DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Ez minőségileg más válasz volt, mint amit korábban kapni szoktam. Az a helyzet, hogy arra viszont nagy szükségünk lenne, hogy a 150 mentőautó közbeszerzési eljárása villámgyorsan induljon meg, hiszen ismerjük ezt az egész folyamatot, ez jó néhány hónapot igénybe vesz. Úgyhogy azt várom és azt szeretném, hogy ne kényszerüljünk olyan megoldásokra, mint például az autók bérbevétele, hanem bizony sikerüljön beszerezni ezeket. Tehát az szükséges, hogy induljon el a közbeszerzési eljárás. Ez az egyik.

Nagyon fontos, hogy a mentésben lévő autókról van szó, nem a betegszállításról, és emellett még az is nagyon lényeges, hogy amúgy a jogszabály is azt mondja, hogy a tíz évnél öregebb mentőautó nem használható a mentésben. Tehát van egy jogszabályi szorításunk is.

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu