SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Megjegyzem, szívesebben vettem volna, ha az ön miniszterének tehetem föl ezt a kérdést, merthogy a miniszter úr a meghallgatáson a szaktárca leendő vezetőjeként mint magyar közgazdász hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelem a gazdaságpolitika egyik legfontosabb eleme és egyben lakmuszpapírja is.
Nézzük csak meg, államtitkár úr, tisztelt Ház, hogy mit mutat a mai gyakorlatban az elmúlt 100-120 nap tevékenysége! A 2010. júniusi fogyasztóvédelemi bizottsági ülésen az akkor a fogyasztóvédelemért felelős államtitkár arról tájékozatott minket, hogy az elkövetkezendő két-három hétben még biztosan nem várható változás, de azt követően tájékoztatást kaphatunk a fogyasztóvédelem területén várható változásokról, továbbá biztosította a bizottságot, hogy a normál parlamenti menetrend helyreállása a szeptemberi időszaktól várható, és megkezdődik az egyeztetés és együttműködés a civil szervezetekkel.
Aztán július 12-én önhöz, államtitkár úr, Zsigó Róbert alelnök úr interpellációját megtette, és ön azt a választ adta - idézem -: "Hasonlóképpen szükséges mindannak, amit említett képviselő úr, nevezetesen a pályázati pénzeknek a felülvizsgálata, a civil szektor ilyen jellegű támogatása. Azért hadd tegyem hozzá, a civil szektornak nem az az dolga, hogy az államtól különböző forrásokat elvegyen, és itt egy nagyon jelentős felülvizsgálatra van szükség."
Több fórumon próbáltuk önöket megszólítani a fogyasztóvédelem területén várható struktúra kialakításával, átszervezésével kapcsolatban, kezdeményeztük, hogy az átalakítás során vonják be az illetékes parlamenti bizottságot, valamint szakértőit. Sajnos, személyes megkeresésemre Bencsik államtitkár úr a mai napig nem adott semmilyen választ. Lehet, hogy már nem is Bencsik államtitkár úr a szakterületet felügyelő államtitkár? Erről a minisztérium honlapján próbáltam tájékozódni - javasolom önöknek is, hogy tegyék meg ugyanezt -, de utalást nem találtam rá, mint ahogy arra vonatkozóan sem, hogy hogyan képzeli el az Orbán-kormány a fogyasztóvédelem területének a beillesztését a gazdasági tárcához, hogy van-e egyáltalán helye a tárca struktúrájában. Sőt, továbbmegyek, a szakminisztérium honlapján fogyasztó semmilyen információt nem kap, hogy hova forduljon fogyasztóvédelmi panaszával.
Önök a kormányváltáskor kiírták az összes honlapra, hogy "Oh, my God!", most szeretném, ha a saját honlapjukra kiírnák ugyanezt a kifejezést, hogy ha a fogyasztó megtekinti a minisztérium honlapját, ez az érzése támad az önök információival kapcsolatban.
A médiából azonban több érdekes információra tettünk szert, hogy például az ellenőrzések helyett a prevencióra kívánják a hangsúlyt áttenni. Szeretném azt mondani, hogy értsék mindannyian, hogy ez a vállalkozók részére azt a szabadságot biztosítja, amely egyébként a fogyasztói jogok rovására fog menni. Azzal, hogy az Egészségbiztosítási Felügyeletet megszüntették, a betegjogok érvényesítése sem garantált már kellő mértékben. A hatóságok vezetőinek a kiválasztásánál nem szakmai szempontok játszanak szerepet, hanem a pártérdekek; 2007-ben ezt a dolgot elindították volna... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Szeretnék miniszter úrnak, államtitkár úrnak egy kérdést feltenni: mikor kezdik el végre az érdemi munkát, és hol helyezkedik el a fogyasztóvédelem a kormányzati struktúrában?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés