DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Ennél sokkal többet tud tenni a kormány. Hiszen javaslatokat tudna tenni arra, hogy oly módon változtassák meg a bírósági igazgatási rendszert, hogy valóban olyan ellenőrző szerv működjön, ahol a megyei bírák nem magukat ellenőrzik. Lényegében Fleck Zoltántól kezdve Hack Péteren át sok mindenki egyetért abban, nem csak a nemzeti jogvédők, és nem csak a Jobbik mondja azt, hogy ez a rendszer tarthatatlan. Az emberek tömegesen fejezik ki tiltakozásukat, a morvaikrisztina.hu honlapon több ezer aláírás érkezett már azon petícióhoz, amely ezt kívánja, hogy a pártállami bírók és igenis azok a bírák, akiknek kezéhez vér tapad, közvetetten is és átvitt értelemben is, nem maradhatnak a helyükön.

Igenis jogszabályi kezdeményezésünk volt nekünk is arra, éppen a mai napon utasította el a kormánytöbbség azt, hogy alkotmánymódosítással a pártállamban vezető ügyészi, bírói tisztséget betöltő személyek ne maradhassanak a helyükön. Ebből az is fakadna nyilván, hogy azt a rendszert, ami most fennáll, azaz azt, hogy a bírók a jogszabályoktól függetlennek érzik magukat, megszüntethessük. Végül, de nem utolsósorban, valóban, milyen bíráskodás várható ezektől a bíróktól, akik adott esetben Gyurcsány Ferenc és társai ügyében fognak eljárni, bár sajnálatos módon azt a javaslatomat sem támogatta a kormánytöbbség, hogy azért legyen megbüntethető Gyurcsány Ferenc, mert a parlamenti vizsgálóbizottság előtt nem jelent meg. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu