SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid leszek, mert ellenzéki képviselőtársaim a kritikákat nagyon jól összefoglalták, különös tekintettel arra, ami a magánpénzek és a közpénzek eltérő mivoltára hívja fel a figyelmet. Én csak egy apró részlettel szeretném gazdagítani a vitát.
Még a tavaszi ciklusban ugyanis már volt egy módosító javaslat, amit kormánypárti képviselőtársaim nyújtottak be. Ennek négy pontja volt: az a), b), c) pontok rendezvényszervezői, sport- és talán turisztikai szolgáltatásokat kívántak kivonni a közbeszerzés hatálya alól, s láss csodát, negyedikként ott voltak a jogi szolgáltatások is, csakhogy az indokolásban erről elfelejtettek szólni.
Azt gondolom, ha az önök szándéka az lenne, hogy az átláthatóságot fokozzák, akkor legalább ott vehették volna a fáradságot, hogy az indokolásban ezt megemlítsék. Így sajnos okkal merül fel a gyanú, hogy valamit el kívántak rejteni, valamiről el szerették volna terelni a figyelmet. Az talán nem is véletlen, hogy akkor ez lekerült a napirendről, és most, hogy túl vagyunk a választásokon, most állnak újra elő ezzel a törvénymódosító javaslattal elő.
Én nagyon kérem önöket, vegyék komolyan ezeket a kritikákat, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim megfogalmaztak, vegyék komolyan azt, hogy önök azzal nyertek választást, hogy vissza kívánják állítani a közhatalomba vetett bizalmat, vissza kívánják állítani a felelős állami gazdálkodást és az átláthatóságot. Ez a lépés, mint számos sok más lépés, amit sajnos megtettek, nem abba az irányba mutat.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés