DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kicsit zavarba hozott, amikor azt mondta, hogy kizárólag és csakis az egyetlen beadott módosító indítványhoz szabad hozzászólnom és az ezzel kapcsolatban kialakított álláspontomról beszélni, mert az az igazság, hogy ezt az álláspontomat még nem tudtam igazából lezárni magamban, mert lelkiismereti oldalról maximálisan egyet lehet érteni az ajánlás tartalmával, ugyanakkor a dolog számszaki-jogszerűségi oldalát tekintve nem vagyok még teljesen meggyőződve, hogy mindenben alátámasztott.

Ugyanakkor szeretnék a részletes vitában arról is szólni, amiről még szintén nem szólhatok, hogy a mai gazdasági bizottsági ülésen benyújtásra került még egy módosító indítvány, amely szintén olyan tartalmú: megnöveli az egészségügyi kassza tartalékát mintegy 30 milliárd forinttal. A Házszabály szerint erről se szólhatnék, de igazából támogatásról biztosítható ez a módosítás is.

Amiről még szintén a Házszabály szélén szeretnék szólni, kihasználva, hogy elnök úr mással van elfoglalva, és nem szól rám...

Forrás: parlament.hu