DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Ha tehát jól értem Lázár frakcióvezető urat, akkor itt arról van szó, hogy a törvényjavaslat mögött piacvédő szándékok húzódnak meg. Ha eltöröljük a közbeszerzési törvénynek ezt a passzusát, akkor a kiíró önkormányzatoknak, minisztériumoknak nagyobb mozgásterük van hazai ügyvédi irodákat választani. Ha ez így lenne, ha igaz lenne ez az okfejtés, akkor én most rögtön megszavaznám ezt a törvényt. Nyilvánvalóan nem igaz. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Később lesz!)

Akkor, amikor a bírálati szempontokat kialakítja egy kiíró, van lehetőség érvényesíteni azokat a szempontokat, amelyekre Lázár frakcióvezető úr utal. Erre a hatályos közbeszerzési törvény lehetőséget ad. Ezért nem a közbeszerzési törvény alól kéne kivenni, hanem olyan közbeszerzési politikát kell folytatniuk a különböző állami, önkormányzati szerveknek, ami legalábbis nem lehetetleníti el a hazai ügyvédi irodák pozícióját.

A másik: mi azt javasolnánk ellenzéki oldalról, hogy egyetlen ügyvédi irodára méretezzék ilyenkor - egy bizalmi irodára - a pályázatot. Abszolút félreértés van közöttünk. Az a vita szerintem Lázár képviselőtársam és köztem, hogy én azt vitatom, hogy akkor, amikor valaki egy város vagy egy minisztérium nevében ír ki pályázatot vagy bízna meg egy ügyvédi irodát, akkor nem ugyanaz a szubjektív értékelés zajlik le vagy kéne hogy végbemenjen a fejében, mint amikor a saját magánügyében választ ügyvédi irodát.

(20.40)

Ezeknek a szempontoknak transzparenseknek kell lenni, bármekkora felhatalmazást is kapott egy kormány vagy egy polgármester. És ha valamit meg én szeretnék visszautasítani az ügyvédkollégák nevében, az az indokolásnak az a passzusa, amely az ügyvédi titoktartásra vonatkozik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy ügyvéd - akárki akármilyen ügyre kérje meg - felesküdött, és a titoktartás mindenképpen köti.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu