ugyanis az önök politikájának, az önök honvédelmi politikájának köszönhetően úgy néz ki az ország és a magyar honvédelem, mint a búzatábla sáskajárás után. A Magyar Honvédség a jelen állapotában egészen egyszerűen képtelen az alkotmányos kötelezettségének eleget tenni. Nem tudom, ön volt-e katona? Én voltam, 2003 márciusában még bevonultam, a személyi érdekű szolgálatfelosztásról önként lemondva.
(19.00)
Olyan technikai felszereltség mellett kellett dolgoznunk, hogy a birtokomban lévő AMD-65/5-ös gépkarabély ugyan az enyém még pontosan célzott, de ketten voltunk szükségesek, két ember kellett ahhoz, hogy a válltámaszt kihúzzuk. Ezer forintot nem ért! Én tartottam, a bajtársam pedig kiakasztotta a válltámaszt. A kiképzők általános véleménye szerint a Magyar Honvédség már akkor olyan állapotban volt - aztán azóta rosszabb lett -, hogy bármelyik háborús helyzetben kimehetnének a katonáink döntő többségében az "Itt a túsz" feliratú pólóban.
És higgye el nekem, hogy ez nem a katonák ellen irányul, hiszen a katonák tehetnek a legkevésbé arról, hogy önök ezt a szakterületet is teljesen tönkretették. Igaz, hogy a végén már próbálták valamilyen módon helyre tenni, de az, hogy bárki a siker reménye nélkül támadhatna meg minket, az természetesen a valótlanság minősített esete, és úgy gondolom, hogy önnek alaposabban meg kellene válogatni a szavait és gondolatait, tehát legalább most, a méretes bukásuk után ne kábítsanak minket.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés