DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Közvélemény! Tisztelt Választópolgárok! Nagyon fontos ügyben emelkedek most szólásra. Egy olyan ügyben, amelyben, úgy érzem, szembe kell néznünk a valósággal. Ott ülök képviselőtársaimmal a 2006. őszi vérengzéseket, megtorlásokat kivizsgáló vizsgálóbizottságban, és napnál világosabban kiderült mára, hogy a bírói, ügyészi kar megengedhetetlen módon szegte meg esküjét a megtorló eljárásokban, a futószalagszerű előzetes letartóztatások során. 150 fiatal életét roppantották ketté mindenfajta vonatkozó szakmai szabályok megsértésével és azzal, hogy bevágták őket előzetesbe, vagy pedig a statáriális eljárásokban olyan letöltendő börtönbüntetéseket szabtak ki, amit semmilyen józan irányadó bírói gyakorlat és vonatkozó jogszabály nem igazolt.

Az előző nyolc évben sorozatosan, tömegesen figyelhettük meg azt, hogy hazafiak ellen, elkötelezett magyar emberek ellen olyan megtorló eljárások folytak ügyészi, bírói segédlettel, amelynek nyomán számos ember nagyon súlyos joghátrányokat szenvedett. Ezt egyébként annak idején már a Civil Jogász Bizottság jelentése is kimondta, a Nemzeti Jogvédő Szolgálatunk is több száz ilyen panasszal szembesült. Ehhez képest még most, az albizottsági meghallgatásunkon is a vezető ügyészek cinikus módon fedezik ezeket a cselekedeteket. A katonai ügyészek azt mondják, hogy az előállítottak falhoz állítása a bv börtönudvarán nem valósít meg kínzást, miközben mindannyian jól tudjuk, hogy ez annak minősül. És váderedményességi mutatóik szerint 7 százalékos volt az ügyészek indítványainak eredményessége az előzetesbe helyezésekkor.

Úgy gondolom, hogy egy jogállami fordulat, ami valójában nagyon kellene az embereknek, elképzelhetetlen anélkül, hogy a kormány és a kormánytöbbség ne nyúljon ehhez a kérdéshez, és a jogalkotásban vagy bármilyen más módon ne követelje meg azt, hogy a pártállamban vezető beosztást betöltő, pártutasítást végrehajtó ügyészek, bírák, illetve a megtorló, a jogállamiságot megcsúfoló eljárásokban részt vevő bírák, ügyészek távozzanak a helyükről. Mert ha így marad, akkor a valódi elszámoltatásnak semmilyen garanciája nem lesz. (Taps Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu