LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Elsősorban egykori ügyvédjelölti múltam mondatja azt, hogy a leghatározottabban szeretném visszautasítani a magyar ügyvédtársadalom nevében azt a fajta rágalmazó és gyanúsító beszédsorozatot, amit önök itt elkövettek az elmúlt fél órában, azok nevében is, akikre az adófizető állampolgárok önkormányzati vagy állami gazdasági társaságok formájában a vagyonukat bízzák.
Szeretném felhívni a becses figyelmüket arra - a jogban járatos kollégáim, azt gondolom, ezt elfelejtették -, hogy akik egy szerződést aláírnak, azok a szerződés tartalmáért felelősséggel tartoznak, és ez a legfontosabb elv. Ez a közbeszerzési eljárás esetében is így van, a közbeszerzési eljáráson kívül is így van, erre nyomatékkal szeretném felhívni a figyelmüket.
Amit Kiss Sándor képviselőtársam mondott, azt nagyon helyes dolognak tartom. Tegyen az ellenzék javaslatot arra, hogy ez a módosítás hogyan teszi ellenőrizhetőbbé az ügyvédi tevékenység végrehajtását, a szerződéses kötelezettségek teljesítését. Szeretném felhívni a figyelmüket: mi semmitől sem zárkózunk el, sem az állami vagyon üzemeltetése, működtetése, sem az önkormányzati vagyon kezelése vagy bármilyen más ügyvédi megbízás esetében.
Egy dologra szeretném felhívni a figyelmüket: senki ne áltassa magát azzal, hogy amióta közbeszerzési törvény van Magyarországon, azóta nincs korrupció. Ne vicceljünk ezzel! Közbeszerzési törvény volt az elmúlt nyolc évben, 42 ügyben folyik eljárás volt szocialista korifeusok ellen, és tucatszám vannak, lassan többen, mint az önkormányzatokban és a parlamentben, tucatszám ülnek szocialista politikusok előzetesben; mindez a közbeszerzési törvény hatálya alatt történt, szeretném erre felhívni a figyelmüket.
Másrészről ragaszkodnék ahhoz, hogy igenis, az ügyvéd kiválasztása bizalmi kérdés, egy polgármester számára is bizalmi kérdés, hogy kire bízza a város ügyeinek a képviseletét, egy állami cég esetében is bizalmi kérdés. Közbeszerzés ide vagy oda, polgármester kollégáim jól teszik, ha a város ügyeit olyan ügyvédre bízzák, akiben megbíznak, aki felé fennáll a képviselő-testület és a polgármester bizalma. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés