GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik kvázi kisebbségi véleményként fogalmazta meg az erős ellenérzéseit ezekkel a határozati beterjesztésekkel szemben, hiszen mi többször hangot adtunk annak az ellenérzésünknek, ami a NATO katonai szerepvállalásban való részvételt illeti. Mint tudjuk, ezeknek a javaslatoknak a lényege a katonai misszióban való részvételnek és a létszámnak a fokozása, a mandátum meghosszabbítása.

(18.00)

A Jobbik a határozott álláspontját több fórumon is megfogalmazta, többek között a Honvédelmi Minisztériumban is, amikor tájékoztatást kaptunk Simicskó államtitkár úrtól, amikor Hende miniszter úr Afganisztánba látogatott; több sajtótájékoztatóban is megfogalmaztuk az ellenérzésünket, és a Jobbik programjából is egyenesen következik az, hogy miért nem tudjuk a nevünket adni egy ilyen szerepvállaláshoz. Döbbenettel konstatáltam, hogy a Fidesz és az MSZP között egységfront jött létre ebben a kérdésben, az LMP pedig egy nagyon érdekes álláspontot fogalmazott meg. Az öltözködési stílus után a hippikorszak egy újabb mozzanatát hozta be, amikor - ha jól emlékszem - egy agresszivitás elleni vagy erőszakellenes platformot alakított meg akkor, amikor az Afganisztánból érkező szomorú és tragikus hírek elértek Magyarországra.

Az a kormányzati propaganda, amelyik a jelenlegi beterjesztésekben is próbálja úgy bemutatni ezt a szerepvállalást, miszerint mi itt nem harcoló alakulatként, hanem kvázi humanitárius, újjáépítési, kiképzésre specializálódó, sőt tanácsadási munkákra és békefenntartásra jelentkeznénk Afganisztánban, az egészen megdöbbentő és cinikus, hiszen jól tudjuk, hogy minden ilyenfajta szerepvállalás a harcoló alakulatok hátországát és infrastruktúráját biztosítja. Naiv az az elképzelés, hogy az afgánok és a tálibok majd megkülönböztetik a katonákat aszerint, hogy melyik építi a katonai táborba vezető utat, és melyik az, amelyik aktívan szerepet vállal a közelharcokban. Ne szépítsük, hatvanöt év után újra hadviselő fél lettünk Afganisztánban, a Hindukus lábainál, minden bizonnyal a magyar érdekek és a hon védelmének a jegyében.

Cinikus az előterjesztés szövege is. Van benne egy olyan mondat, nekem ez tetszett a legjobban, hogy az ilyen jellegű feladatrendszer - itt a különböző vállalásokról van szó - műveleti területen történő végrehajtása olyan, a hazai katonai képességek fejlesztéséhez elengedhetetlen tapasztalatok forrása, amely más módon nem biztosítható. Ez számomra a minél rosszabb, annál jobb. Ha a katonákat elküldjük a pokol fenekére, akkor valószínűleg az a legjobb, hiszen ott szerzik a legtöbb tapasztalatot.

Az elmúlt időszak hírei kapcsán el kellene gondolkodnunk ennek a stratégiának az újragondolásán, a kabát újragombolásán, hiszen a hazai és a nemzetközi sajtó szinte napi szinten van tele az Afganisztánból érkező rossz és aggasztó hírekkel. Baglán tartományban pedig különösen aggasztó az események sorozata, itt állomásoznak a magyar katonák, a Poli Kumri-i táborban. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy azt a két magyar katonát, aki a nyáron lelte halálát Afganisztánban, a magyar tábortól 15-20 kilométerre érte a támadás a tálibok részéről. Ha a felderítés húsz kilométerre a magyar tábortól nem tudja biztosítani a katonai konvoj védelmét, akkor nagyon komoly bajok vannak, és el kellene gondolkozni azon, hogyan tudnánk a katonáinkat mielőbb hazahozni. Az idén júliusra elérte a halottak száma a 2009. évre összesített halottak számát.

A CIA igazgatója is nagyon komoly problémákra hívja fel a figyelmet Afganisztánban. Emlékezhetünk Obama és Stanley McChrystal tábornok nagyon komoly vitájára a nyár folyamán, ami abban csúcsosodott ki, hogy Obama leváltotta Stanley McChrystalt, és Petraeus tábornokot, az Irakban dicsőségesen vigéckedő tábornokot nevezte ki az afganisztáni hadműveletek élére, és ezzel együtt a teljes vezérkart lecserélték. A 2011-es első céldátum - ami arról szólt, hogy akkor fognak a NATO csapatai kivonulni Afganisztánból - a rejtélyes jövőbe tolódott ki, 2014-re. Ezután még hallottunk egy kandahári akciótervről is, amelyik már egészen konkrét, komoly katonai harci műveletekről számol be. Nem tudjuk, hogy a magyar Honvédelmi Minisztérium egész pontosan milyen feladatot szán a kandahári akciótervben a magyar katonáknak. Tegnapi hír, hogy neves közgazdászok 6000 milliárd USA-dollárra becsülik azt az összeget, amit az Egyesült Államok költött az iraki és afganisztáni hadműveletekre együttvéve. 6000 milliárd USA-dollár! - kicsit ízlelgessük ezt a számot. A költségek növekednek, és egyre nehezebbek az afganisztáni NATO-misszió feltételei, tehát ez az arány és ez a trend valószínűleg megmarad.

Szeretném emlékeztetni önöket, hogy még Nagy Sándor is nagy ívben megkerülte Afganisztánt Szamarkandba menet, az angolok véres fejjel távoztak Afganisztánból, a szovjetek nemkülönben, tíz év után. Valószínűleg ez a sors fog várni a NATO katonai csapatokra is. Nagyon fontos lenne átértékelni - ez már több helyen elhangzott, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem elemzői is megfogalmazták már azt az igényt -, hogy ezeknek az új eseményeknek a tükrében érdemes lenne átgondolni ennek a katonai missziónak az átértékelését, hiszen már más NATO-tagok is megtették ezt. Lengyelországban Komorowski elnök - aki most már elnök, de akkor még csak jelölt volt - azzal kampányolt, hogy újra fogja gondolni a lengyel szerepvállalást Afganisztánban. Kanada is úgy döntött, hogy felülvizsgálja és keresi azt a módszert, miszerint ki lehetne vonni a katonáit Afganisztánból, nemkülönben Hollandia is.

Szeretném emlékeztetni önöket, hogy akkor, amikor Obama elnök 2009 decemberében bejelentette, hogy 30 ezer új katonát küld Afganisztánba, és elvárja, hogy a többi NATO-tagország is hasonló felajánlásokat tegyen, akkor Törökország miniszterelnöke, Erdogan egy rövid nemmel válaszolt. Mi pedig elküldtük oda Bajnai Gordon miniszterelnököt, aki egy kézfogásért cserébe egyből felajánlást tett 200 fős katonai bővítésre, létszámnövelésre, és a 2010. október 1-jén lejáró mandátumunknak a meghosszabbítására. Érthető a Bajnai-kormány álláspontja, hiszen jól tudjuk, hogy a szocialisták hogyan képviselik a nemzeti érdekeket akkor is, amikor Afganisztánról van szó. Az viszont már kevésbé érthető, hogy az Orbán-kormány - amelyik átvette a stafétát a Bajnai-kormánytól az idén tavasszal - is ugyanígy döntött. Úgy döntött, hogy felvállalja ezt a vállalást, és továbbgörgeti. Amikor Magyarország gazdasági helyzete minderre nem nyújt fedezetet, amikor a magyar gazdaság egy csődkupac, akkor nem hiszem, hogy az országnak erre van tizenvalahány milliárd forintja, hiszen a miniszter urat képviselő államtitkár úr is bevallotta, hogy a költségvetésben nincs meg a fedezete ennek a katonai szerepvállalásnak.

Ez viszont csak a kisebbik probléma. A nagyobbik probléma az, hogy a magyar nemzeti érdekeket semmilyen módon nem szolgálja a Hindukus hegység lábainál folytatott háború. Orbán Viktor dilemmája, amit itt a szeptemberi ülés folyamán felvázolt, miszerint két lehetőség van: vagy önállóan oldja meg Magyarország a honvédelmét vagy a katonai védelmét, vagy pedig egy szövetség keretében, az egy hamis dilemma, hiszen nem fekete és fehér a képlet. Nemzetközi kötelezettségekről beszélünk akkor, amikor bár léteznek ezek a nemzetközi kötelezettségek, de a NATO-szerződés szerint a tagállamok maguk választhatják meg, hogy milyen országokban és miként teljesítik ezeket. Nem kötelező, a NATO-szerződés nem mondja ki azt, hogy nekünk Afganisztánba muszáj katonákat küldeni, ha törik, ha szakad. Szó nincs erről. Miért ne lehetne az, hogy Magyarország a saját stabilitása szempontjából fontos Balkánon teljesíti ezeket a kötelezettségeket, Koszovóban vagy Bosznia-Hercegovinában? És az sem igaz, hogy - ahogy sok képviselőtársam mondja - nem lehet csak úgy kivonulni, csapot-papot ott hagyni.

(18.10)

Kérem, nem csak úgy csapot-papot otthagyunk, október 1-jével lejárt az a szerződés, amit mi aláírtunk. Magyarán, kifutott a mandátumunk, vesszük a kalapunkat, és eljövünk Afganisztánból. Nem tudom, hogy ezen mi olyan bonyolult.

A NATO 5. cikkelyére szoktak hivatkozni, a kollektív kölcsönös segítségnyújtásra, és hivatkozási alapként ott van a 2001. szeptember 11-e, amikor az egyik szövetségesünket, az Egyesült Államokat megtámadták. Kérem szépen, tudomásunk van arról külföldi forrásokból, hogy már 2001. szeptember 11-e előtt a Pentagon asztalán ott hevert az afganisztáni bevonulás és Afganisztán megtámadásának a részletesen kidolgozott terve. Tehát itt lehet hantázni, meg összevissza beszélni, de nem áll fönn a kapcsolat a szeptember 11-ei terrortámadások és az afganisztáni bevonulás között.

Demokráciaexportról beszélünk egy olyan ember személyében, mint Hamid Karzai, akinek a kormányánál korruptabbat valószínűleg az egész régióban nehéz lenne találni. Pontosan tudjuk azt, hogy milyen módon választják meg Hamid Karzait ciklusonként. Pontosan tudjuk azt, hogy Hamid Karzainak a körei milyen módon involváltak a drogkereskedelemben és a különböző korrupciós tevékenységekben Afganisztánban.

Szeretném jelezni azt is, hogy az Európai Unióra hivatkozni a külkapcsolatainkban - amint azt Martonyi János úr is megtette a Magyar Nemzet szombati számában, ahol új külpolitikai stratégiáról elmélkedett -, ez egy roppant furcsa helyzet, ugyanis az Európai Uniónak nincsen egységes közös külpolitikája. Katonai értelemben az Európai Unió egy béna kacsa, amelyik állandóan Washingtonra vár, hogy Washington mit fog lépni. Nick Whitney, az Európai Tanács brit külpolitikai elemzője egyszer elmondta, hogy igazából katonái nem azért vannak Afganisztánban, mert fontos a stabilitás az Európai Unió számára, kizárólag az Egyesült Államok és az Európai Unió speciális kapcsolata miatt van erre szükség. Ezzel a passzív szemlélettel szakítani kellene, és át kellene gondolni a katonai szerepvállalásunkat.

Most, a megszállás kilencedik évében érdemes lenne több dolgon elgondolkodni. A szovjet megszállás harmadik évében, 1983. március 21-én Reagan elnök tartott egy beszédet a Fehér Házban, amelyben a bátor afgán népről és nemzetről emlékezik meg, amelyik szembeszáll a szovjet hadsereggel. Engedjék meg, hogy idézzek egy rövid mondatot. "A bátor afgán szabadságharcosok küzdelme, amint egyszerű kézifegyverekkel szállnak szembe a legmodernebb haditechnikával, minden szabadságszerető embert jó érzéssel tölt el. A bátorságukkal példát mutatnak nekünk, azt mutatja, hogy van, amit érdemes megvédeni, amiért érdemes küzdeni a mai világban. Az afgán embereknek azt mondhatom az amerikai nép nevében, hogy csodálattal adózunk a hősiességetek előtt, és az elnyomóitok ellen folytatott rendületlen küzdelmetek előtt tisztelettel adózunk. A Nyugatnak nincsenek hódító tervei Afganisztánban. Mi nem fenyegetünk senkit, sem ott, sem máshol a világban. Mi, amerikaiak csak a békére törekszünk, és a szabadság helyreállítására, ami ezt a nemes és hősies nemzetet megilleti."

Kérem, ha ez a beszéd elhangozhatott akkor, amikor a bátor afgán nép a szovjet betolakodók ellen hirdetett szabadságharcot, akkor azt hiszem, teljesen analóg az a gondolatsor, miszerint ez a bátor afgán nép ugyanígy hadviselést hirdet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a betolakodó NATO-katonák ellen. Tehát szeretném, ha a táliboknak ez a típusú stigmatizálása befejeződne. Emlékezzünk arra, hogy a tálibok afgán emberek, akik a saját országuk védelméért ragadnak fegyvert. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ebből a háborúból nem fogunk jól kijönni (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.), vonjuk ki a katonáinkat mielőbb Afganisztánból.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu