GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Látszólag egy nagyon kis terjedelmű törvényjavaslat van előttünk, de a veszélyessége ennél sokkal több. Az előterjesztők általános indoklására visszahivatkozva - amit Papcsák képviselő úr mondott el -: valóban igaz. Szeretném a patkóban ülő képviselőket megkímélni attól, hogy hosszasan és részletesen térjek vissza arra a vitára, amit 2008-ban lefolytattunk, hogy a jogszolgáltatás miért és hogyan kerülhetett be a közbeszerzési törvény hatálya alá.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy önök tudatosan és szándékosan mondják azt, mintha az ügyvédi tevékenység és a jogszolgáltatás közé egyenlőségjelet lehetne tenni. Tudom, hogy önök is tudják, hogy ez nem igaz. Tehát nem csak így lehet ezt megtenni.

A másik: nem is értem, hogy jogot végzett képviselőtársaimnak miként kerülhette el a figyelmét, hogy a 2008 előtt hatályban lévő közbeszerzési törvény 153. §-a pont erre a jogi tevékenységre adott mentességet, és ez a mentesség ütközött. Ezért volt igaz, amikor önök a hosszú távú múltra tekintenek vissza: a 2004/18-as európai közösségi irányelv II/B. melléklete mondja meg azt taxatíve, hogy mi minősül jogszolgáltatásnak, s ezt kötelező irányelvként mondja ki, ha pedig így van, akkor ez minden országra alkalmazandó, vagy mondjuk azt, hogy az implementálása elvárható és kötelező, és kimondja, hogy ezekre a szolgáltatásokra közbeszerzési eljárást kell alkalmazni. Én magam nem vagyok jogot végzett ember, de azt gondolom, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadnánk, az azt jelentené, hogy bárki megtámadhat minden ilyen döntést, jogorvoslatot kereshet, és mehet a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, majd azt követően - nem akarok vizionálni - még az Európai Bizottság rosszallását is nagy valószínűséggel kivívnánk.

Ahogy mondtam, nem akarom túl hosszan nyújtani a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha veszik maguknak a fáradságot, és tényleg megnézik ezt az uniós irányelvet: ott mindazok a tételek, amelyek ma a közbeszerzési törvény 4. számú mellékletében szerepelnek, fel vannak sorolva. Szó szerint idézem: azt mondja, hogy az ajánlatkérő minden egyes jogi tevékenységet ezek valamelyikébe be kell hogy soroljon, ha tételesen nem találja meg, akkor hozzá egy közel esőt. Tehát nem felel meg a valóságnak az, amikor azt állítják, hogy nincs semminemű jogharmonizációs kötelezettségünk, mert a jogi tevékenységgel kapcsolatban igenis van.

Nekem ezért az a rossz érzésem van, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt most mi, illetve nem mi, hanem az előterjesztők és a kormánypárti többség arra készül, hogy az átláthatóságot, a verseny tisztaságát - hadd mondjam így - lábbal taposnák. Biztos, hogy vannak itt a teremben sokan, akik tudnának példát hozni, hogy 2009 előtt - mivel ez a törvény csak akkor lépett hatályba - hány jogi és egyéb átvilágításra került sor hatalmas pénzekért. Hargitai képviselő úr a közpénzzel való gazdálkodásról beszélt. Igen, az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy ajánlatot kell kérni még arra a változatra is, amit fideszes képviselőtársam mondott, mert a hosszú távú jogi képviseletnél ezt lehet kérni. Nemcsak ügyenként lehet, hanem tartósan hosszan is. Nem akarom megint azt magyarázgatni, hogy a közbeszerzési törvény ismeri az összeszámítás kötelmét, egészen odáig, hogy mi az az összeghatár, amit figyelembe kell venni.

Félek attól, hogy itt tudatosan történik zöldpálya nyitása néhány kiválasztott ügyvédi irodának. Azt meg - ne haragudjanak - egyenesen sértőnek tartom, ami a részletes indoklásban van, hogy azért, mert a köztisztviselői karban nincs megfelelő képzettség, azt majd ezektől az ügyvédi irodáktól veszik igénybe. Azt állítom, itt pályát készítenek elő arra, hogy a közös adóforintjaink néhány, valamilyen furcsa módon kiválasztott ügyvédi iroda zsebébe vándoroljanak.

Hargitai képviselő úr azt mondta, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De miért nem váltotta be? Azért, mert pályázatot kellett kiírni, és nem mindig az nyert, akire éppen gondoltak, vagy aki szeretett volna kiváltságos helyzetbe kerülni a törvény erejénél fogva?

Tisztelettel kérem az előterjesztőket, hogy vonják vissza ezt a javaslatot. A Ház egyszerűen ne vállalja be azt, hogy egy törvényt alkotunk azért, hogy néhány ügyvédi iroda kiváltságos helyzetbe kerüljön, mert ez erről szól.

(19.40)

Számomra ezért volt megdöbbentő, hogy ezt a munkát és ennek az előterjesztését Papcsák képviselő úr vállalta fel, aki egyébként a kormánynak ezen a területen segítséget nyújt, de képviselői minőségben, tehát nem ügyvédi munkaként.

Képviselőtársaim, azt gondolom, az önök előtt is ismert, hogy az Európai Közösségben, ahol mi is tagok vagyunk, az irányelvek implementálása elvárt. Ez megtörtént azzal, hogy 2009-ben ez a törvény hatályba lépett, és egy nemzeti jogszabály - akár kivétel, akár nem - nem lehet ellentétes a közösségi joggal. Az irányelv nem ad felhatalmazást - én azt kérem, hogy olvassák el figyelmesen és részletesen - arra, hogy külön eljárást alkalmazzon valaki, és nem tesz különbséget az ügyvéd vagy valaki más által nyújtott jogszolgáltatás között. Tehát az irányelv-magyarázatban még erre is kitérnek, hogy az ügyvéd nem kerülhet kiváltságos helyzetbe más jogszolgáltatóval szemben.

Tehát azt gondolom, hogy igenis indokolt, hogy ezen a területen; arról nem beszélve, hogy az általános indoklásban adózás, egészségügy, oktatás, közigazgatás, sok minden más szerepel. Tehát kérem önöket, vonják vissza, vagy kérem a tisztelt Házat, hogy ne fogadja el ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu