DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Figyelemmel hallgattam Iváncsik Imre képviselőtársam szavait. Remélem, hogy nem az elvesztett polgármesteri választás sokkhatása alatt tette ezt a nyilatkozatát, bár Szolnokon biztos sokan örülnek, hogy nem úgy alakult az eredmény, hogy ő lett a polgármester. Mindenesetre számomra megdöbbentő, hogy még azt az arcátlanságot meg meri engedni magának a Gyurcsány-Bajnai időszak felelős vezető politikusa, hogy azt kérje számon rajtunk, nemzeti érdekekért küzdő képviselőkön, hogy mi a honvédelem fejlesztésén azért szeretnénk dolgozni, hogy határainkat meg tudjuk védeni, és nemzettársainkat védjük meg.
Ön, úgy látom, a francia becsületrend tisztje a saját honlapjának adata szerint. Hát kérdezzen már meg egy franciát, hogy a franciák miért tartják fönn a hadseregüket, és milyen érdekekre használják! Nem hiszem, hogy Bantusztán kormányának megsegítésére használják, legfeljebb csak akkor, ha ott a francia érdekeket relevánsnak érzik.
(18.50)
Tehát úgy gondolom, az a szakpolitikusi szemlélet, ami itt elhangzott, tökéletesen bemutatja, hogyan lehet álcázni a nemzeti érdekek feladását a szakmaiság álarca alatt. Úgy látszik, történelemből egy kicsit még kellene Iváncsik képviselőtársamnak fejlődnie, hiszen - idézőjelben - ez a "szakmaiság" volt az, ami oda juttatta a Magyar Királyi Honvédséget 1918 őszén, hogy hazajöttek a katonáink, megvédték az országot, nem volt idegen katona a trianoni békeszerződés tárgyalásának megkezdésekor, és igenis, letetették a fegyvert a katonáinkkal, jórészt bolsevik agitátorok közreműködésére, és ezt követően védtelenül maradtak területeink, megszállták Erdélyt, ott kegyetlenkedtek a románok, megszállták a Felvidéket a csehszlovák hadsereg tagjai, a Délvidéket, egészen bejöttek Pécsig, és bizony, hogyha nem lett volna az, hogy a magyar katonák, a Székely Légió vagy pedig a derék, tisztességes katonák nem védik meg az országot, és nem szerzik vissza a hatalmat (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.),akkor bizonyodajutottunk volna, hogy a teljes megsemmisülés állapotába kerülünk.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés